2024.08.08.

Bianka

Kell-e mindig beleszólni?
Előre lelövöm a poént, nem. Nem kell.

Na de mire is gondolt a költő?

Bent dolgozom, hallom, ahogy a gyerekek játszanak. Nem mindig korrektek egymással, mindkettőnek megvan a maga módszere a másik ellen.
Jancsi az agyára megy Julisnak, időnként túlpörög, és nem hagyja békén Julist, megy utána, pattog körülötte, kergeti, cseszegteti, mint egy szemtelen piaci légy. Julis ilyenkor egy csomószor megkéri, hogy hagyja békén, és Ő is egyre mérgesebb lesz.
Julis meg főnökösködik, megvezeti Jancsit, ahol csak tudja. Hülyeségeket mesél neki, tényként közöl dolgokat, pl, hogy tud angolul énekelni… Jancsi meg egyelőre még szinte mindent elhisz neki. Julis úgy rángatja Jancsit, mint egy marionett bábut, néha enged neki, aztán elküldi, és a szabályokat mindig úgy alakítja, hogy csak neki legyen jó.

No és akkor jön a kérdés, hogy ezekbe én beleszóljak-e? Ha igen, mikor? Azt gondolom, nem kell mindig. Nyilván, ha veszélyes dolgot csinálnak, akkor egyértelmű, hogy igen. De egyébként hagyom a szemétkedést is egy darabig, mert muszáj, hogy megtanulják a konfliktusokat intézni, nem szedhetem ki mindig őket ebből, mert  nekik kell kitapasztalni a saját határaikat és kialakítani a módszereiket, hogy hogyan kerülhetnek ki a konfliktusokból.

Jancsi egyik nap elmesélte, hogy olyat játszottak, hogy Julis az arcát pofozta. Kérdeztem, hogy jó volt az neked? Mondta, nem…. - És kérted Julist, hogy hagyja abba? – nem…

Az első és legfontosabb, amire tanítjuk őket, a kommunikáció. Hogy beszélni KELL! Jelezni, hogy nekem ez jó, vagy nem jó. Ha nem jó, akkor meg kell kérni szépen a másikat, hogy hagyja abba. Legtöbbször már az elején le lehetne állítani a hülyeséget egy sima kéréssel.

Ha csúnyán beszélnek, vagy megütik egymást, akkor is vissza szokta vezetni, hogy vannak fokozatok. Felgöngyölítjük az ügyet, hogy hogy kezdődött, (úgy, hogy visszaadta) és mit kellett volna tenni. Nyilván náluk azért az ösztön nagyon erősen működik, de folyamatosan tanuljuk ezeket. A jó hír, hogy amikor látó-, hallótávolságon belül vannak, és tudják, hogy hallom, mit mondanak, akkor már nagyon szépen működik a kommunikáció.

Másnap

Átkapcsolás egy pillanat alatt.

A napi hülyeségekről most nem írnék, más érdekesség történt.

Azt már írtam, hogy minden vita, meg fennakadás ellenére azt gondolom, hasznunkra válik ez a sok együtt töltött nap. Bernát már beljebb van az apasággal, mint én az anyasággal, így nekem van nagyobb szükségem arra, hogy előbbre jussak, de ezt mindig az adott helyzet hozza, és kb utólag ismerem fel, hogy egy adott helyzet jó, vagy rossz eredményt hozott. Ha csak ülök az ágy szélén és agyalok, nem jutok előrébb, sőt, a legtöbb jónak tűnő ötletem dugába dől, mert a gyerekek nem olyan kiszámíthatók, mint a matekpéldák, hanem önjáróak, ami azért hoz néhány változót a dologba.

A lényeg, hogy szépen csiszolódunk, és persze néha vannak hullámvölgyeim, meg kiakadok, főleg Julisra, de egyik nap mondtam Bernátnak, hogy egy régi ismerősöm szeretne beszélgetni velünk az örökbefogadásról, erre Bernát poénosan rákérdezett, hogy - miért? kell nekik az egyik gyerekünk? Melyiket adjuk oda? - Én meg rávágtam, hogy nem adom, egyiket sem! – Naaaa… azért Julist simán odaadnád… :D – Nem! Julis az én lányom és nem adom senkinek!
És éreztem, ahogy gerjed bennem az indulat, hogy hogy merészelné bárki is elvenni az én lányomat! Ott, abban a pillanatban nem volt érdekes, hogy 5, 10 perccel, vagy egy órával ezelőtt mit baromkodott, mennyire idegesített fel, mert az én lányom és kész és senkinek nem adnám!
És persze poénosan mesélem mindenkinek a mi harcainkat. Kívülről tényleg két hülye picsa lehetünk, ahogy megy a cicaharc, de ha kicsit távolabbról nézem, látom magunkat, mint két gyémántot, ahogy alakulunk. Ezer százalékra biztos vagyok benne, ezt legbelül a lelkemben, a zsigereimben érzem, hogy ebből egy nagyon mély és nagyon jó kapcsolat lesz (ha addig nem öljük meg egymást) :D

Büdös cigány, vagy széphajú?

