2024.10.22.

Bianka

Kicsit visszábbról kezdem a mait.
Tegnap pszichológushoz mentem és mivel tudtam, hogy a gyerekezős két évünk lesz a téma, csináltam egy új idővonalas rajzot, mikor mi történt és az +/- 10-es skálán hogy érintett. Sok minden megvolt 2022-ből, az örökbefogadás előtti és a közvetlen utáni rész, majd 2024-ből az, hogy már elkezdtük rendbe jönni. 2023-ból egyetlen konkrét emlékem volt meg, mert annak pontosan tudtam a dátumát, de a többi egy az egyben huss…..eltűnt. Egy nagy zagyvaság, egy káosz,egy fekete lyuk volt a fejemben, csak azt tudtam, hogy nehéz volt, minden tekintetben….
Elkezdtem hát visszanézni a blogot és a cimkéket olvasva megakadt a szemem ezen a bejegyzésen, vagyis a cimkéin, hogy mélypont, meg alkalmatlan vagyok.
Elolvastam és úgy elkezdtem zokogni, hogy rég volt már ilyen. Megdöbbentett. Miért???? Tudjuk, hogy nehéz volt, tudjuk, hogy túl vagyunk rajta, elmúlt. Tényleg lezártuk. Miért kavar fel ennyire?
Nyilván nem zártuk le… De miért nem? És hogy kellene lezárni? Elengedni? Mi az, ami még mindig ennyire bánt?

Az összegzés a végén lesz. Most jöjjön egy kis visszatekintés és közé szúrva pár gondolat a jelenből.

2023.04.16. Arhív!!!

Bernát

HEPIAND!!!

Na szép vasárnap reggelre ébredtünk, mindenki kapott kávét… ja nem… Julis az éjjel kiment egyedül wc-re és nagyon sok időt töltött ott, de aztán visszajött és aludt tovább, nekem ez gyanus volt, ezért pár perc múlva kimentem én is megnézni a károkat. Csak egy pisis pólót találtam, úgy voltam vele, hogy nem lesz baja a takaró alatt a meleg szobában, majd reggel úgy is át kell öltözni.
Reggelre kiderült, hogy mivel lefekvés előtt ő gyorsan az egy kulacs vizet megitta, a pelenka már nem bírta el az esti két-három pisit és kiszivárgott.

Ez kb másfél éve volt, ezek voltak a mindennapjaink, a lány bepisilt, és mi küzdöttünk, hogy öt évesen ne legyen már pelusos!

Na vissza a reggelhez, anyuci végre egyszer jól kelt, nem látszott rajta, hogy fáradt lenne, fújta még az orrát, de már jól volt. Kiment a konyhába és szendvicseket sütött, tervezgettük, hogy mivel kényszerből ma sem a szülinapi játszóházas bulira, sem a mama szülinapjára nem tudunk menni, ezért ebédre süt egy pizzát.
A gyerekek mostanában azt játszák, hogy az összes könyvet leveszik a polcról és azon fetrengenek. Bár mi többször is elmondtuk, hogy a könyvekre vigyázni kell és egyszerre elég egy-egy könyv, ők most mást akartak játszani a könyvekkel, így rábólintottunk, hogy oké, vegyék le, ami kell, de aztán ha ebéd lesz, mindent össze kell pakolni! Természetesen!
Persze nekik a legfelső, legvastagabb könyv kellett, amiből az lett, hogy a polc sarkán lévő kirakós dobozok kifordultak és veszélyesen haladtak a kiborulás felé, szóltunk Jancsinak, hogy az alsó polcon a kirakók dobozait gyorsan igazítsa meg. De a gyerekek néha átkapcsolnak agyatlan fadarabokká és Jancsi már mászott is felfelé és elkezdte a felső polc legnagyobb könyvét lefelé rángatni… Bianka próbálta magyarázni, hogy alsó pólc! Kirakós doboz! DE semmi, nem értette, Julis közben odaért és ezért neki is szóltunk, hogy igazítsa már meg a kirakókat, erre ő is elkezd mászni felfelé a felsőpolcon nézelődni. Na Bianka rövidre zárta, felállt és elzavarta őket onnan és kicsit hangosan megmutatta nekik, hogy itt az alsó polc, és itt a k. (kedves) doboz és ezt kellett visszaigazítani! Persze, engedd el, ezek csak gyerekek, meg nem érti a kis butus, bár 7 hónapja itt van az a két kurva polc, és százszor pakoltak már rá vissza.

