2024.09.11.

Bianka

Vasárnap

Fájdalmasan hülye és a végletekig önérzetes. MINDKETTŐ!

Mielőtt elkezdődött volna az ovi, párszor elbizonytalanodtam, hogy vajon jó lesz-e Julissal két évet várni a sulira? De az SNI diagnózisa miatt így is, úgy is ez várna rá(nk). Hivatalosan most a nagyokhoz kellene járnia, akik jövő szeptemberben már a sulit kezdik, helyett most a nagy középsőben van. A csoportban nem nehéz felismerni, hiszen épp kereken egy fejjel magasabb a többinél, viszont fejben még kb ez a korosztály, szóval igazából a legjobb helyen van.
Jancsi meg előrébb van bizonyos szempontból a kortársainál, már ami a fizikai ügyességet jelenti, és okos, agyas gyerek, logikusan gondolkodik NÉHA. De aztán meg sokszor jajj… 
Szóval kb egy időben érkezett el ez a szint, hogy próbálnak önállóskodni, okoskodni, egyre többször kérnek számon engem, vagy vetik a szememre, hogy azért nem csinált meg valamit, mert én nem mondtam, nem tettem oda, nem adtam oda, stb. Ezeket elég rosszul veszem. Alapvetően szemtelenség ez, még akkor is, ha ez náluk nem tudatos. Gyanítom, nem az én számonkérésem a fontos nekik, hanem a felelősség hárítása, és nyilván én vagyok kéznél, szóval nem velem akarnak genyóskodni, de a végeredmény akkor is az, hogy ez szemtelenség, amit igyekszem az elején leszerelni.

Tegnap a szomszédaink vadász kiállításon voltak, hoztak pár újságot a gyerekeknek és egy-egy kitűzőt, amit azonnal fel kellett tűzni. Egész nap büszkén hordták, illetve felismerték, hogy a Star Trek sorozatban az űrhajó legénységének egyenruháján ugyanott van egy kitűző szerű izé, ami ott a filmben egy kommunikátor, jobb kézzel megnyomják a bal oldalra felszerelt bizbaszt, és mondják, „Kapitány a hídnak!” , vagy „Crusher a hídnak!” Ezt Julis ismerte fel és jót mosolyogtunk, tényleg jól vont párhuzamot. Azóta ezzel játszanak.
(nyugi, szépen lassan haladok ám az alcím felé)

No és akkor este nézegetik a kitűzőt, ami ugye mindkettőnek a bal oldalán van, tehát ha szemben állnak, akkor nem tükörképi oldalon van. Mondják, hogy nem egyforma. (Persze hibáztatnak, hogy én rossz helyre tűztem.) Mondom, hogy jó helyen van, a bal oldalatokon. De nem, nem egyforma. Mondom, hogy nem a tükörképedet fogod látni, így van egyforma helyen. De nem… (Néztem bután).
Mondom nekik, hogy jó, ki melyik kézzel rajzol? Emelik a jobb kezüket. Oké. Ez melyik kezetek? A jobb… Oké. Akkor emeljétek a másik kezeteket. Emelik. Ez melyik kezetek? – A bal. – Jó, ez a kezed felemelve marad. Most magadra nézel. Melyik oldalon van a kitűződ? – A bal!  - A jobb!! ….
Phuuu, bammeg.
Oké. Nézzük máshogy.
Emeld fel azt a kezed, amelyik oldalon van a kitűződ. Felemelik a bal kezüket. Szuper. Ez melyik kezed? A bal, vagy a jobb? - A bal! – A jobb! – Melyik a jobb kezed Juliska? – Emeli a jobbat. – Akkor az előbb melyik kezed volt fent? – A bal. – Szuper. És melyik oldalon van a kitűződ? – A bal oldalon! – Szuper! – (És addigra Jancsi leteszi a kezét.) Jancsi, emeld fel vissza a bal kezedet. Jó. A bal kezetek van fent? – Igen! – Mindkettőtöknek? – Igen! – Na akkor nézzetek magatokra, hogy melyik oldalon van a kitűzőtök? – A bal! – A jobb!
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Julis venné lefelé a pólóját. Venné le a kitűzőt. Mondom neki, hogy ne rángasd, mert kiszakad a pólód. Rángatja. Juliska nem tudod levenni, NE rángasd, majd én leveszem. Rángatja. – JULISKA! FEJEZD BE!
Jönnek oda sorra, egy mozdulattal leveszem a kitűzőt. Julis vizsgálja a pólóját, kicsit kitágult a lyuk, ahol a tű átment. Erre megszólal: kiszakadt a pólóm, mert úgy tűzted fel a kitűzőmet! (Anyád…) Aha, igen… véletlenül sem azért nagyobb a lyuk rajta, mert háromszor kellett rád szólnom, hogy ne rángasd, ugye?

