2024.10.09 - második felvonás
Bernát
hát izé…
Valami oknál fogva megugrott a nézetségünk. Sztár lettem, mondjuk az utcán
hiába bámulok az emberek arcába, még épp nem ismernek fel! :)
Kaptunk pár visszajelzést, hogy mennyire jó az írásunk, ennyien szeretik
olvasni a szenvedéseinket? :)
Az ismerőseimnél sokszor mentegetőztem, hogy sajnos a blog nem egy vidám story,
mert hát szenvedünk, mint a kutya, és azt írjuk, ami van.
Mindig őszintén! Azaz nem írunk senkiről csúnyát, pedig néha megérdemelné. Az
én kitöréseimet az asszony finomítja, és a helytelen írásom is javítja.
No de ennyit rólam.
Bianka
Nem tudom, miért nem jutott eszembe hamarabb ez az új
profil. Eddig csak a saját nevem volt, de azzal nem tolhattam a blogot sem,
mert akkor minek az álnév? Pedig az álnevet pont a gyerekek miatt használjuk,
hogy később ez ne okozzon gondot. Elképzelem, ahogy Julis tizensok évesen az
első csókra készül és az udvarlója közbeszúrja, Te figyu már… hogy volt az a
sztori a blogból?
Szeretnénk meghagyni nekik, hogy ők dönthessenek arról, kivel osztják meg majd a
dolgokat, ehhez pedig inkognito kell. Így ezzel az új profillal már bátrabban
osztogatom az infókat, cikkeket.
Nagyot lendített ezen most a novellapályázat is, amire írtam. Jönnek a
megosztások, egy hír itt, egy cikk ott, hazudnék, ha azt mondanám, nem tetszik.
Az 5 perc hírnév, ugye :)
És igen, így kicsit beindult, és most már az a jó hír, hogy
több jókedvű poszt lesz, mert tényleg jobb már minden :) Volt egy időszak,
amikor csak panaszkodtunk, panaszkodtunk végeláthatatlanul. De hát ha ez volt a
napi téma? Annyira jó már, hogy túl vagyunk ezen, hogy már ezek az intenzitások
meg sem közelítik az egy évvel ezelőtti állapotokat! Szóval innen is üzenem
minden jelenleg az elején szenvedőnek, hogy van kiút, kitartás! :)
Bernát
…és most bármi vicceset a gyerekekről.
Jancsi napok óta haldoklik, fáj a torka, nem megy oviba,
anya meg vigyáz rá, mert őneki úgy sincs semmi dolga! :) (Na ezért még kapsz –
Bianka)
Apa hajt, dolgozik, az ügyfelek sorban állnak, a munkák torlódnak, apa szenved,
reggeltől estig.
Ma a közelben dolgoztam, és ebédre hazajöttem. Biankával ebédeltem, aminek az
lett a vége hogy elsírta magát, neki is
van pár határidős feladata, és hát a gyerekápolás nem túl pihentető, egész
napos elfoglaltság. Elmentem megváltani a világot, és sikerült úgy haza érnem,
hogy még Julisért el tudtam menni az oviba. Azért indulás előtt átvettem a
nadrágom meg a cipőm, nem akartam szutykosan menni az oviba. Beültem a szebbik
autóba és azzal repesztettem (szigorúan 90-nel, biztos úr!) a kocsik közt sorra
előzve le őket. Amikor a halálvágtának vége lett és odaértem az oviba, akkor
közölték, hogy hittan van! Jaj de jó, hogy siettem, még várhatok tíz percet. :(
Nagyon jó az ovink, de a kommunikáció néhol elakad, és van, hogy nem jut el
hozzánk a programváltozás.
Bianka
A napjaim most elég húzósak. Sokat intézkedek, rohanok, de
közben ott a munka, a festés, a megrendelések, amikkel haladni kellene, de nem
tudok. Ez azért frusztrál.
Ma nekem kellett kontrollra mennem a lábdokihoz, aki rendesen kiakasztott,
plusz még az egész délelőttünk is ráment a várakozásra úgy, hogy egyébként 8:45-re
volt időpontom. Jancsi jófej volt, ügyesen eljátszogatott, nem adtam neki oda a
telefont, hanem a táskám volt a préda, amit kedvére huzigálhatott.