Bernát

Próbáljuk őket a rendre nevelni, mert nem értik még mái napig sem, hogy ha egy könyv a földön van, az nem jó! Sajnos a nevelőszülők hanyagsága és nemtörődömsége ide vezetett. Jancsi eléggé szabálykövető, de Julis nem is érzékeli a körülötte lévő világot. Leesik valami és ő észre veszi de nem érdekli, mint egy kis hercegnő, megy tovább, majd a szolgák felveszik. De szerintem nem jut el a tudatáig, persze ha szólok, hogy ott leesett valami, akkor már mondja, hogy tudom… és felveszi.

Bianka

Az az igazság, hogy mi vállaltuk ezt. Mondjuk szerintem egyikünk sem gondolta, mennyi konfliktus lesz a nevelési hiányosságok miatt, de az biztos, - utólag is ezt mondom, és ugyanezt választanám – hogy inkább nevelési hiányosság legyen, minthogy ne szeressék őket. Előtte is úgy voltunk vele, hogy inkább a szeretet legyen meg, a nevelést majd rendbe hozzuk…. És most is ezt gondolom, így két év után, hogy igen, nehéz volt eddig, de most már azért mondhatjuk, hogy a legtöbb dologban sínen vagyunk. Igaz, két évbe telt, de a legtöbb csorbát kiküszöböltük. Ezt rendbe lehetett hozni. A szeretetnélküliséget, pláne, ha emiatt a kötődési típusuk nem lesz jó, akkor azt maximum finomítani tudnánk, de helyrehozni nem, és nem csak mi Bernáttal, de mindig minden kapcsolatuk megsínylené ezt. Szóval ezzel a verzióval mindenképp jobban jártunk „csak” két év ment el rá, és nem több.

De szzúúú-szzááá, nyugi van. Játszanak, beszélgetünk, tervezzük a napot, Bianka pakolja sorba a munkákat fontossági sorrendben, tegnap is, meg ma is dolgoznia kell, mert ezzel a betegséggel megint csúszott a gyerekek miatt. Beszélgetnénk, de persze mind a két gyereknek fontos mondani valója van, Julis meséli a Piroska és a farkast a Farkas és a hét kecskegida könyvből, csak feltűnik neki, hogy nem stimmelnek a képek. Bianka mondja neki, hogy másik könyv, más történet, de Julis erőlteti, hogy nem, ez a Piroskás, Bianka újra elmondja, hogy ez nem az a könyv, hát keressél már benne Piroskát… Itt már kezdett fokozódni a hangulat, de ezt letudták. Jancsi közben fetrengett az ágyban és ráfeküdt a mondhatni baldahinja szélére, ami kezdett feszülni, mondom neki, hogy húzza el a fal mellé, hogy ne legyen baja, Jancsi rángatja össze-vissza, húzza keresztül az ágyon, majd le tépi. Amióta fent vannak ezek a függönyök, minden egyes nap műsor ez, hogy hajtsák fel, húzzák el, ne tépjék le, ne lépjen rá, ne fetrengjen rajta, mert elszakad, nem lesz. És ennek ellenére ez most nem ment. BIANKA felpattant és megigazította és ekkor már ordítva magyarázta, hogy hogy kell csinálni. Annyira felbaszta magát (B mint boldogság) hogy konkrétan már hisztérikusan üvöltött, zihált, teljesen átment Hulkba!
Nem szoktam a gyerek előtt, de már rászóltam, hogy drágám, nyugi. Már az a fajta őrjöngés volt, ami már súrolja az agyvérzés határát. Leült az ágyra és elsírta magát.

