2024.09.07.
Bianka
Julis és a logika.
Julis gyorsan tanul, szívja magába az információkat, főleg
azt jegyzi meg, de nagyon, amit pont nem kellene. A logikája viszont hagy még
kivetnivalót maga után.
Ma a fiúk – Bernát, Frédi keresztapa, Bernát tesója, és egy
haver téglát hordanak. Vettem egy csomó csirkét, oldalast, már minden sül a
sütőben, a köretekkel együtt.
A gyerekek reggeliztek még, én már a húsokat rendeztem a tepsibe, a fiúk
addigra már épp egy kört mentek, szóval a gyerekek realizálták, mennyien voltak
nálunk. Julis kérdezi, hogy itt fognak ebédelni? Mondom neki, hogy igen, akik
ma itt voltak eddig, mindenki itt ebédel. Erre Julis. Apa és Frédi itt ebédel,
Apa tesója és a haverja nem…. (néztem
bután…)
Mindkét gyerek végignézte, ahogy a tepsibe rendezem a
húsokat, zsírt teszek alá, sózom, fűszerezem, alufóliát teszek rá, beindítom a
sütőt…. Az az egy mozzanat maradt ki, - mert addigra kimentek, - hogy beteszem
a tepsit a sütőbe… Julis egyszercsak bejön, nézi a tepsit a sütőben, és
megkérdi: anya, mit sütsz? Süteményet? Megintcsak néztem bután… ilyenkor azért
a fejemben mennek a gondolatok, hogy ó, bammeg, hogy lehetsz ilyen balf@sz? Értem
én, hogy kisgyerek, meg a logikát is tanulni kell… de azért ez nem egy
agysebészet, főleg, hogy már egy csomószor látták az egész folyamatot, ahogy
előkészül, bekerül, megsül valami, és ha megsült, kivesszük… És persze nem
mondtam most se semmit, ahogy nagyon sokszor nem mondok, mert nem akarom
csökkenteni az önbecsülését degradáló mondatokkal, de húúúú… nagyon nehéz nem
mondani semmit.
Reggeli után az első adag kapirgálós csirke megjelent az
előkertben, mondom a gyerekeknek, hogy hajtsák vissza őket. Jancsi megy nagy
ívben, a csirke mögé kerül és tapsol, sisseg nekik, hajtja őket rendesen, ahogy
kell… Julis arról közelít, amerre szeretné, ha mennének a csirkék, mintha még
soha nem látta volna. Mondom neki, hogy nagy ívben mész, mögé kerülsz és úgy
hajtod őket… Arrébb lép egyet és onnan megy. Mondom NAGY ÍVBEN kerülsz a csirke
mögé… Fogtam a vállát és irányítottam. Április óta vannak csirkéink, kb azóta
kell néha őket beterelni, ezt Április óta nem sikerült megértenie.(vagy direkt
bénázik, Julisnál ez is teljesen benne van a pakliban)
A gyerekek és az információk
Kezdem általánosan. Nagyon alapelvem, hogy nem hazudunk.
Egymásnak tuti nem, de a gyerekeknek sem. Viszont kezdenek abba a korba érni,
hogy a hallott infót előszeretettel adják tovább. És persze néha jól hallja és
érti is, de legtöbbször nem jól hallja, és/vagy nem jól érti és akkor is
továbbadja… Az sem jó, amikor az oviból jönnek téves infók, de amikor az oviban
terjesztenek hülyeséget, az különösen baj lehet, főleg, ha valaki olyan „kedves
és jószándékú”, mint az előző helyen. Szóval vannak infók, amiket a gyerekek
nem hallhatnak meg, és ezeket vagy igyekszünk nem is mondani már előttük, vagy
ha meghallják, akkor muszáj egyszerűsíteni, rosszabb esetben olyat mondani
nekik, ami számukra is érthető, elfogadható, és ha továbbadják, nincs belőle
gond. Vagyis hazudunk. Ez egy elég érdekes ellentmondás a bekezdés elejéhez
képest. De ebben most már a fő irányom
az, hogy ami őket illeti, a nekik tett ígéretben soha nem hazudhatunk. Igyekezni
kell mindig úgy ígérni, hogy legyen menekülő út, vagyis pl ha azt ígérem, hogy
megyünk a játszótérre, akkor ettől semmi nem tántoríthat el, de pl ha szakad az
eső, akkor nem mehetünk, és ezt az ígéretben is vázolom már. Pl.: megyünk a játszótérre,
ha szép lesz idő, és nem esik az eső. Ha esik, majd akkor kitalálunk mást.
A másik, hogy mi sem vagyunk makulátlanok. Szánom-bánom, de időnként átlépem a
sebességhatárt, amikor vezetek. Nem sokkal, főleg, ha a gyerekek velem vannak,
ez már szinte soha nem fordul elő. A gyerekek mindig kérdezik, hogy mennyivel
megyek? Mindig mondom, hogy 50-nel, 30-cal, bár lehet, hogy 50 helyett 55, vagy
60. De akkor is a helyes számot mondom, és mindig hozzáteszem, hogy 51-nel megyek,
pont annyival, amennyivel lehet. És amikor apa 80-nal megy, akkor is azt
mondjuk, hogy annyival megy, amennyivel lehet.
Még lehet nekik ilyet mondani, még nem rakják össze, hogy itt múltkor csak
30-cal lehetett menni, most meg 50-nel és az hogy van….? :D
Na és akkor jön a konkrét sztori.
