2024.10.13.
Bernát
Mostanában tudom, nem írtam, de foglaljuk össze annyival,
hogy dolgoztam és hulla vagyok. Még szombaton is estig téglát hordtam, hogy az
is haladjon, de ettől teljesen kimerültem.
Ma, vasárnap reggel hétkor keltem, mert 8-ra jöttek értünk a kereszt szülők és
mentünk egy közeli kirakodó vásárba. Miután sok pénzem van… De tényleg, tele a pénztárcám,
még sincs egy forintom se, a boltban az anyagot hitelbe szoktam elhozni és
azokat ugye ki is kell fizetni, így hát tök jól hangzik hogy háromszázezer forint
van a pénztárcámba, de ha kifizetem az anyagot, már huss és nem is volt.
Közben az asszony tönkre tette a kis dudúmat, a szerelő meg
mondott rá egy szemmel is jól látható összeget, amitől én seggre ültem.
Gyakorlatilag mínuszban vagyunk ismét. :(
Bianka
Nagyon fárasztó ez így, hogy mindig úgy jön ki, hogy
bármennyi pénzünk összejön, mindig van valami nagyobb kiadás is mellé. És
ahelyett, hogy már százezreink lennének félretéve, helyette kishíján mínuszban
vagyunk.
Engem inkább az fárasztott le a héten, hogy Jancsi itthon
boldogított. Tény, hogy jelenleg Bernát az, aki a nagyobb pénzeket hozza haza,
így ha rangsorolni kell, az Ő munkája a prioritás, de így az én munkám tolódik
hátrébb. Aminek mindig a család issza meg a levét végső soron, mert pl most a
hétvégén is igyekeztem dolgozni, sikerült is, de ehhez az kellett, hogy a gyerekeket
egy csomószor el kellett küldenem, ahelyett, hogy együtt csináltunk volna
bármit is. Olyan ez, mintha feláldoznám őket és a családunkat a munka oltárán.
Ráadásul ilyenkor ha megzavarnak, türelmetlenebb is vagyok és nagyon nem úgy
telik a nap, ahogy szeretném. Több vicc, beszélgetés, ölelés kellene…
Na de a tegnapi hajtós nap után egy kis külön programmal
kezdtünk.
Bernát
No így indultam a vásárba, hogy mindent megveszek, de pénzem
az nincs.
Szép magyar valóság! Egyet tudtam, hogy a kölköknek veszek valami játékot,
annál is inkább, mert ma ketté szakadt a család. Jancsi ment anyával trambulinozós
helyre partizni, én mentem Julissal a kirakódó vásárba mert Julis is elkezdett
berekedni és köhögni. (Várható volt)
No a lényeg, kapott Julis egy kis nyuszit, plüss és hál’ Istennek csörög a
hasa, igazából ez egy babának való nyuszi, de ezt választotta, szép is, és nem
mindegy?.
Jancsinak meg vettem legót, amit a párnája alá rejtettünk a lánnyal, hogy majd
mikor haza ér és megtalálja, legyen neki öröme!
Anya nem kapott semmit, nem találtam neki valót, dióbelet
akartam venni, amit a neten kétezerért árulnak, de itt a vásárba két helyen árultak
négy ezerért, annyiért meg tuti nem veszek. Pedig kéne a dióbél, mert vannak
terveim, és ahhoz legalább fél kiló kéne!
Azt még eldicsekszem, ha már az asszony nem mondta, hogy tegnap reggelit
csináltam, sült tök korongon tükörtojás, airfryerben sütve. Mert az diétás és
finom, figyelek az asszony vonalaira.
Bianka
Apropó asszony vonalai….
Egyelőre 10,5 kg mínusz :)
Ez a másfél hét nem volt a partnerem, rohantam, hajtottam, volt
nap, hogy wc-re alig tudtam elmenni, szóval a tornák elmaradtak, ami fel is
tűnt a kórházas gyógytornásznak, és azonnal csörgött is is, hogy halló, halló…
mintha elmaradtak volna a tornák. Nem akartam mentegetőzni, de amilyen napjaim
voltak, abba nehezen fért volna bele.
Most viszont pótoltam, szóval a heti adag megvan, egy szava sem lehet és az a
durva, hogy jól esett! Tegnap kint voltam a sötét éjszakában, zene a fülemben,
csak a telefonom fénye világított, mert a pulzust néztem közben… de állat jó
volt a hangulata és a zenék is nagyon jók voltak, amiket összeválogattam
mozgásra, szóval kifejezetten élveztem, amit eddig nem sokszor mondhattam el az
életemben, ha mozgásról volt szó….
Bernát
Holnaptól nekem ismét meló, erőltetett menetben, mert be
kell fejeznem két munkát is és a hétvégén már kezdeni kéne az új melót.
Anya meg dolgozni próbál és nem megölni a lányt, aki tuti itthon lesz, mert
beteg.
És a végére egy jó vicc, hogy az se maradjon le: Megy a csiga hazafelé!
