2024.08.03.

Bianka

Nem megy ez a napi blogolás. Kedd óta írom ezt a bejegyzést, de estére olyan fáradtak vagyunk, hogy már nem tudom feltölteni. Így most szombat van….

Szóval kedd:

Jelenlegi állapotunkhoz – 13:01 van és a kölkök már 20 perce alszanak – egy kis előzmény.

Mostanában volt pár alkalom, mikor kicsit többet kellett vitatkozni a gyerekekkel – főleg Jancsival, hogy aludjon. 4 és fél éves, szüksége van még alvásra, ez látszik is rajta, nem is kérdés. Julis meg alszik rendesen, Nála sem kérdés, de mégis volt vita mostanában, ezért jobban odafigyelek a lefáradásra. Múlt hétvégén kaptak Eszti mamától egy-egy ügyességi játékot, amivel elszüttyögnek, egész ügyesek egyébként, viszont a hátránya, hogy ülnek és ülnek és ülnek… Ez nem jó irány.
Aztán mikor ezt megunták, telefonként használva „telefonálgattak” ennek-annak. Hívták a rendőröket, telefonáltak a mamáknak, és mindig úgy köszöntek el, hogy na csá :D
Ezt a nagy telefonbetyárkodást hallva, gondoltam, odaadom nekik a régi, kiszuperált telefonjainkat, ez igazi telefon, lehet vele telefonálgatni. De azzal is csak ültek…
Mondtam nekik, hogy nem akarok este vitatkozni, szóval tessenek sétálgatni telefonálás közben, mint apa is, vagy tessék egymást videózni, ahogy ugrál, biciklizik, aztán meg csere… Mondtam, hogy ülő, fekvő gyereket nem akarok látni, tessék mozogni. Ez teljesen jól ment is :)

Kedden fürdőben voltunk, és úgy döntöttünk Bernáttal, hogy megkönyörülünk rajtuk, mert tele volt a hely gyerekkel a nyári táborok miatt, így olyan oltári nagy volt a hangzavar, hogy abban képtelenség lett volna aludni… Szóval nem aludtak. Ellenben egész nap mentek, ugráltak, úsztak, szaladtak, hülyéskedtek, így vacsi után kb egy perc alatt aludtak el, de ami a durva, hogy reggel majdnem fél 10-ig aludtak! Akkor megreggeliztünk, bekapcsoltam egy régi magyar filmet, a Szeleburdi családot, kis gumicukorral, meg rágcsival és hopp, már dél is volt… Nem voltak éhesek. Gyors pisi és már megint alszanak :D ebből is látszik, hogy nagyon kell nekik még a délutáni alvás.

A fürdő nagyon jó volt! Mondjuk az elején volt egy kis anomália, mert Bernát fürdőnadrágjai elértek, elkoptak és már fel sem vette őket, viszont útközben sem álltunk meg, hogy vegyünk…  így mikor odaértünk, döbbenten nézett rám, amiből tudtam, hogy valami nem oké.
Gyors telefon erre-arra, végül a helyi élelmiszer üzletet hívtam fel, ahol ugyan nem volt ruha üzlet, ellenben a hölgy helyi lakos volt, és tudott rögtön két helyet is, ahol tud venni. Na akkor iszkiri gatyát venni, én meg a gyerekekkel bementem a fürdő részlegbe. Bernát gyorsan visszaért és már jött is be. Ez a kis kör kicsit felborította a rendet, mert máskor én úszással kezdek, de így most a lazítás volt az első. Találkoztunk ismerősökkel is, akikkel jót dumáltunk, míg a gyerekek eljátszadoztak a vízben. Dél körül én úszni mentem, büszke is voltam arra, hogy rövidebb idő alatt úsztam le az 1000 métert, mint szoktam. Mire végeztem, még épp elkaptam a bandát, ahogy ebédel.

