2024.07.25.
Bianka
Amíg száradnak a bilétáim, írok gyorsan.
A múlt alkalommal írt fennforgás még nem rendeződik. Juliska
határfeszegetése minden eddigit überel. Az egyetlen szerencséje, hogy már
jobban tudok az eszemmel gondolkodni és már nyomokban képes vagyok nem elborult
aggyal letépni a fejét, hanem már akkor, helyben, az első pillanatokban képes
vagyok érzékelni a határfeszegetés mögötti szándékot. Az igazán nagy szakértők
egyébként pont ebben látják a gyereknevelés csúcsát, hogy megértsük a gyerek
szándékát, terveit, célját, és induljunk ki abból, hogy a gyerek ugye nem akar
rossz lenni, hanem csak megy a feje után, ami kipattan a fejéből, azt igyekszik
kivitelezni.
Mindezek ellenére ezeket akár tudom, akár nem, ez
borzasztóan idegesítő. AZ, hogy ebből számomra az jön le, hogy szándékosan egy
bunkó paraszt. Pedig alapvetően nem bunkó és nem paraszt, csak gyerek, aki
akkor is megpróbálja a dolgokat. Csak mikor ez ütközik az én intelmeimmel,
akkor az mindkettőnknek kellemetlen. Nehezen tudom a fejébe beleverni, hogy ha
valamit nem szabad, akkor azt nem szabad. És mindig oda lyukadok ki, hogy hiába
próbálom megmutatni, elmondani, szemléltetni, példát hozni, ezekben ők
nincsenek benne, nem tudják, nem értik, nem érzik át. Mindent nem mondhatok el
nekik, mert ötleteket sem akarok adni, de pl Jancsi tegnap szintén ugyanezt
játszotta. Van egy tapadókorongot kilövő puskája. A tapadókorongoknak már nyoma
sincs, de a puska működik. Ide le merem írni, de a való életben ki sem merem
mondani, hogy a puska töltőcsöve, ahova az a nyeles tapadókorong menne, pont
olyan vastag, hogy belemegy egy ceruza…. Az egy dolog, hogy ha a ceruzát
kilövögeti, akkor a ceruza tönkremegy… De pálcika, bot, minden szar a kezük
közé kerülhet, bele sem gondolok, milyen balesetek származhatnak ebből… És
akkor tegnap reggel Bernát már épp indult, én még a mosdóban készülődtem,
szóval volt kb egy perc, amíg senki nem figyelt rájuk. És mit tesz a gyerek a
pisztoly csövébe? Pez cukrot, amit apától kapott.
Igen, most már kombinálnak, mindent, mindennel.
A másik, ami számomra dühítő és ijesztő is, az a rongálás.
Egyszerűen olyan szinten megy a rongálás, hogy az döbbenet. Nem vigyáznak
semmire, főleg Julis. Szándékosan is rongál, de azt is tök nyugodtan
elnézegeti, ahogy épp valami tönkremegy. Jancsi is benne van a hülyeségben, de
vagy őszinte aggódás van benne, vagy csak megtanulta, hogy ez az elvárt
viselkedés, de ha gond van, akkor Jancsi lélekszakadva szalad be és mondja,
hogy mi a gond. Ő érti, érzi, foglalkozik vele. Lehet, hogy csak imponálni
akar, de akkor is valahogy úgy csinálja a dolgokat, ahogy „kellene”. Julis nem.
Ő nem szalad, ha egy tyúk kint van, nem szalad, ha valamivel gond van, nem
szól, ha valami leesik, összetörik, elromlik, de akkor sem, ha valakinek ömlik
már a vére. Juliska csak ül és nyugiban elnézegeti a balhét.
Ehhez persze a veszélyérzet nulla. Szóval az teljesen
rendben van, hogy leszedjük a raklap lécét (azt is hogy?????? Egy felnőttnek is
meg kell dolgoznia vele, de Julis megoldja. És akkor a léc, amiből 6 rozsdás
szög áll ki, benne úszik a medencében, amiben épp lökdösik egymást és ugrálnak.
De ami most nálam visz mindent, az tényleg Juliska kemény
határfeszegetése.
Írtam már korábban, én nem akarom bántani őket. Nem szeretném, ha a pofon lenne
a kommunikációnk eszköze, nem akarok még fenyegetni sem ezzel. A kiabálást is
igyekszem már visszafogni, hogy szépen, vagy legalábbis szebben kommunikáljunk,
de mindig azt veszem észre, hogy ha szépen kérek valamit, az huss, elszalad a
fülük mellett. Ezzel próbálkozom most folyamatosan, hogy megtartsam a higgadt
kommunikációt és mégis hatékony maradjak, és elég komolyan vehető.
Bernát
Jólmenő vállalkozóként (SZARKAZMUS!!!!!) megtehetem, hogy
olykor olykor (SOHA) itthon maradjak és egy jót pihenhessek. Így volt ez ma is.
:) Mivel tegnap reggel megcsípett egy rohadt darázs, és finoman bedagadt a
csuklóm, én még végig dolgoztam az egész napot, este vettem be gyógyszert,
bekentem krémmel, lefújtam sprével, minden lukamba foghagymát dugtam, és
kétszer meg fordultam a tengelyem körül. De ennek ellenére az alkarom reggelre
bedagadt, :( így hát itthon maradtam, gondolván hogy pihentetem, pihenek.
