2024.07.02.

Bianka

Phúúúúú, de úúúúúútálom az ilyet.

Rühellem, mikor eltelik egy napunk egész jól és persze, hogy el kell cseszni, mire Bernát hazaér. Elmegy dolgozni reggel, gürizik egész nap, hazaér, és itthon is csinálja a melót, most éppen a kamerát szereli fel, amit nem rég vettünk. És persze, hogy addigra a kölkök valamit csinálnak, amivel már mindent túlhúznak, amire már én sem tudok csak mosolyogni, számonkérem, megy a fesztivál – persze apának, mert nekem már nem fesztiválozik, mert nem veszem be… és mi az eredmény? Mi zörrenünk össze.

Julis, mint egy ősember. Egy paraszt, egy dúvad, megy át mindenen, tapos el mindent, rálép és még csak észre se veszi, hogy épp egy kupac ruhán, vagy cipőn áll, nem baj, jóvanazúgy, Kössz, Lilla… Mert én két éve mondom neki, két éve már lassan, hogy elvárjuk, hogy ami leesett felvegyék, ami a földön van, arra nem taposunk, mert ugye eleve nem a földön van a helye, és két éve nem megy be az üzenet, mert ezt szokta meg amott mindkettő, hogy ez a norma, hogy tarolunk le mindent, semmire nem vigyázunk, le lehet taposni bármit.

Tegnap reggel is odajön, egy az egybe rálép a papucsomra, nem csak kicsit, hogy mondjuk véletlen letapossa az orra elejét, hanem úgy a közepére, keresztbe, telitalppal. És persze, oké, nem látta, semmi gond, előfordul… de az, hogy még csak nem is korrigál… hanem áll tovább a papucsomon… Rászólok, hogy szállj már e a papucsomról, nem látod? Nem érzed, hogy rajta állsz? Lenéz… Ja, de… nem telik el 20 másodperc megint. Rászólok megint, és Bernáttól mit kapok? Legyek már kedvesebb a lánnyal. Nem, nem vagyok kedves már ilyenkor. Nem hiszem el, hogy 5 és fél évesen nem tudja ezt érzékelni, hogy nem a sík talajon áll. És nem, az érzéketlenségre, erre a fajta nemtörődömségre nem tudok kedvesen reagálni.

És akkor a mai nap.

Esős reggel, benti reggeli, közben hobbiból kiszedtem az álló fagyasztóból mindent, levertem mindenhonnan a jeget, mert nem lett jól becsukva az ajtó és full lefagyott az egész eleje a hűtőnek. Persze így már nem is csukódott, szóval idő híján most csak gyorsan mentettem, ami menthető, levertem a jegeket mindenhonnan, hogy normálisan vissza lehessen csukni az ajtót. Nem örültem annak, hogy 10-kor reggeliztem emiatt.

De ettől eltekintve a hangulat nem volt rossz, a gyerekek segítettek a jegeket összeszedni, aztán felmostam a maradékot. Utána elindítottam valami oroszlánkirályos mesét, valami folytatást, és nekiálltam a lány haját befonni. 11:30-ra mentünk fodrászhoz, mert Jancsinak kellett vágni a haját. Gondoltam, előtte a lánynak is rittyentek valami szép hajat. Utána mekit terveztem, nem valami nagy lakomát, csak épp egy kis sajtburgert… de hát erre végül nem került sor, mert valahogy úgy jött ki a szófogadás, hogy Jancsi vagányabbnak ítélte meg, hogy ott a csajok előtt inkább bevágja a durcipofát és karbafont kézzel ellenáll és nem indul, mikor mondom nekik, ha menjünk… Az után tócsák, Jancsi kérdi, hogy ott vannak a tócsák, de ugye nem tócsázunk? Mondom, nem, mert nem olyan ruhában vagyunk, de különben is hűvös van most, nem kellene vizesnek lenni. (akkor még kiengesztelhető lettem volna meki ügyben) és mondom a gyerekeknek, hogy nem tócsázunk, és azzal Julis belecsapja a lábát a legnagyobb tócsába, ott mindenki mellett, lecsapva engem is. Na ott volt kész a türelmem, akkor a mekiről ennyit… Nagyon mérges voltam, mert én is készültem rá. Végül elmentünk hazafelé a Penny-be, úgy is kellett pár dolog otthonra. Az idő rossz volt, a gyerekek így a kocsiban maradtak, nagyon mérges voltam rájuk ezek a szófogadatlanságok miatt.

Végül pogácsát vettem, ez volt az ebéd, már bőven túl voltunk a déli 12-n. Hazaérve nem volt gond, mentek aludni, minden rendben volt, rendben ébredtek, öltöztek, mentek kifelé. Délutánra még maradt pogácsa, azt kaptak uzsira is, és kint bicikliztek.
Később jött Sógorom, aki segített a kamerákat az applikációval párosítani, és mikor minden kész volt, a szomszédéké is, és hazaértem, onnantól kezdődött a gond.