A gyerekekkel jót játszottunk, Jancsival kifejezetten nagyon sokat nevettem :D Talán ez volt az első olyan játékunk, amit én is úgy élveztem, hogy tényleg rendesen részt tudtam venni a játékban és nem csak az Ő kedvéért hülyéskedtem, és mentem le gyerekbe, hanem tényleg teljesen benne voltam a játékban és nagyon jókat nevettünk. Vízipisztollyal mentünk, nála egy nagyobb egy lövetű puska volt, nálam meg két kis vízipisztoly, és kergettük egymást, meg lőttünk. De közben fedezékbe bújtunk, kicseleztük egymást, szóval nagy kacagások voltak a részemről is. Nagyon tetszett az a játék.

Julis meg teljesen feloldódott már a vízben. Csodaszépen siklik azzal a úszótáblával, szépen tartja magát, volt egy néni, aki meg is dicsérte, hogy nagyon ügyes, jó lesz ez :)
Azt láttam, hogy rájött az ízére, szerette, csinálta, lelkes volt és sok sikerélménye volt ebben, ami nagyon hasznos is neki. Kicsit mintha nagyobb testtudatossága lenne, és nem akarom most a sztorit visszatekerni az itthonlétünkre, de azért itt a nyári szünetben szoktunk ügyességi dolgokat csinálni, van az a csecsemőreflexes torna is, amit csinálnak, és most többször előkerült a különböző testrészek izmainak megfeszítése, ellazítása, a jobb és bal oldal összehangolása. Szeretném hinni, hogy kicsit emiatt is van. Eddig pl vért izzadtam, ezzel, hogy amikor siklik, akkor nyújtsa ki, zárja össze és feszítse meg a lábait, de nem akart neki menni, nem akarta tudni, csérogott, nyávogott, mindent csinált, csak azt nem, amit mondtam. Most meg, mintha bement volna az infó és mindent szó nélkül megcsinált, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

A hetünk további része viszonylag jól telt, sokszor volt alkalmam összegezni az eltelt időszakokat, külön a vakációt is, amire most is azt mondom, hogy jobban féltem tőle, mint amilyen lett, és összességében nagyon jótékony hatásúnak gondolom ezt a szorosabban együtt töltött időt, még annak ellenére is, hogy minden napra megvan a baromság.
És összegeztem többször egyben az eddig eltelt időt és hát azért abban is elég nagy előrelépések vannak.

A minap az egyik dédivel beszélgettem, időnként kiöntöm a lelkem neki is, de aztán mindig abban maradunk, hogy mi csak örüljünk annak, ami van. És én is erre jutok mindig. A fürdőben is volt egy csomó kisgyerek. Nem illik ilyet mondani a kicsikre, de egyik másik olyan kis…. hát …. nem annyira szép volt, aztán hoztak ott egy 9-10 év körüli kislányt, először azt gondoltam, csak játszanak, hogy ott sikoltozik, meg nyögdécsel, de nem… Ő értelmi fogyatékos volt, látszott, hogy nagyon tetszik neki a víz, de nem sok értelem volt a szemében, és kb az össz kommunikációja ez volt, hogy nyögött és sikoltozott, és aztán jött egy kisfiú, kerekesszékből az emelőgéppel tették bele a vízbe, Neki a lábaival volt valami gond, és csak ült a vízben…. és akkor jött az én két rosszcsont kölköm, akik meg mint a vízibolhák, ugráltak össze-vissza, mentek mindenfelé, csicseregtek, nevetgéltek és csodaszépnek láttam őket akkor is. És akkor felmerül a kérdés, hogy akkor mi is a bajunk?
Tök mindegy, mi van, mindegy, hányszor veszünk össze, meg mit baromkodnak. Nem szeretnék azoknak a szülőknek a helyében lenni, akiknek szerintem sokkal több áldozatot kell hozniuk a gyerekeikért, és szeretettel el kell fogadniuk azt a helyzetet, amiben vannak, még akkor is, ha az nem túl fényes a jövőre nézve… Mi meg…? Itt van a két egészséges, szép, okos gyerek, itt van a családunk, van munkánk, tele a hűtőnk…. mi a gond? Semmi!

Azt hiszem,ez elég jó végszó is a mostani bejegyzéshez, hamarosan kezdem is az újat!