Később a váróba érkezett egy másik anyuka a hasonló korú kislányával, incselkedett
egymással a két gyerek, de egyik sem akarta megszólítani a másikat, nagyon
cukik voltak, ahogy vigyorogtak egymásra, aztán mindig elmenekült valamelyik.
Már a fél váró őket mosolyogta, nagyon édesek voltak :)
Délre már persze kiakadtam, nagyon rosszul esett ez a bunkó
doki. Tudom, nagy a súlyom, tudom, ezen változtatni kell. Nem olyan könnyű.
Végre van erőm, időm, idegzetem magamra, végre a saját fontossági sorrendembe
leghátulról előrébb kerültem, végre készítek magamnak olyan kajákat, amik
jobbak nekem, követem az instrukciókat, bemegyek a kórházba, irányban vagyok és
már van is eredmény, mert a legelső mérésemhez képest 9 kiló ment le. Nem elég!
– mondja a doki… ez még semmi…. Mondom neki, hogy oké, sok van még hátra, de ha
azt nézzük, hogy másfél-két hónapja csinálom, akkor azért na… - Nem elég! Ez
csak nagyon kis százaléka az egésznek! Ez még semmi! – (csesződj meg akkor ott
ahol vagy – gondoltam magamban… legszívesebben kifordultam volna a rendelőből.
Hogy lehet ekkora paraszt valaki? Mutasson már még olyan pácienst, aki ilyen
szinten betart mindent! Ahogy kiértem múltkor, már a kocsiban a parkolóban
hívtam a kórházat, hogy intézzem ezt az életmódváltásos kivizsgálós irányba
állítós dolgot. Sokan ezt nem tennék meg. Be sem tudnának menni egy hétre, meg
húznák, halasztanák a dolgokat mindenféle kifogásokat keresve, én meg azonnal
intézkedtem, mindent megtettem és nem elég.
Persze, nyilván az senkit nem érdekel, hogy az elmúlt két évünk mennyire volt
nehéz, hogy amikor a túlélésre hajtok, és sem idő, sem energia nincs magamra,
és az egész napunk fénypontja, hogy elalszanak a kölkök, mi meg feltépjük a
csokis szekrényt, az nyilván nem fog jót tenni a kilóknak, de akkor képtelen voltam
többre. Ezt nehezen érti meg az, aki ebben nincs benne, és ha az illető ráadásul csak ítélkezni akar, akkor meg
esélytelen bármi magyarázat.
Nem is magyarázkodtam, de kicsit elment az életkedvem is… nem is ettem semmit
szinte. Nyilván bőgtem is egyet Bernátnak, biztosan vágyott már rá :D
Bernát
Hazafelé van egy fincsi pizzázós-fagyizós hely, és oda
beugrottam vagy három pizzára. Húsos apának, mert hát egy férfi az húson él!!! Négy
sajtos a nem szeretem a hús hiszti gépeknek, és egy vega anyának, mert anya
most igyekszik jobban odafigyelni és figyeli a kalóriát. (Most is szteppel az
előtérbe, míg a gyerekek idegesítő nyuszit néznek. )
Hazaérve felfaltuk a pizzát, aztán ráérő időmben beraktam egy mosást, hogy ne
anyának kelljen, meg kipakoltam a mosogatógépet, hogy ne anyának kelljen…
A gyerekek délután nagyon boldogok és hangosak voltak, nevetgéltek, lökdösték
egymás, szaladgáltak, és hol a szobában, hol az étkezőben ordítottak. Boldogok
és hangosak = IDEGESÍTŐ AGYATLAN ORDIBÁLÁS, AMITŐL APA NEM TUD SEMMI MÁSRA
FIGYELNI, MÉG A TIKTOKRA SEM! Az egész napos fizikai munka után kell egy kis
agyatlan pörgetés, mert másként nem hagy az agyam pihenni.
A fogtündérről meg csak annyit, hogy legközelebb kurva papírpénzt fog kapni a
lány, mert azzal nem tud reggel hatkor csörögni, hogy felkeltsen a legszebb álmomból.