Bernát

Az a baj, hogy amikor 24 órában kapod a pofonokat, azt nem lehet bírni, és amikor egy szar helyzetben vagy, nem láthatod, hogy mikor lesz vége, lesz-e vége!
Ha üzenhetnék, csak annyit mondanék, hogy nyugi, kb egy másfél év és nem lesz semmi probléma.
A gyerekek megtanulják a rendet, értelmesebbek lesznek, és talán a mi türelmünk is edződik.
Bár még most is azt mondanám, hogy nem! Nem mi lettünk toleránsabbak, hanem mivel kevesebb a súrlódás, kevesebb a feszültség! Több a boldogság!
Bárki, aki küzd a gyerekével, kitartást! Lesz ez könnyebb is, jön az a kurva boldogság csak addig meg kell halni egy picit.

Bianka

A két évünk legmélyebb pontja volt talán ez a nap. Utólag visszatekintve itt nagyon sok minden futott egyszerre. Még nem voltunk irányban, még nem hódítottuk vissza a fontos területeinket, még abban sem voltam biztos, hogy hogy legyek önazonos. Túl sok irreális elvárásom volt a sok szuperanyás példa után, és még nem is ismertük egymást annyira jól. A gyerekek is kicsik voltak, lehet, hogy nem is mindent értettek, de volt ebben egy nagy adag düh is, ez a sok hülyeség miatt, ami meg szimplán csak nevelés kérdése lett volna, hogy pl amikor leesik valami, akkor nem ráhagyom, hanem azt mondom, hogy hohó, vegyük csak fel, nem a földön van a helye…. és akkor hopp, egy hiba már kiküszöbölve, egy konfliktussal kevesebb nálunk. És mennyi ilyen volt, amit kis ráfordítással sokkal jobbá lehetett volna tenni, és nem azért, hogy nekem ne legyen ezzel gondom,hanem azért, hogy amikor idejön két kisgyerek, akiket csak szeretni és szeretni és szeretni kellene vég nélkül, akkor ne azzal menjen már el az idő, az energia, hogy megtanítom kérni, megköszönni, meg a lábát nem az asztalra tenni evés közben. És igen, ez rengeteg idő, energia,és millió egy konfliktus lehetőség, aminek nem nálunk kellett volna kijönnie. És persze lehet azt mondani, hogy miért nem hagytam rá, és miért nem csak szerettem, de az a helyzet, hogy mi nem vagyunk parasztok, sajnos nálunk alap, hogy ha bemegyünk egy boltba, akkor köszönünk és ezt a gyerektől is elvárom,az összes többi alap dologgal együtt. Bele sem gondolok, mert utólag mindegy is, hogy mennyi plusz konfliktusunk adódott ezek miatt. És akkor vélhetően akkor is nehéz lett volna, ha csak simán a „gyerekségükkel” küzdöttünk volna, de így még nehezebb volt.

-B: Hogy lehet ez a két B. síííp  ennyire í. síííp, hogy ennyire fel b. síííp, teljesen kifordulok magamból, én nem vagyok ilyen, csak ezek a kis g. síííp hozzák ki belőlem…. és csak sírt és sírt, mint egy óvodás kisgyerek, aki nagyon el van keseredve! Nagyon kiakadt, hangzottak el nem publikus mondatok is, de ezt már csak kettesben beszéltük, mert közben a gyerekeket felöltöztettem és kiküldtem az udvarra.

Nagyon nem jó érzés, mikor életed párja a gyerekeidtől szenved, és azt érzi, hogy most kötelességből elmegy pelenkáért és tankol is, de délig nem jön haza, mert nem akarja látni a gyerekeket. És nincs is kedve hazajönni a saját házunkba, a kis kuckónkba! Az életünkbe! ! ! ! !