És akkor a másnap reggel.

Anya, feltűzöd a kitűzőt? – Igen, persze. Melyik oldalra tűzzem? Jobb, vagy bal? – Bal! – Neked Jancsi? – Nekem is a bal! (Óóóóó, - gondoltam, vannak még csodák, az én okos gyerekeim végül csak megértették, hogy hogy is van ez…) Feltűzöm. – Szembe fordulnak egymással és közlik. Nem egyforma, mert anya nem jó helyre tűzte.
Jó, akkor nézzük. Újra elkezdtük lejátszani a jobb és a bal kezet. Álljatok egymás mellé. Emeljétek fel a jobb kezeteket. Jó, most emelve marad a kezed és fordulj a másikkal szembe! Nézz rá, látod, hogy a jobb keze van fenn a másiknak és az ilyenkor, ha szemben állsz, akkor a másik oldalra kerül? - Igen! – Szuper! Na látod, így van a kitűző is, mindkettőtöknek a bal oldalán van, de úgy látod, hogy a másik oldalon van. Értjük akkor? Rendben van? – Igen – Jó, akkor lehet menni kifelé játszani…
És hallom kintről, hogy: „Nem egyforma oldalon van, mert anya rossz helyre tűzte…”
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
MINDKETTŐ BEJÖN!!!!! MOST!!!!!!
Jönnek… Egy mozdulattal leszedtem… Magyarázok itt, akkor is én vagyok a hibás, akkor csesszétek meg,itt van…. Feltűztem mindkettőnek középre.
Most már ugyanott van???????????? Phúúúú…. Két hülye… De legalább ne vádaskodna.
És rájöttem, hogy egyébként a világ tele van ilyenekkel, akik felnőttként is ezen a szinten maradnak. Szóval erre a gyopár szintre kb mindenki eljut, csak aztán van, aki tovább képződik. Remélem, a mieink is, mert különben falnak megyek.

Most ebben a nagy okoskodásban az van, hogy semmit nem hisznek el nekem. És én meg egyre több mindent hagyok nekik, hogy oké, akkor legyen úgy… verd be a fejed,ha annyira okos vagy. Próbálok arra játszani, hogy megmutassam, hogy jobban járnak, ha hisznek nekem, mert nem ellenség vagyok. Persze kell a személyes tapasztalás is, hiszen nem bólogató birkákat nevelünk, hanem gondolkodó embereket, amihez meg kellenek a személyes tapasztalatok is.  Úgyhogy most hagyom, hogy kicsit menjenek a saját fejük után, hibázzanak, és vállalják a következményeket.

Ilyenek mennek most, hogy kiszedem a kaját, Jancsinak kicsit kevesebbet, mint Julisnak, hozom a színes tányérokat a savanyúságnak, egy narancssárgát, egy kéket. Szedem Julisnak a savanyúságot a lányosabb, narancs színűbe, arányosan egy kicsivel többet, de közben látom, hogy a savanyúság fogyóban van, a másik adag, ha akarnám sem lehetne ugyanannyi…. mire Julis bejelenti, hogy  Ő a kék tányért kéri…. Odaadtam hát a több savanyúságot Jancsinak, a kevesebbet, a kék tányérban Julisnak. Nézi, hogy az kevesebb…. Igen, nézheted – mondom neki….  – Neked kicsit több a kajád, a savanyúságod is több lett volna, de neked nem jó úgy, ahogy csinálom, akkor tessék.
Jancsi meg nem eszi az ételt, csak a savanyúságot. ránézek nyomatékosan, kanalaz egyet a pörköltszaftos tésztából, majd újra csak a savanyúság… Elvettem a savanyút… nem játsszuk ezt, fájni fog a hasad… Aztán eszembe jutott miért is ne? Tudod, mit? Vissza minden, a kaját kérem. Ha nem eszed így se, úgy se, akkor ne dúrkáld… Erre Julis is bejelenti, hogy neki is csak a savanyúság lesz az ebédje. Kérdem, hogyan? – Hát ő is csak azt szeretné. – Oké. Elkértem azt is. Megitták még a savanyúság levét is. Jó kis vecsési vegyes vágott. Jó savanyú volt… De, mondom, amelyik nyávogni mer, hogy fáj a hasa, azzal összeveszünk… - Nem fogunk… hangzik kórusban a válasz. Akkor legyen így. Szőlőt már nem kaptak, az egy kicsit vad lett volna, de legalább mondhattam, hogy aki nem ebédelt rendes kaját, annak nincs finomság utána.
Mondtam nekik, hogy bizonyos keretek közt mehettek a saját fejetek után, de vállalnotok kell a következményét is.