Ezt most csak azért írom le, mert most este azt mondtam Julisnak, hogy egyszer hálás lesz ezért.
És remélem, mire ezt elolvasod, kedves Julis, már hálás vagy érte.
Minden alkalommal rá kell szólnom pisilés után hogy törölje meg magát. Történt ez ma este is, és pukkadás lett a vége, amit lerendeztem annyival, hogy ha tenné a dolgát, nem kellene rászólnom és akkor most nem kellene pukkadnia. És bocs, de szólok… máskor is szólni fogok, mert aki büdös, azt elkerülik.
Tudom, gyerek szokás ezt a megtörlést elhanyagolni, de tovább göngyölítettem az ügyet, hogy ha nem törli meg magát, mi lesz. A rövid távú hatás, hogy kicsípi a pisi. Na ez egy dolog, ha csak ennyivel kellene számolni, röhögve hagynám is,… majd párszor terpeszbe megy, mert annyira fáj, majd megtanulná… ez a része kb nem is érdekelne.
De ha nem törli meg magát, pisis marad, a bugyija is olyan lesz, és az pár alkalom után elég büdös tud lenni. És nem vagyok rasszista, meg ilyenek, de ha egy kis szöszke, kékszemű, filigrán, kislánykáról beszélnénk, akkor ez kb senkit nem érdekelne (szerintem az ilyen kislányok nem is tudnak büdösek lenni) de ha ezt egy egyébként is kreolbőrű, + szépen napbarnított = kb sötétbarna, trampli, debella, bunkó, hazudós, kényeskedő cigány lány csinálja, akkor őt egy szempillantás alatt fogják büdös cigánynak mondani.
Félreértés ne essék, nem akarom a széltől is óvni. Ahogy veszekedni is hagyom őket, vannak dolgok, amiket majd ebben is a saját bőrén megtapasztal. De azt is tudom, hogy a gyerekek egyébként nagyon szemetek tudnak lenni, és napjainkban egyébként is probléma a bullying, azaz a csúfolódás, alázás, ami akkor is ott van, ha a gyerek látszólag semmi okot nem ad rá, szóval nem kell ötleteket adni… Mert ráadásul ha egyszer megbélyegeznek valakit, főleg a suliban, az azért jó eséllyel sokáig megmarad. Szóval nem, nem mindegy, hogy pisi után megtörli-e magát, vagy nem, mert lehet, hogy ez az egy mozdulat lesz az, ami eldönti, hogy az osztályban ő a büdös cigány lesz, vagy az, akinek mindig szép a haja… nem mindegy.

Bernát

Elindult a visszaszámlálás! Még egy hét és indulás nyaralni!!!
Hegyvidékre megyünk, olcsó és csendes helyre… vaddisznók szaladgálnak az udvaron, és odajönnek hozzád és esznek a kezedből, meg a lábadból! J No tavaly már bratyiztunk a két árva hatvan kilós vadmalaccal, és hát aki ismeri a desznót, „tudhassa”, hogy a hatvan kiló indokolatlanul áramvonalas jószág, úgy öklel fel egy százkilós embert, hogy az csak repül, úgy sprintel, mind a disznó J vagyis mint a legjobb futóink, és az orrával, mint a targonca szerintem 120 kilót emel, és azzal a topa lábaival olyan stabilan áll, hogy egy autó is nehezen borítja fel. Na ezek a tavaly hatvan kilós pocák, idén kicsit nőttek. Sac/kb. 100 kilóra tippelem őket, és a test/tömeg indexük tendál a tökéletes felé.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy megleszünk-e békében.
Öcsém most vitte ki a családját Olaszba, a tenger partra, én azon gondolkoztam, hogy Balaton, de igazából két ekkora gyereknek még tökéletesen megfelel, a fürdő is, meg a medence is.
Szóval smucigság ide vagy oda, én idén nem viszem le őket a Balcsira…

A kereszt fiam is Krétára vagy Ciprusra utazott, mi egyelőre találunk országon belül érdekességet, a külföld még ráér kicsit későbbre.
Ha mindig emelnénk a tétet, tizenhat évesen vajon mi lenne majd az elvárás? Amerika, Ausztrália?
Nem tudom, én azt érzem, hogy most ha itt csücsülne két milla a számlámon, akkor se vinném őket sehova, max akkor tényleg a Balcsi, de nem szálloda! Csak kemping.

Bianka

Julis egyik kis ovis társa volt Törökországban. Julis meg itthon nekünk ilyen sírós hisztivel rákezdett, hogy Ő is Törökországba akar menni. Először elkezdtem mondani neki, hogy Törökország szerintem később lenne majd érdekes, már ha a hangulatra, az épületekre, gasztronómiára gondolok. (Tengerből van olcsóbb és közelebbi is, ahhoz nem kell azonnal Törökország.) De Julis hajthatatlan volt, neki Törökország kellett… Mondtam neki, hogy oké, ha megmondja, mit szeretne Törökországban, akkor elmegyünk… Hol van az a Törökország? Milyen? Miért kellene pont odamennünk? Semmit nem tudott mondani. Szóval mondtam neki, hogy azért, mert a Kinga  odament és ezzel dicsekedett, azért nem kell neked is azonnal majmolni. (borzasztó az a kislány, az anyukájával együtt, szóval már csak azért sem szeretném utánozni, ha lehet, semmiben…)

Egyébként összességében azt gondolom, hogy egyelőre olyan helyre kell mennünk, ahol mi otthonosan mozgunk, jól érezzük magunkat, amivel azonosulni tudunk és lazulni. Akkor a gyerekek is ezt veszik át. Mivel annyira kevés ismeretük van mindenről, ha a szomszéd faluba vinnénk őket, az is jó lenne kb, szóval mondhatnám, hogy nekik tökmindegy. Így, hogy idén is ugyanoda megyünk, meglátjuk, hogy mire emlékeznek tavalyról. És így megismételve az élményeket, talán még jobban beléjük ivódik minden kellemes, és hasznos dolog.

Én most egyelőre a hétvégét várom, Eszti mama elviszi őket pénteken megint.
Pénteken vendégek, szombaton színház, egy kis pihi :)