Bianka

Na ez volt az a rész, ami különösen érzékenyen érintett még most is. Tudom, hogy a gyerekek előtt mennyire szerettem az otthonunkat, a kertünket, a mi kis házikónkat, és borzasztó érzés volt ez, hogy a gyerekek érkeztével szinte háborús övezetté vált minden. Minden lerombolva, letrimbolva, mindenhol a cuccaik, elhagyva a dolgaik, rendet rakni, takarítani szinte felesleges, mert 3 perc múlva ugyanúgy áll minden, és akkor még a lelki része, a sok veszekedés, az a sok konfliktus, hogy a ház minden zegzugáról valami vita jut eszembe és utálok hazajönni. Ez nagyon rossz érzés volt.
Ezeket a szavakat olvasni kívülállóként is mélyen érintene. Olvasva ezeket a sorokat sajnálom azt a nőt most, aki ebben a helyzetben van. És akkor rádöbbenek, hogy az a nő én vagyok. Hát hogy a viharba ne bőgtem volna?  

Bernát

Kedves Apák!
Vannak nagyon nehéz pillanatok, és ezeket csak úgy lehet átvészelni, hogy megbeszéled másokkal!!! Egyedül nem megy, nincs kitől energiát kapni, nem tudod kibeszélni és csak feszít az egész. Sajnos nekem akkor nem volt egy igazi barátom, akivel ezeket megbeszéltük volna. Leírom, mert így van. Sajnos öcsém se tudott segíteni, mert hiába a közelség, a gyereknevelésben van köztünk különbség, és igazából nem is volt rám ideje, és az ember nehezen kezd úgy egy telefon beszélgetést, hogy sírni tudnék, kétségbe vagyok esve, nem tudom megoldani a problémáimat, és halálomon vagyok, de nem halhatok meg, mert akkor ezeket a purdékat ki eteti majd, és az asszonyt ki támogatja majd? Mert úgy érzed, hogy egyedül vagy, és úgy érzed ez a világ legnagyobb problémája és a világ lassan rád omlik.
Mondok én valamit, ami igaz, de akkor nem tudtam volna felfogni! Tudod, mi az igazán nagy probléma? Amikor a gyereked fekszik a kórházban, rákosan, és épp kemózzák, és szét hányja a belét, és te csak ülsz, és fogod a vödröt. No most olvasd vissza az előző piszlicsáré problémát és nevess egyet. Mert neked nincsenek igazi problémáid!

Bianka

Erről sokat lehetne filozofálni. Biztosan mindenki tudna legalább 5 olyan helyzetet mondani, ami százszor rosszabb ennél, amit mi átéltünk, és amin itt rinyáltunk. Én is tudnék. Viszont mindenkinek az a gondja van, amiben ő van épp. És nagyon nagyon sok férfi és nő van, akik pont ugyanebben a helyzetben vannak most, pont ugyanilyen kilátástalanok, pont ugyanígy zokognak az ágy szélén azt kérdezgetve, hogy ki ez az ember, merthogy nem ismernek magukra?
Ezek fontos dolgok, és persze jó, ha az ember be tudja szintezni magát, hogy oké,ez fontos, mert a lelkem fontos, a mentális egészségem fontos, a fizikai egészségem fontos, de ez, amiben vagyok, nem a világ vége. Kell ezt is tudni, de foglalkozni kell ezekkel a piszlicsáré hülyeségekkel is.

 

Felöltözött és elindult, bár ezer dolga lett volna itthon, kifelé menet a gyerekek boldogan viháncolva mentek volna oda hozzá, én meg mint a testőr, zavartam őket el onnan. (ez egy vicc, de ez van)
És erre a B. Julis (B. mint boldog) jön és mutatja, hogy leszakítottam a virágot, he he he!!!
Biankának elborult az agya és megindult Julis felé, hogy jó esetben csak megtépje.
De én gyorsan közéjük álltam és mondtam, majd én intézem.
Bianka megfordult és ment a kocsihoz és mikor becsukta a kaput, megint elsírta magát.

És akkor én most itthon maradtam a két k. kölökkel, az asszony meg jó esetben oda ment, amit mondott, és nem a folyóba ugrik épp.