Pihenek = állandóan kattog az agyam, hogy már rég kész kéne lennem a munkámmal,
intézni kell azt, telefonálni, intézkedni…
Ennek ellenére kétszer is elaludtam, de ez se volt pihentető, sőt még egy
kicsit a lelkiismeretem is puffogott, hogy dolgozni kéne. De jelenleg épp lemarom
a bőrt a kezemről, mert annyira viszket.
No, a gyerekek
Jancsival csináltunk egy rövid videót, ahol felköszönti a
keresztapját születésnapja alkalmából.
Ma is ment a rutin, reggel kelés, kaka, pisi, irány az udvar, ott elvoltak,
játszottak, rosszalkodtak, kiabáltak, veszekedtek… Majd ebéd, aztán alvás, én
is aludtam. Ébredés után újra wc, aztán irány ki játszani, biciklizni,
énekeltek sokat, jól érezték magukat.
Én néha rájuk kiabálok, hogy ezt nem szabad, meg figyeljen már oda, de igazából
nagy gáz nincs. Valaki már megint kiszakította a medencét és már megint nincs
benne víz. Vagy a kutya volt, vagy a kölkök. Este már készülődtünk befelé,
mikor hallom, hogy a medencét eltakaró raklap ajtóról, leesett egy deszka, na
fogtam magam, be a kocsiba, kerestem csavart, aztán behajtót, és már indultam
is csavarozni, mikor visít az asszony, hogy ő igényelne kalapácsot meg szöget!
Mutatom a kezem, hogy itt a csavar és már intézem is. No ennek örült, nem dicsért
meg, de azért megkérdezte, hogy mi tartott ennyi ideig! J Bianka: Anyád pi….. :D Nem
akartam terhelni Bernátot ilyen kis hülyeséggel, szóval gondoltam, hogy holnap
jó kis program lesz visszaszögelni a deszkát, legalább a gyerekek is látják,
hogy anya nem csak a konyhában ügyes és a műköröm nem tántoríthat el attól,
hogy kalapácsot fogjak. De Apa tényleg megelőzött, aminek nagyon örültem és de,
hangot is adtam neki :D mondtam, hogy nagyon imádom és büszke vagyok rá és ő a
legjobb férj a világon!
Ma vettem szelep gumit és ha már felpumpáltam a labdákat,
akkor fel fújtam a Camping biciklim lapos gumiját is, vettem egy régiséget, olcsón,
hogy legyen az utókornak.
Délután beugrott Julis keresztapja is, egyeztettünk pár
dolgot, felhívtuk a szállásadót is, akikhez majd augusztusban együtt megyünk.
Később meg átjött a szomszédasszony kicsit beszélgetni, aztán
a férje is befutott, a gyerekek azonnal odaültek az ölembe hallgatózni, én meg
nem zavartam el őket, mert tudom, hogy engem is elzavartak annó. Csendbe voltak,
így nem zavartak minket. Mondhatni, ott az ölembe mutattuk a családi idillt. Juliska
hol az én karjaimban, hol Biankánál volt, nagyon élvezték, hogy ott lehetnek és
örültek a vendégeknek.
Vicces de mindig úgy jön ki, hogy épp hazaesek hullafáradtan a munkából, s kiülünk
kávézni a ház elé a hintapadra, és akkor ér haza a fél szomszédság, és csak azt
látják, hogy kint ülünk a padon, és kávézgatunk, elvagyunk, és ez kb. minden
nap. Ja és integetünk, amikor elmegy a kapunk előtt. :)
Azt gondolhatják, hogy ezek mindig ezt csinálják, de ráérnek. Közbe meg annyi a
dolgom, hogy csak na! A futón három napja fent van a tégla, amit ingyen
szereztem, vinni kéne hátrafelé.
Meg kéne hegesztenem a kamera állványát, hogy felfúrjuk a kerítésre, falaznom
kéne a kéményt, mert lassan itt az ősz, de még sehogy se áll a kémény. A gyerekek szobáját is be kell fejezni, mert
most,már erősen ajánlott a szét költözésünk, hogy egy kis nyugtunk legyen.
Meg volt a haszna az egy szobában élésnek, hamarabb és szorosabb lett a családi
kötelék. De most már megértek rá a kölkök, hogy saját szobáik legyenek. Tudom,
furán hangzik, de az emeletre fel van hordva még vagy 10 tégla, hogy fel
falazzam a parapett falat, a lépcső mellett, hogy le ne essenek.
Már oda hordtam, és zsupsz egyszer csak majd felfalazom és kész. Én sokszor
csinálom ezt, oda készítek mindent, ami kell a munkához, és amikor összeáll,
gyorsan megcsinálom. Csak türelmesen kell várni, és arra figyelni, hogy az
egyik össze készített cuccra ne pakoljam rá már a következő munkát, mert akkor
el lesz felejtve az alsó. Kicsit feszül a kezem, nem írok most többet, nehogy
be dagadjon…