Délutánra éhesek voltak nagyon… Döbbenet :D Mondtam, hogy majd nemsoká lesz uzsonna. De ők már nagyon éhesek…. – hát… ebédelni kellett volna ugye normálisan… :D

A dolgos hétköznapok

Az új hetünk borúsan, esősen indult. Hétfő délutánra még volt remény egy kis jó időre, le is beszéltem a Jancsinak megígért játszóteres randit a régi ovis barátokkal, de amire odaértünk volna, zuhogott az eső, így arrébb toltuk az alkalmat és mi a dédimamáéknál kötöttünk ki, ahol nagyon jót beszélgettünk, a gyerekek mesét néztek, és nasiztak, a mama csinált nekik pattogatott kukoricát, én kaptam kávét és egy nagyon jó kis délután kerekedett, aminek igazán örültem :)

Egyébként nagyon tetszik, hogy egész békés napokat élünk mostanában, ma pl egyáltalán nem volt veszekedés, sem reggel, sem délután.

Hamarosan az oviban meglesz az első szülői, bemutatkoztam a csoportban is.
Ami még jó hír, hogy volt lehetőség pszichológus igénybevételére a gyerekek részére. Meg is igényeltük, és Julist vállalja. (Testvéreket nem lehet vállalnia.) Egy hét múlva megyek vele beszélgetni, utána el is kezdi a munkát Julissal. Örülök neki, hátha lesz olyan terület, amiben kapunk még ötleteket, hogyan segítsünk.

Julis SNI-s fejlesztésére is rákérdeztem, hogy azzal mi a helyzet, az pedig októberben kezdődik. Nagyon kíváncsi leszek rá.

Úgy látszik, Julis már az oviban is kezdi biztonságban érezni magát, mert az óvónő ma mondta, hogy most már kezdi irányítgatni a kisebbeket. Egyébként nagyon szabálykövető, csak más dolgát jobban tudja. Örülök, hogy ez már látszik, remélem, hogy az oviban is fogják rendezni ezt. 

Ma egy kis kaza hisztivel indult Julis napja, kitalálta, hogy nem akarja, hogy elmenjek. Sajnálom egyébként ilyenkor, mert azért az rezhető, hogy a kötődés alakulásával egyre jobban szeretne rámszívódni, de hát azt meg nem lehet. Viszont annyiban már jobb a helyzet, hogy lehet vele beszélni.Már számtalanszor előjött, hogy kinek mi a dolga - ez enyém az, hogy dolgozzam, az övék, hogy menjenek oviba, tanuljanak, játszanak és ha mindenki szépen teszi a dolgát, akkor mennek jól a dolgok. Egész addig ment a műsor, míg fel nem hoztam a fagyi kérdést, hogy oké,akkor megtehetjük, hogy én kiülök ide a folyosóra(merthogy be nem mehetek a terembe) és eltöltöm itt az időt, csak azért senki nem fog pénzt adni, és akkor ha délután jövök, akkor azt sem kell firtatni, hogy megyünk-e fagyizni... ugye... :D Hát ez hatott. :)

A mai napom szenzációja, hogy Bernáttól kaptam egy airfryert. :D :D :D :D
Rendkívül boldog vagyok, mert egy ideje szemeztem már vele, és igazság szerint nem is véletlen az időzítés, de annyi mindent akarnék a körülményekről írni, hogy az rengeteg…
Az a téma lehet, hogy megérne minimum egy önálló bejegyzést, de az is lehet, hogy egy sorozatot is.

El is kezdem, aztán majd látjuk, mi kerekedik ki belőle. :)