Bernát

Utána rohannál, mert eddig mindig ez volt, és próbálod megnyugtatni, de itthon kell maradnod a gyerekekkel, akik szinte fel se fogják, hogy baj van és hogy mekkora baj van. Az ő kis életük teljesen más síkon megy és nem tudom, van-e egyáltalán értelme rájuk terhelni, hogy most értitek, hogy mi folyik körülöttetek??? Szerintem érzik, hogy baj van, de az ő problémáik mint a szellő, huss és már lehet is játszani. És persze ez így a jó! Te küzdj a démonaiddal, beszélj róla, hogy értsék, de ne terheld rájuk és nyugtasd meg őket, hogy most van egy kis baj, de nyugi, estére minden rendben lesz!

LEHET MONDANI, HOGY ELBUKOTT, ELBUKTUNK, A GYEREKNEVELÉS NAGY FALAT LETT ÉS MEGAKADT A TORKUNKON. A LEGJOBB TUDÁSUNK SZERINT PRÓBÁLJUK NEVELNI ŐKET, DE VAGY A NEVELTETÉSI HIÁNYOSSÁGOK TÚL NAGYOK, VAGY A SZÁRMAZÁS SZÓL BELE AZ ÉRTELMÜKBE, DE AZ IS LEHET, HOGY MI KELL, HOGY FEL ADJUK ÉS ÁTENGEDNI AZ EGÉSZ ÉLETÜNKET ENNEK A KÉT AGYATLANNAK ÉS MÁTÓL AZT CSINÁLNAK, AMIT AKARNAK, ODA SZARNAK, AHOVA AKARNAK, ÉS MI RABSZOLGAKÉNT TAKARÍTJUK A ROMOKAT ÉS ALIG VÁRJUK, HOGY BENTLAKÁSOS ISKOLÁBA KÜLDJÜK ŐKET.

ÉS MOST AZ OKOSOK MONDHATJÁK, HOGY EZÉRT MINEK KELLETT GYEREK? ÉS AKI EZT MONDJA, ANNAK SE KELLETT VOLNA GYEREK!

RENGETEG LEMONDÁSSAL JÁR A GYEREKNEVELÉS, DE MI EZT SZÍVESEN RÁJUK ÁLDOZZUK, DE HOGY LASSAN AZ ÉLETÜNKET KELL FELÁLDOZNI ÉRTÜK, EZ MÁR KICSIT SOK. LASSAN OTT TARTOK, HOGY NEM CSAK BIANKÁNAK KELL PSZIHOMÓKUS, HANEM NEKEM IS, MERT A SZÉLES VÁLLAIMMAL ELBÍROM A CSALÁDOT ÉS TARTOM MAGAM, DE BELÜL A SZÍVEM MÁR SORVAD!

Bernát

Senki nem mondja, hogy mennyire nehéz gyereket nevelni. Nem tudsz rákészülni, lehet olvasgatni blogot, vagy előadásokat hallgatni, de amíg nem vagy benne, addig ezek nem releváns információk.

A gyerekeket nem öltem meg, egy órát ültek az udvaron a széken és gondolkodtak, hogy tépegetjük-e a virágot, bántjuk-e a libákat, vagy eltapossuk-e a csigákat. Én meg egy órája ülök, és azon agyalok, hogy hogyan oldjam meg ezt a kavalkádot?????

Ja és kérded, hogy mi ebben a happyend??? Hát a gyerekek még élnek, nem ?!

Bernát

Az eddigi nem nevelés, és gondolom a természetes gyerek fejlődés, hozza magával az ölést a rombolást, és gondolom ebből alakul ki majd az építés, a teremtés. De nem vagyok pszihomókus…

Bernát

A kompenzálás

Amikor nehéz pillanatok vannak, mint pl. ma, jutalmazom magam. Amíg a gyerekek kint ültek a széken büntetésben, én szépen ettem a csokijukból. Sőt, most, hogy alszanak, megettem a kindertojásukat is!
Sajnos ez senkinek se jó, mert én hízok, ők meg kevesebb csokit esznek. Pótolni kell a szeretetet.

Ui. Anya gyere haza. Jó leszek!