Bianka
Ma Jancsival ugrálni voltunk. Azaz ő ugrált, én kávéztam
Katival, Bernát uncsitesójával. Jót beszélgettünk közben. Jancsi meg nagyon
nagyon ügyes volt. A komplexum vezetője már ismer minket, és ma Ő volt a
koordinátor bent, ki is szúrta Jancsit és mutatott neki pár trükköt, és Jancsi
nagyon figyelt és mindent igyekezett úgy csinálni, ahogy a srác mondja. Nagyon
sok dicséretet kapott, de tényleg nagyon ügyes volt.
Azon kívül, hogy a nemdolgozás frusztrál, Jancsival egész jó
hetet tudhatunk magunk mögött. Nem voltak viták, veszekedések és nem azért,
merthogy Jancsi beteg volt és nem volt önmaga, hanem mert Jancsival sokszor
ilyen könnyű az élet. Elbeszélgetünk, eldumálgat, de el tud játszogatni is,
minden tud neki játék lenni még. Egyébként meg jófej, bárhova mentünk, mindenki
odavolt érte.
Egyik nap a pszichológushoz kellett bevinnem, mert mivel itt maradt a „nyakamon”,
azért a hetemet nem akartam átszervezni, így Karika mamát ugrasztottam, aki
nagyon kedves volt, mert azonnal jött segíteni. Mi be is értünk a városba,
letettük a parkolóházban a kocsit, és leültünk a padra, hogy várjuk a mamát,
aki meg felhívott, hogy lerobbant a busza, ott várnak… Hát mondom, szuper,
akkor beviszem a gyereket a pszichológushoz, aztán mondtam a mamának, hova kell
jönni, szóljon, aztán amikor ideér, elviszi a kölköt. Így is volt, pár percet
töltöttünk hármasban a pszichológussal, ahol Jancsi az első percben még meg
volt illetődve, de aztán kezdett oldódni, mesélt az oviról, mutatott
fekvőtámaszt is, és a pszichológus még Jancsi távozása után is egy csomószor
elmondta, hogy zseniális gyerek és egy ajándék neki, hogy találkozhatott vele,
és látszik, hogy van vele feladat, de nagyon jó képességei vannak, és nagyon jó
helyre került, mert látszik, hogy mi sokat is várunk el, de Tőle el is lehet és
el is kell, mert képes rá.
Jó volt ezeket hallani, főleg így két év után, hogy akkor ezek szerint viszonylag
jó irányban vagyunk.
Mikor Julis elkezdett köhögni, nem is tudom kifejezni, mire
gondoltam…. Olyan elveszett érzésem volt. Az egész hetem kb ment a kukába.
Semmivel nem haladtam, pedig sorban állnak a munkák. Nagyon vártam már a hétvégét,
hogy hétfő legyen újra és felszabaduljak… és akkor eljött a szombat és Julisnak
meg elment a hangja… Majdnem felrobbantam. És persze, kézenfekvő, hogy az én
nyakamon marad a beteg gyerek, írtam fentebb, hogy miért, de akkor is rossz
érzés, hogy az én munkám nem annyira fontos, de meg kell oldanom, mert a
határidők engem is szorítanak.
Várnak az animációk, a festések, most már az írás is bejött. Mind olyan, hogy
ha 0/24-ben csinálnám, az sem lenne elég. És mivel lopott perceimben próbálok
valamivel azért haladni is, így meg a ház, a rend nem halad. Lehet, hogy
priorizálnom kellene, és elengedni pár dolgot, ha már a hetem így is úgy is kb
eredménytelen, de valahogy luxusnak érzem, hogy elengedjem a sorban álló
feladataimat.
Mára kb túltettem magam ezen a negatív érzelemhullámon, mert
azt gondolom, kár elrontani már eleve a napjainkat, amik lehetnének jók is, ha
úgy állnék hozzá. Most majd kiderül, így hogy külön-külön töltök napokat a
gyerekekkel, hogy ki mennyire lesz partner így, hogy egyedül van.
Hogy kis vicceset is írjak, íme néhány szösszenet a
mindennapjaimból Jancsival:
„Ééé óóó, látválá én, láttálá étele kippinino pocseráf én”
„Horgász pipó”
„Májlánkáusz”
Na, hogy ezt az életben ki nem találnád, az tuti…
Segítek :D
Ééé óóó = Oh Lord
kippinino = keep me in the moment (tarts a pillanatban)
pocseráf én = what You have for me (amit nekem szánsz)
Ha meghallgatnád a zenét: Jeremy Camp – Keep me in the
moment
Másik zenéből van a „Horgász pipó”, ami „all Gods people”
(Isten minden embere)
Ez Crowder – Higher power című száma.
És a „Májlánkáusz” – „My lighthouse” – (Az én világítótornyom)
Ez pedig a Rend Collective – My Lighthouse című zenéje
Ezek egyébként dicsőítő zenék, de egy teljesen más vonal,
mint amit a templomokban megszoktunk, mi ilyeneket hallgatunk a kocsiban :D
De mire rájöttem, főleg a pocseráf én-re… És ráadásul mondja Jancsi, hogy
játszam le neki a pocseráf én zenét… mondom, neki, hogy nem tudom, melyik az a
pocseráf….
Erre Ő: Nem pocseráf! Pocseráf ÉN!
Ohh, bocsáss meg… :D