Ma megöltem egy csirkét…. véletlenül. Ilyen sem volt még, hogy én egy bogárnál
nagyobb állatot véletlenül öljek meg.
Hiába övék már a fél hátsó kert, van zöld, meg minden kapirgálnivaló, akkor is
kijönnek. Nekem ezzel nem lenne gondom, de azzal igen, hogy 1., összeszarnak
mindent, 2., kikaparnak mindent, 3., a tacsi meg vadászgatja őket. Zora még nem
jött rá, mekkora buli a vadászat, és nem is szeretném, ha megcsapná ennek a
szele, szóval mindenkinek jobb így, ha a csirkék bent maradnak a helyükön.
De nem… kijönnek, és már a hócipőm tele volt ezzel ma, gondoltam, kicsit
határozottabban fellépek mint ahogy a gyerekek szoktak. Fogtam a seprűt,
elkezdtem hajtani őket, és, hogy megijedjenek, mögéjük dobtam a seprűt… az meg
szállt a levegőben, vízszintesen körözött a tengelye körül, és a hülye csirkéje
meg visszafelé indult el, így a seprű tarkónvágta, majd a csirke nyaka körül
fordult egyet a seprű a lendülettől és a sepregetős vége a csirke hátán
landolt, így csóri alig bírt kimenni alóla… Pár tolla bánta, de megindult végre
hátrafelé,… helyett, a kerítés tövéhez és elbújt a bozótba. Kiszedtem, irányba
raktam, hogy arra lehet menni. Meg is indult, de megint célbavette a kerítés
tövét… Na mondom, felveszem, elviszem egy olyan részre, ahonnan már csak a
csirkeudvarba vezet az út… Felvettem, erre látom, hogy a csőre véres… jajj. Elkezdett
hörögni, vért prüszkölni, nem kapott rendesen levegőt… Ó, csesszem meg…. Mit csináltam???
Hogy??? És most mit csináljak? Már késő késért berohanni, de ha így hagyom, még
percekig szenvedhet, de tudtam, hogy sajjnos neki vége… hát kitekertem a nyakát…
Egy reccs és pár másodperc múlva élettelenül lógott a kezemben.
Nagyon sajnálom, nem akartam, mögéjük céloztam és oda is ment a seprű. Ez
sajnos baleset volt.
Túl sok időm nem volt sajnálkozni, mert Julis, a katasztrófaturista már jött
is, hogy anya, véletlenül megöltél egy csirkét? Ő, aki ha elmondasz konkrétan
neki valamit, vagy ha egy szög egyszerű folyamat van előtte, azt sem képes
megérteni, simán összerakta, hogy ez az egész véletlen volt. De már szinte
hallottam, ahogy mindenkinek híreszteli, hogy anya véletlenül megölt egy
csirkét, amire semmi szükség, szóval leszereltem annyival, hogy nem véletlen, hanem
megöltem mert meg kellett.
A másik konkrét sztori az oviváltás. Az, hogy én rohadt
nagyot csalódtam az egész óvodában, hogy az egy akkora lúzer hely volt, hogy
aki érthetett volna a gyerekhez, annak semmit nem engedtek, akik meg
tevőlegesen beleszóltak a mindennapi életbe, azok meg nem értettek annyira a
gyerekekhez, mint azt elsőre gondoltam. De azt nem mondhatom a gyerekeknek,
hogy az, akivel mindennap együtt töltötted a napodat, az nem szeret, sem Téged,
sem engem, és egy kétszínű. aljas, szemétláda és el kell jönnünk, nem
maradhatsz ott, mert kihasználja és még a végén valamit bekavar… mert nem
törhetem össze a gyerek érzéseit, emlékeit, a többit meg még úgy sem érti…
Annyit azért mondtam nekik, hogy sajnos ott nem szerettek minket annyira, mint
azt elsőre gondoltuk, de nem akartam, hogy ebből valami teljesen más sztori
alakuljon ki, így megtanítottam velük, hogy ha kérdezi tőlük valaki, hogy miért
mennek másik oviba, akkor az a válasz, hogy „mert mindenkinek jobb lesz így és
anya így döntött.” Később módosítani akartam, mert ez az anya így döntött,
kicsit erős lehet, ez kb olyan, mint az, hogy „mert azt mondtam”… hogy mindegy,
mit akar a gyerek, én így döntök, mert megtehetem, akkor mindenki ugrik… Ezt
nem mindenki fogja jól érteni… szóval módosítani akartam, hogy elég csak annyi,
hogy jobb lesz így mindenkinek, de már beléjük égett ez a két rész :D
Estére full idegesítőek… Még mindig a fáradtságra fogom,
nyávognak mindenért, és teljesen kiakaszt, hogy mindenbe beleszólnak, de a
saját dolgukat nem csinálják meg, két dologból egyet sikerül megcsinálni, a
szabályokat nem tartják be, de az enyémet is tudják, hogy mit csináljak,
egymásét is tudják…
A mai nap fárasztó volt. Mondom én, aki nem hordott téglát.
Kimerítő volt a hét az éjszakai uborkaelrakás, a korai kelés, és a mai napi készenlétben
állás. A fiúk váltásban jöttek, ettek, ittak, kávéztak. Nem nagy ügy, de nem
tudtam lazítani szinte egy percet sem. A fiúk meg… Mentek 5 kört, a két futóval
az összesen 10 kör ugye. És kb most tartanak majd a rakás felénél. Brutál
elfáradtak, szóval megyek is derekat masszírozni.