Bianka

A szívem szakadt meg ettől az utolsó sortól. Ez a két kis hülye fel sem fogta, mekkora káosz van körülöttük, és Bernát,aki egyébként is ért és érez mindent, veszi a vállára ennek a súlyát is. Úristen de nagyon nehéz időszak volt ez! Utólag pedig nem feltétlenül a veszekedéseket sajnálom, vagy hogy leordítottam őket, hanem az elvesztegetett időt.
A kompenzálásról meg ne is beszéljünk. Én mindig is küzdöttem a súlyommal. Már a gyerekek előtt is extra súlyos voltam, sokszor próbálkoztam fogyni, de mindig visszajött. És aztán ez a feszült két év meg…. a minden este pánikszerűen feltört csokis szekrény, nem kedvezett a kilóknak és mire elmondhattam, hogy végre sínen vagyunk, annyi plusz súlyt szedtem magamra, hogy még soha életemben nem voltam ennyire sok kiló…

Bernát

Az embernek leszívják az energiáját és elfárad és kőkemény kompenzálásba kezd, remélhetőleg csokit, meg cukrot eszik, és attól csak hízik. De van, aki az alkoholhoz nyúl, és annak más eredménye lesz…
Szerintem egy évig minden nap ettem valamit, minden este, én nem is híztam túl sokat. De hozzá teszem, én cukros vagyok, és az értékeimnek nem tett jót. És a doktornőt nem is érdekelték a miértek, csak dumált, dumált, hogy ne egyek ennyi cukrot blabbla. Eléggé rossz cukros orvosom van, de nem lehet válogatni, mert nincs más! Az, hogy segítségre lett volna szükségem, hogy valaki fel oldozzon, vagy valaki tanácsokat adott volna, hogy mit tegyek…. Illetve sok okoska volt, aki elmondta, hogy nem így kell csinálni. Most épp a saját gyerekével járja végig ugyanezt a játékot. Most megismeri a magyarok istenit! J
Beszélgess más szülőkkel!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ha azt hallod, hogy egy vérszerinti szülő elmondja hogy legszívesebben belefojtaná a kádba a gyerekét, mert annyira felbassza, akkor rájössz, hogy mindenki kivan, és a szuperanyák otthon sírnak a párnájukba, csak a játszótéren megy a terelés!!!

Összességében nehezen jártuk be ezt az utat, nagyon kevés hasznos segítséget kaptunk!
Az egyik hasznos segítség, hogy drága anyám rendszeresen elvitte őket pár napra, és végre egy kicsit zsongás nélkül voltunk.
A másik a pszichológus, akivel kibeszéled a dolgokat és ad némi megerősítést.
A harmadik a barátok, akik elmesélték, hogy ők is ebben a cipőben jártak, és pont ez volt velük is.

Két év után megszűnt az ágyba vizelés, sokat fejlődött a tudatuk, és boldogan játszunk, és bűntudat nélkül zavarom ki őket az udvarra, hogy egy kicsit csend legyen, hogy ne készüljek ki.
De ezt is csak azért merem, mert megvan a velük való foglalkozás is, a játék, a szeretgetés, ezért belefér, hogy időnként önállóan játszanak. Tudom, hogy már itt élnek, ez az életük, biztonságban vannak, és nem lesz semmi probléma attól, hogy kimennek. Mármint ezt lelki értelemben, mert ugye mikor, megérkeztek nem lehetett őket egyedül hagyni, kellett nekik a biztonság, de ez mára már megvan!

Bianka

Visszatekintés a pszichológus megerősítésével.

Felszabadító volt, hogy a pszichológus is elismerte, mennyire komplikált és nehéz helyzet volt ez. Eleve négy ember életének az összefésüléséről beszélünk. Ez önmagában nem egyszerű feladat. Aztán ott van a gyerekek „gyereksége”, ami akkor sem könnyű, ha valaki a vérszerinti gyerekeivel küzdi ezt végig, mert a gyerekek teljesen más dimenzióban élnek, mások a prioritásaik, nem feltétlenül értik, hogy pl egy virágot miért nem kell leszakítani, ez időbe telik, mire a mi értékrendünket átveszik, megtanulják, megszokják. Ez normál esetben sem lenne könnyű folyamat és akkor a miénk még azzal is bonyolódott, hogy ami gyerekeink sok szempontból nem a nulláról indultak, hanem mínuszból, vagyis bizonyos dolgok iránt nem csak a sima érdeklődésük volt, hanem eleve viszolygás, undor, aminek elég rossz eredménye lett, mindent lerombolunk, eltörünk, szétzúzunk, a bogarat, pókot eltapossuk, a nagyobb állattól pedig félünk, vagy fujj… - és ez csak a természethez kapcsolódó rész. A beszéd, a stílus, az illem, a dolgokhoz való viszonyulás szintén nem nulláról indult. Küzdelmes folyamat mindent megtanulni.