A gyerekek – hiába a nagy udvar, a nagy szabad terület, egy kis részen bicikliznek állandóan az előkertben. Több okból sem jó ez. AZ egyik, hogy még azt a maradék kis füvet is letapossák, ráadásul ugyanazon a nyomvonalon mennek mindig. De alapvetően az előkerttel van tervünk, füvesítés, meg minden, szóval nem igazán jó, hogy ez nekik a természetes, hogy itt bicikliznek. Megkértem őket már tegnap is, előző nap is, és ma is, hogy ne ezen a részen menjenek. Jó, oké. De nem telik bele 10 perc, már megint itt köröznek. Odahívtam őket, elmondtam, hogy utoljára kérem szépen.
Megint bejöttek. Akkor kitiltottam őket az előkertből, mondtam, hogy most már bicikli nélkül sem jöhetnek ide be.
Mialatt ezt beszéltük, Julis mondja, hogy pisilnia kell. Mondom neki, hogy nem gondolom, hogy ha eddig nem kellett, akkor most azonnal kell neki annyira, hogy szaladni kell… erre bepisilt… jól van, akkor élvezzed kicsit a hugyos gatyát… Az egyetlen szerencséje az volt, hogy egyébként hűvös van, így nem akartam, hogy a vizes gatyában megfázzon, de ha most meleg nyári nap lett volna, tuti rászáradt volna a hugyos nadrág…. Nem megy el pisilni akkor, amikor simán mehetne, aztán meg ezzel műsorozik nekem, mikor beszélnék vele két percet. Beküldtem átöltözni, nehogy felfázzon itt nekem.

Közben Bernát hazaért, elkezdte a kamerákat felszerelni, odaadta a telefonját, hogy telepítsek rajta mindent, amit kell. Ülnék a helyemre, látom, hogy Julis hugyos ruhái szanaszét, hugyos bugyija a földön, ruhás szekrény fiókja kihúzva. Lépek az ablakhoz, hogy szóljak neki, hogy jöjjön be ezeket rendezni és közben látom, hogy már megint az előkertben körözik… Na elborult az agyam.

Behívtam, rendezte a cuccait,meg a fiókot, közben kérdeztem tőle, hogy miért megy az előkertbe biciklizni? Nem volt egyértelmű a kérésem? Erre azt mondja, nincs elég hely.
Csak az elképzelés kedvéért: az előkertünk egy kb 5x5 m-es terület. Majd jön egy kb 2,5 m széles, 10 m hosszú bejáró, és amellett pedig egy kb 7 méter széles, 15 m hosszú füves rész.
Az 5x5 méteresre mondom, hogy ne jöjjenek. Ha Bernát nincs itthon, akkor a bejáró teljes hossza, és teljes szélessége, valamint a nagyobb füves rész teljes egészében az övék. Ha Bernát itthon van, bent áll a Twingo, de a többi rész az övék. És erre a nagy részre mondja, hogy nem elég a hely. Kikísértem hát, megfogtam a nyakát hátulról,hogy kicsit irányítsam és szépen együtt körbevezettem a kertben, hogy itt végig, milyen nagy körben tudnak biciklizni, merre tudnak kanyarodni. Ez a művelet egyáltalán nem fájhatott, mert nem fogtam erősen, csak irányítottam, nem szorítottam, nem nyomtam nem ütöttem meg, nem csináltam semmi extrát, de a műsort elkezdte, sírt, (legalábbis úgy tett). Végül megkérdeztem tőle, hogy mondja el, hogy ez a nagy terület miért nem elég? Miért nincs elég hely? Miért nem elég ez, miért kell a másik kis rész, amit már elég sokszor megkértem, hogy ne használják?
Bernát erre felcsattant, hogy hagyjam abba, meg tök jó, hogy erre ér haza. Mondtam, hogy nem, nem hagyom, mert a gyerek totál kihasználja ezt a helyzetet, hogy amit én kiszabok határt, azt újra teszteli, ha Bernát hazaér. És nem, nem fogom hagyni, hogy ott biciklizzen, mert idegesít,  hogy ott biciklizik.

Nem szeretem az ilyen helyzeteket, mert különösen érzékeny vagyok arra, hogy a családban béke legyen. Igyekszem úgy csinálni a dolgokat, hogy ne legyen békétlenség, ne akadályozzak senkit semmiben, igyekszem még a kedvében is járni a családnak és különösen rosszul érint, ha valaki ebben keresztbetesz. Úgy érzem, tehetetlen vagyok ilyenkor. Most is azt gondolom, hogy minden sokkal egyszerűbb lett volna, ha egész egyszerűen Julis hülye fejébe belemegy az üzenet, hogy nem megyünk az előkertbe, ha nem feszegeti a határt…. akkor ez az egész esti szarság nem lett volna. És ilyenkor egyáltalán nem vágyom megölelni, egyáltalán nem akarok neki sem kedveskedni, sem babusgatni, sem a kedvében járni, sem beszélgetni vele, de még csak ránézni sem. És az ilyenekre mondom, hogy rohadtul nem könnyíti meg, hogy szeressem. És mondhatjuk, hogy én vagyok túl érzékeny, de akkor visszakérdezek, Jancsi miért tudja, meddig lehet menni? Ő miért nem feszegeti a határt, miért nem lopja a centiket? Jancsi miért nem felejti el „véletlenül”,hogy nem szabad oda bejönni és miért nem sétál be oda a reakciómat nézve? Annyira, de annyira dühös vagyok ilyenkor, hogy azt el sem tudom mondani.