2024.09.17.
Bianka
Egyik történés éri a másikat és én nem jutok el odáig, hogy
írjak. Kicsit megpróbálom a dolgokat folyamatában összeírni.
A reggeleket kicsit megreformáltam, felcseréltem a
sorrendet, most Jancsi megy be hamarabb a termébe, utána megy Julis. Az ovi L
alakú saroképületében a két gyerek terme majdnem a két legtávolabbi ponton van.
Ebben az oviban komolyabban veszik az érkezést, 8-kor ár a torna kezdődik, de
már hallani a folyosókon végigzakatoló zsúrkocsikat a gyerekek reggelijével.
Egyszerre érkeznek, nincs menekvés, a gyerekek kezet mosni indulnak, és eddig
még mindig sikerült a kézmosás utáni terembe induló vonatot elkapni, ami „csak
csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja” araszol be a terembe. Julis
óvónénijei mosolygósak, kedvesek, még soha nem volt gond, Jancsi óvónénije is
kedves, mosolygós, de eléggé szigorú, ami azért ciki, mert természetesen az én
hibám, ha késünk és Zia néni úgy néz ilyenkor, hogy megijedek… Szóval most már
Jancsi termét vesszük irányba először.
De nem csak ez az oka. A hangulat is. Julis mostanában
rendszeresen műsorozik valamit reggel… nézelődik, várja, hogy noszogassam, és
bármit próbálok, ennek ritkán van jó vége, érzelmileg most talán bizonytalanabb
a lány, ezért nem akar reggel elengedni. Számtalanszor beszéltük már át, hogy
mindenkinek jobb, ha mindenki megy a dolgára, és rendszerint ez be is válik, de
az utóbbi pár napban nem. Hiába kellene nagyon az a fagyi, most nem megy be az
infó, hogy a fagyira csikopénz kell, ahhoz meg dolgoznom kell. Most nem nagyon
érdekli. És bár minden délután mosolygósan jön el, reggel mégis az a szöveg,
hogy nem szeret oviba járni, nem akar ott maradni, ne hagyjam ott.
Nagyon sajnálom emiatt. Nagyon sajnálom, hogy ott kell hagynom és nem akarom,
hogy rosszul érezze magát. Délután viszont nem is tud erről beszélni, olyan,
mintha nem emlékezne, hogy nem akar oviba menni.
Az egész sírás, meg minden, amit csinál, Jancsinak nem
nagyon kell. Örülök, hogy Ő lelkesen, hatalmasat köszönve lép be a terembe, nem
szeretném, ha azt látná, hogy még nyávogni is lehet reggelente, mert akkor
vélhetően Ő is élne ezzel a nagyszerű lehetőséggel.
A gyerekekkel szépen tanuljuk, hogy mindennek van
következménye.
Mióta békésebb időszakot élünk, azóta igyekszem magam teljesen kivonni a
vitából, mert már most képes vagyok arra, hogy kívülről szemléljem a
mérgelődést vagy a hisztit és nem vonom be magam mindig a történésekbe.
Mondhatnám, hogy rájöttem arra is…. de nem rájöttem, mert ésszel eddig is
tudtam én, hogy nem kell nekem minden esetben mérgelődnöm, kiabálnom, épp elég
baj nekik az, hogy magukat hozzák kellemetlen helyzetbe.
Ezzel együtt, hogy békésebb vagyok, jobban be tudom tartani, hogy kérek szépen
valamit, szólok még egyszer, aztán megtörténik a következmény. Jó ideje tanítom
erre őket. Korábban nem biztos, hogy ezt maradéktalanul értették, de mostanra
szerintem jobban átmegy az üzenet.
Érdekes dolgok történnek így, ebben a rendszerben, pl van,
hogy Jancsi hazudik és a hazugsága – miszerint már jóllakott és nem kér
többet, - azt eredményezi, hogy nem kap
vacsi után dinnyét, hiszen már tele van a pocakja…. És hát Isten ments, hogy
fájjon az egyébként is tele pocakja attól, hogy ég dinnyét is eszik rá…
Aztán meg nem fürödtek egyik nap, mert sajnos hiába
válaszoltak – vagyis hallották, hogy hamarosan fürdés – ők még csak kicsit
játszanak, még kicsit pakolnak… és közben elhangzott háromszor, hogy menjünk
fürödni… Aztán mivel senki nem mozdult, ugrottunk egyet, fürdés kimaradt,
kapcsoltam a tévét és indult a mese…. Julis döbbent meg jobban, hogy nem
fürdenek, rákezdett, hogy Ő fürödni akar… Hát márpedig ma nem fogsz, ahhoz
menni kellett volna akkor, mikor szóltam. Na kezdődött a sírás, ott vált biztossá
számomra, hogy Julis nem aludt aznap az oviban, vagy ha aludt is, nem eleget….