És akkor még egy vonal, ami nagyon fontos. Nekem Julissal sokáig konfliktusom volt. Ellenérzésem volt a viselkedésével kapcsolatban. Elsőre nem volt ez. Tehát nem lehet azt mondani, hogy ha nem volt szimpi a gyerek, akkor miért fogadtam örökbe? Szó sincs ilyenről. A viselkedése volt az, amin sokszor megütköztem és amiatt nehezebb volt kapcsolódnom hozzá.
Most kiderült az is, hogy volt egy adag neheztelésem, dühöm a nevelőanyával, Lillával kapcsolatban, amit Julisra vetítettem – lehet, hogy amiatt is, hogy Julis teljesen jól hozta Lilla tenyeres-talpas stílusát – de ez lehetett tudat alatt is, hogy ugye Julis csinálta a rosszat, és bár tudtam, hogy nem Ő volt a hibás, hanem Lilla, mégis Julisra haragudtam, mert benne testesült meg ez az egész. És ez nem engedte, hogy Julist csak kisgyerekként kezeljem és csak szeressem, hanem megküzdöttem ezzel az ellenállással is.
Plusz konfliktust okozott az, hogy az az alap irányelv az örökbefogadásban, hogy nem szidjuk a nevelőszülőt, nem hibáztatjuk... És ez nekem azt is jelentette, hogy nem haragudhatok rájuk... Pedig ez is egy irreális elvárás magammal szemben, hiszen sok  hibát követtek el, amik miatt szívunk a mai napig is és igen, emiatt bizony, hogy dühös vagyok rájuk. 
És akkor még jött a tudatlanságunk, tapasztalatlanságunk, a felesleges, és főként irreális elvárásaim magammal szemben, aztán a rutin hiánya, és pár kg magnézium, ami a kezdetektől fogva nagyon jól jött volna.

Egy szó, mint száz, nem volt egyszerű a helyzet, és fogunk is még bejegyzést elemezni,de mára tényleg azt mondatom, hogy ez már a múlt, már most ezerszer jobb a helyzet, sokkal jobb az alaphangulat, kevesebb a veszekedés, ami ha van is, már rég nem olyan intenzív. Ha dühös vagyok, hamarabb lehiggadok, és persze a gyerekek is már sokkal több mindent értenek, könnyebben tanulnak.

Megérkeztünk, jól vagyunk.
Aki pedig most van ebben a helyzetben, annak az alábbiakat üzenem:

Magnézium
Énidő.
Nem vagy rossz.
Magnézium
Hallgass Vekerdy Tamást, Novák Ferencet, Vida Ágit, Pécsi Ritát, Beszédes Henriettát (mindegy melyik gyerek-szakembert… azt, akivel tudsz azonosulni, akinek a stílusa tetszik)
Magnézium
Találkozz hasonló korú gyerekes szülőkkel, meglátod, hasonló mondataik vannak, nem Te vagy ufó.
Önazonosság. Ne hazudj magadnak. Ha dühös vagy, legyél dühös, mondd el a gyereknek is, hogy dühös vagy, le kell nyugodnod, hagyjon pár percig békén. Mindkettőtöknek sokkal jobb ez, mintha úgy teszel, mintha minden oké lenne.
Jó, ha van egy barátod, akinek őszintén elmondhatod, amit érzel. Sokat segít.
Jah, és ha még nem mondtam: MAGNÉZIUM :)