Jancsi pár napja beteg, az első napokban hajnali háromkor
szólt, hogy fáj a feje, és amikor lázat mértem, csak elhanyagolható harminckilenc
fok volt! Szóval felkeltem hajnalban majd két óra múlva újra, hogy lement-e a láza,
vagy már lázgörcsben fekszik a földön, vagy mi? De addigra már jól volt és aludt,
de nekem ez a hajnali felkelés, nagyon bekavar a pihenésbe és reggelre mosottszar
voltam. Egész nap szenvedtem. Vagy én, vagy Bianka kel fel hozzá, ha szükséges,
mérjük a lázat, adjuk a gyógyszert, de ez az éjszakai fent lét egyikünknek sem
tesz jót.
Készülök egy kis pihenésre, el akarok menni pár baráttal Visegrádra
túrázni. Már a héten indultunk volna de a csapatból az egyik tag mocsok módon
lemondta, a másik meg hisztizik, hogy beteg, és köhög pedig nem is olyan magas
a láza! :D No eltoltuk a túrát két héttel, gondolom, addigra nekem lesz valami
bajom.
Talán pár napja írtam, hogy beállítottam ébresztőt, hogy napi ölelés, amíg anya
nem volt itthon, és hát sose jött össze a dolog, mert valahogy nem voltunk épp
együtt a kölkökkel…
DE jelentem, már többször sikerült öt percet csak az egyik gyerekre szánni, és
ölelkezni, csikizni és szeretgetni.
Késő este meg, amikor a kölkök aludtak, anya is megkapta az öt percet, ami neki
járt! Na jó, bruttó öt perc, cigivel fürdéssel, és görcs szünetekkel… hogy mi
az a görcs szünet? Hát amikor életed legjobb derbijét nyomod az ügetőn, de
egyszercsak olyan testrészed görcsöl be, amiről nem is tudtál. És akkor visítva
dőlsz az ágyba és sziszegsz, és nyavíkolsz, mint egy kiskutya. Majd két perc után
újra férfinak érzed magad, és kiadod a parancsot az éppen már alvó asszonynak,
hogy: Gyerünk, essünk túl rajta! :D
Apa smucig, vagy csóró…
A sok munka eredményeként vettem egy új céges autót! (magyarul vettem egy húsz
éves lestrapált kis autót) A régi gyakorlatilag annyira öreg és lestrapált
volt, hogy már nem érte meg a javítása.
És egyik reggel a boltban vettem reggelit, és amikor sétáltam a pénztárhoz, megláttam
színes, nagykerekű monstereket 1500 forint volt, és gondoltam, apa kapott új
kocsit, akkor a kölkök is kapjanak, de végül nem vettem meg, mert Apa ….
Az az igazság, hogy gagyi autók voltak, és hun van még karácsony, de lehet,
hogy a szegénység tudatom nem engedte, hogy megvegyem. A kölkök egy kavicsnak
is örülnek, ennek is örültek volna, és látom, ahogy két nap múlva az egyiket
eltörik, a másikra rá lépek és vége mindennek.
Lehet, azért meg kellett volna venni. DE! Pl. voltunk a lánnyal a szemészeten
és mondták, hogy új szemüveg kéne neki, vagy egy egyszerű, de amikor suliba
megy, akkor kell egy drága (150ezer) Vagy akár most is lehetne már neki, hogy
lassabban romoljon a szeme, és apa rövid gondolkodás után azt mondta, hogy Jackpot,
legyen a drágább! Amire szükség van, azt nem sajnálom tőlük!
Bár 150 ezer az százötven ezer!!! L
Tudom, most azt kérditek, hogy mi kerül ebbe a szemüvegbe 150 ezer forintba? hát
kb 100 a lencse és 50 a keret. Bár az asszony felvetette, hogy van ez a
jelenlegi rózsaszín szemüveg keretje ami az atomrobbanást is gond nélkül kibírja,
(NANO) csak ajánlani tudom, burkolt hirdetés! Csak azért hirdetem, mert amit ez
a szerencsétlen szemüveg kapott az hihetetlen, és kibírta. No szóval anya javasolta,
hogy ebbe a keretbe rakassuk a lencsét, de ezt nem tudom, hogy lehet-e?
Szóval igen, veszünk szemüveget! Mondjuk a smucig apja tuti, hogy szülinapra
adja neki oda!!! :)
Na mivel már vakarózok a portól az egész napos munka után, megyek és megmosom,
ahova a király is maga nyúl! Vagy mi. :)