2024.09.03.

Bianka

Amíg ennyi minden történik, nem fogom megállni, hogy ne írjam le őket.
Nem tudom, mi lesz ennek az egész blognak a sorsa, azon kívül, hogy Ti olvassátok és mi meg időnként jól elventillálgatunk, nem tudom, hogy majd évek múltán ezt valaki előveszi-e egyáltalán de most jó írni. Jó összefoglalni a dolgokat és kicsit kiadni minden zsizsgést, ami bennem van.

Kezdem a végén. Ma már ott aludtak az új oviban a gyerekek, persze nem aludtak rendesen, amit Jancsi jobban viselt, Julis viszont brutál lefárad ilyenkor és már minden baromságon képes sírni. Büszke vagyok magamra, hogy nem kaptam fel a vizet, de egy ponton határozottan közbe kellett lépnek, mert most este, fürdés, mese után mondtam, hogy jó, szemüveg le, és lehet jönni ölelni, meg pusziért, de itt megakadtunk, sem a szemüveget nem akarta letenni, sem ölelésre nem akart jönni és aludni sem akart. Olyan szinten kezdte behergelni magát, hogy az kezdett félelmetes lenni. Erőlködött, az egész teste belefeszült. Én nyugodt voltam, nyugodt hangon beszéltem, és hallgattam sokat, kezemet odanyújtottam, de hiába, nyoma sem volt megnyugvásnak. Na akkor szóltam egyet keményebben és komolyan fontolgattam valami drasztikusabb lépést, hogy kizökkentsem, ha ez nem hat. Mondtam Neki, hogy befejezd, vagy viszlek a hidegzuhany alá. Tudom, hogy ezt ilyenkor nem direkt csinálják, de azt is tudom, hogy ilyenkor azért van ebben egy kis öngerjesztés is, - legalábbis Julisnál biztosan - amit ha időben kapok el, akkor visszafordítjuk simán, és akkor a következő pillanatban már a karjaimban van és beszélgetünk.
Most is így volt, pár másodperc alatt visszatért a megszokott és most fáradt Juliska, aki még így is nehezen jött a karjaimba ölelésért, de aztán csak megadta magát. Megbeszéltük, hogy ez most a fáradtság, nem jó érzés, és ha nem akar holnap is ilyet, akkor legyen szíves aludni ebéd után.

Egyik nap nagyon kellemes látvány fogadott. Ment a gépről az Ezeregy éjszaka zenei album, ablak nyitva, gyerekek kint, én bent a szobában pakolásztam, mikor észrevettem, hogy a két gyerek az egyik dalra szépen együtt táncol. Fogták egymás kezét és mentek szépen a zenére körbe, bújtak át egymás karja alatt, forgatták egymást. Bernátnak le is videózta, én meg közben szanaszét bőgtem az agyam… Kezdem érteni, hogy amikor azt mondják anyukák, hogy igen, nehéz,, de azért vannak szép pillanatok, amik miatt megéri ez az egész…. hogy kb ilyenekre is gondolnak akkor. Ez nekem egy ilyen pillanat volt, ajándék az elmúlt két év nehézségei után.

Apropó, két év! Átléptük a két éves bűvös számot! Hihetetlen, hogy már két év eltelt!!!
Amikor az elején annyit, de annyit sírtam, olyan távolinak és lehetetlennek tűnt ez az egész, azt éreztem, minden nap csak vánszorog és minden nap csak a túlélésre játszottam, és álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer végre valahára eljön ez az időszak, amikor már nyugi van, és csak a mindennapi kis hülyeségekkel kell bajlódnunk.