Most mindkettő rákezdett erre az okoskodásra, mindketten kicsavarják
a mondandójukat. Pl vacsora után Julis megkérdezi, hogy megihatja-e a joghurt
italát? (ami elég sok ahhoz, hogy erre nemet mondjunk, és akkor helyesbít, hogy
Ő nem ezt mondta, hanem azt, hogy HOLNAP megihatja-e?
Vagy pl reggel kérem, hogy ha felvette a zokniját, menjen mosakodni, fogat
mosni, mire a válasza, végletekig affektálva, karjával türelmetlenül integetve,
hogy jóóóóó! Épp a zoknimat venném fel!!!!!!
És mindenre van magyarázat, hogy miért nem most, meg miért
nem úgy, és csak még előtte…
Így ma reggel ebből beelégelve magamhoz hívtam és elmondtam neki, hogy
elhiszem, hogy ő most mindent jobban akar tudni, meg mindent koordinálni akar,
de van, amiben dönthet, van, amiben nem. A reggeli készülődés folyamata fix,
nem véletlenül van úgy ahogy mondom, annak oka van, és ha azt mondom, hogy ezt,
vagy azt kell csinálni, akkor azt kell csinálni és nem vagyok kíváncsi arra,
hogy Ő mit szeretne máshogy, mert nem lehet, és ha kérek valami reggel, akkor
két lehetőség van: Vagy szó nélkül megcsinálod, amit kérek, vagy azt mondod,
igen, anya, és úgy csinálod meg, amit kérek.
Van a reggelben is döntési lehetősége. Egy stócnyi ruhából Ő
választhatja ki, hogy melyiket szeretné. Zoknit, bugyit is Ő választhat,
illetve mostmár önállóan mosnak fogat, ők választhatják ki, melyik fogkrémet
nyomják a fogkefére. De másban reggel nem dönthetnek és ebből egyelőre nem is
tudunk engedni.
Jancsi az oviban hadilábon áll az alvással, és nagyon
reméltem, hogy a tegnap tett ünnepélyes ígéret és a mai lopott beszélgetéseim a
dajkanénivel hasznos volt és ma azzal a hírrel fogadnak, hogy mindenki tette a
dolgát és aludt. És mivel ma ez így is történt, végtelenül boldog és büszke
voltam rájuk, amit igyekeztem is kifejezni, és érzékeltetni a nem
elhanyagolható különbséget, hogy mennyivel jobb a hangulat és mennyivel jobb
következménye van annak, ha mindenki teszi a dolgát… Így ma, mivel még a nap is
szépen sütött, meglátogattuk a pizzázós-fagyizós helyet, ettünk egy-egy gömb
fagyit – amit én tölcsér helyett egy kávéba kértem, majd a hozzánk közeli játszótérre
mentünk, ahol a dédivel bandáztunk kicsit, így mindenki boldog volt és egy
igazán jó hangulatú délutánunk lett.
Még annyi a mai hír, hogy voltam ma az ovi pszichológusnál
beszélgetni, Julis fog járni pszichomókushoz, aminek nagyon örülök, hátha
kicsit kibogoznánk, hogy Nála melyik dolog miből fakad, mit lehet megjavítani,
meggyógyítani és mi az, ami simán csak Ő és azt meg fogadjuk el szimplán és
hagyjuk, hogy Ő tudjon igazán sajátmaga lenni. Jó volt ma összefoglalni kicsit
a dolgokat és közben fény derült egy újabb sebemre. A hazugság. Nekem azzal
dolgom van. Mélyről fakadó sírásom volt ma ott az ülésen.
Napi cuki:
egyik nap észrevettem, hogy a fagyasztó ajtaján a
betűmágnesek majdnem szív alakban vannak. Ma rásegítettem egy kicsit, hogy ha
már errefelé orientálódnak, akkor legyen úgy… kiraktam hát egy szivet. A
gyerekek este, fürdés után vették észre. Kérdezték, ki volt az? Hát…. – mondtam
– nem tudom…. nem ti voltatok? – Mi nem!!! – Akkor lehet, hogy apa volt? – (rohantak
be) – Apa, te raktál ki szivet a hűtőre? – Ő ugyan nem… válaszolta… Hát akkor
ki lehetett?
A Sherlock vonalat még erősíteni kell, mert azt ugyan elkezdték nyomozni, hogy
apa hamarabb ért haza, szóval Ő lehetett csak, mert hát mi itthon sem voltunk….
de az, hogy én kb egész nap itthon vagyok, mert itthon dolgozom, az nincs meg
:D Szóba jött manó, tündér, angyalka, Jézuska… mindenki meg lett gyanusítva, én
meg alig bírtam ki nevetés nélkül, de nem akartam elrontani a nyomozást,
annyira cukik voltak :D