Ma átmentem a szomszédcsajhoz, - akinek a neve most legyen Lujza - aki már inkább barátnői státuszban van, mint csak sima szomszéd, és szó esett erről a régi időszakról, hogy mennyire nehéz volt, mennyit sírtam, (és mennyiszer hallotta Ő is a vitáinkat, a kirohanásaimat…) és hát na… jól elérzékenyültem ott neki, azonnal kaptam is egy igazán lélekgyógyító ölelést :) És igen, túl vagyunk rajta, - ez volt a fő irányelv - túl vagyunk a nehezén, ez már olyan biztos, mint ahogy ezeket a sorokat itt írom, és Te meg olvasod.
Már nem azokkal az amplitúdókkal érzelmeskedünk, persze most is hullámzunk, csak már jóval a nulla felett, és jóval kisebb hullámvölgyekkel. Egyre több a kedves pillanat, egyre több lehetőségem van nekem is adni, ami számomra azért jó végre, mert korábban mindig azt éreztem, hogy csak én loholok a gyerekek igényei után, ők csak kérnek, kérnek, kérnek, és én meg alig győzök adni, csak kapkodom a fejem. Végre eljutottunk oda, hogy én tudok kezdeményezni, javasolni, kedveskedni, meglepni őket, ami jó. Nehezen tudom megfogalmazni, miért jobb. De kb úgy magyaráztam, hogy ma, mikor átmentem a szomszédba, leültem és Lujza megkérdezte, hogy „Kávéééét?”amire én boldogan mondtam igent. Aztán kérés nélkül odatett egy pohár vizet is. És mondtam, hogy lehet ezt így is, vagy lehetett volna úgy is, hogy eleve azzal jövök be az ajtón, hogy Figyu, kaphatok egy kávét? Meg egy pohár vizet?
És Lujza biztosan adott volna, sőt, nem is vette volna rossz néven, de mennyivel jobb ez így, hogy Ő ajánlotta fel, ebben több a szeretet, a gondoskodás. Ha kierőszakolom, soha nem tudom meg, hogy egyébként kaptam volna-e kávét. Valahogy az egésznek más a hangulata, mert benne van a megajándékozottság érzése, ami az adó és a fogadó félnek is jobb. Ezt a gyerekek még nem érzik, nem tudják, nem értik, hogy ha kicsit várnak, akkor is történnek velük jó dolgok. Talán a bizonytalanságuk az, ami miatt mindent tudni akarnak, mindent kierőszakolnak, mert az a biztos. Sokszor csapták be őket korábban, ez tuti. Nem gonoszságból, hanem balf@szságból... De ebben egy gyerek nem tesz különbséget. Ígértek neki valamit, elmegyünk ide, meg oda, meg veszünk ezt meg azt, csak maradj csendben… aztán nem mentek sehova és nem kapott semmit. És ez beleégett mindkettőbe. Kössz, Lilla.
Ezeket a csorbákat köszörülgetjük kifelé, és szépen lassan, így két év után van is eredménye.

Egy szó, mint száz, két éve írjuk a blogot is, jöjjön hát egy kis érdekesség :)

De előtte még annyit, hogy elindultunk az új oviba is, ahol nagyon jól sikerült az első két nap. Az ovi szuper, az óvó nénik kedvesek, mosolygósak, segítőkészek, az udvar hatalmas, tele játékokkal, és a gyerekeknek is nagyon tetszett minden. A délelőttöt rászántam, még nem ebédeltek ott. Igyekeztem az első napot nagyon kellemessé tenni, ovi után együtt ebédeltünk a helyi menüzős helyen, ahol a gyerekek késsel-villával akartak enni, és nagyon ügyesek is voltak! Utána még fagyiztunk is és jó hangulatban, beszélgetve jöttünk haza. Olyannyira jól sikerült minden, hogy én azt terveztem, hogy az első héten még maximum ott ebédelnek, és a jövő héttől alszanak csak ott,… helyett…. első nap után bejelentették, hogy ott is akarnak aludni. Szóval ma már ott is aludtak, ott uzsonnáztak, fél 4-re mentem értük, mire megkaptam, hogy holnap még később menjek, mert ők még játszanának :D Toll a fülükbe :D
De nem bánom, annál több időm van más hasznos dolgokra, végre visszatér a régi kerékvágásba minden.

Na és akkor jöjjön a statisztika!

A legelső bejegyzésünk 2022.09.01-jén volt.
Azóta összesen 431 bejegyzést írtunk.
A kezdetektől a mai napig összesen 22.254 megtekintése volt a blognak.
Legtöbbször a Facebookról navigáltak át a blogra, de a google gyorskeresés a második.
Legtöbben Chrome böngészőből olvasnak minket, illetve androidos telefonról.
Magyarországról nyitották meg legtöbbször a blogot, szám szerint 21.700-szor.
Világszerte Magyarországon kívül több, mint 18 országból látták, vagy olvassák rendszeresen a blogot, ezek közül Németország, Egyesült Államok, Svájc, Törökország, Hollandia, Ausztria vezetnek.
A legolvasottabb bejegyzésünk a 2022.09.09-i írás. Nem véletlenül. Az a bejegyzés tökéletesen mutatja be mindazt a hullámzást, vívódást, amivel az első hetekben, hónapokban napi szinten küzdöttünk, ezért előszeretettel linkelem ezt be, ha valaki érdeklődik a blog iránt. A bevezetőt – ami a második legolvasottabb – és ezt ezt szoktam mondani elsőre, hogy ezt olvassák el. Ha ezek tetszenek, vágjanak bele. Ha nem, akkor felejtős, mert ilyen rinyával van tele az egész :D

Érdekes kis statisztika, ezt sem gondoltam az elején. Azt hittem, hogy majd beleununk, belefáradunk, kényszeres lesz az egész, de nem. Szívesen írok, még ha nem is jutok ide minden nap, és nagy öröm, hogy másnak is szolgálunk olvasnivalóval. Mint egy folytatásos teleregény :D