2024.11.30.
Bianka
Ha csak a jóra vagy kíváncsi, akkor csak ezt az első
bekezdést olvasd el, a többit ne..
Pénteken összeállítottam a Mikulás csomagokat,
becsomagoltam, amit kellett, el is dugtam a szekrénybe, olyan helyre, ahova a
gyerekek nem járnak.
Délután pedig az oviból hazafelé betértünk a benzinkútra. A
hangulat jó volt, a gyerekek sem okoztak nagy galibát az oviban, rám is rám fért
egy kávé… Két olyan eladó volt, akit még addig soha nem láttam, egy kb velem
egyidős hölgy meg egy fiatalabb srác, talán a fia. A gyerekek bejöttek,
köszöntek, kérdezték, vehetik-e a csokit? Mondtam, hogy igen… tegyék a pultra.
Mikor kész volt, megkérdezték, elvehetik-e, kibonthatják-e? Azt is megengedtem,
közben kértem a kávét. A gyerekek megindultak a térben és Jancsi az ajtó felé
ment, amire a fotocellás ajtó kinyílt, Juliska pedig alig várta, hogy
árulkodhasson Jancsira: Anyuci, Jancsi odament az ajtóhoz és kinyílt!!!! – És miért
árulkodsz? Mondtad, Neki, hogy Jancsi, ne menj közel az ajtóhoz, mert az
butaság? – Neeem…. – Akkor ne árulkodjál légy szíves…
A hölgy a pult mögött úgy nézett rám, mint aki ufót lát. – Ez igen… - mondja
teljesen letaglózva – Ilyet is rég hallottam már. Milyen szépen kommunikálsz a
gyerekekkel! (közben valamiért rájuk morrantam – Hát… igen, igyekszem, meg néha
morgok is, mint látod… Nálunk spárta van… - De ez kell is. A rend, meg a
rendszer! Ezekből leszek az „Emberek” – Hát… nagyon remélem, igyekszünk nagyon.
(közben a gyerekek egyfolytában tudósítottak, hogy ez a csoki átkerült oda, az
meg amoda… ezt lereagáltam, hogy igen, biztosan érkezett áru és átrendezték a
polcokat… és folyamatosan ment az Anyuci így, anyuci úgy…) – És ez, hogy anyuci….!
– folytatta a hölgy a pultban… nem találok szavakat!
Mosolyogva búcsúztunk és az én lelkem repesett, mert két éve ez még annyira
messzinek és elérhetetlennek tűnt és most meg más visszaigazol, hogy jó
irányban vagyunk.
A kocsiban felhívtam Bernátot és könnyek közt meséltem neki ezt az egészet.
Pénteken halpéntek volt, halrudacska tőkehalból. Érdekes,
ezzel nem volt baj. Amíg elkészült, addig memóriajátékoztak a gyerekek, aztán
apa is beszállt a játékba, én pedig a vacsorát készítettem.
Megvacsoráztunk és én készültem is neki egy Zoom-os online
meetingnek, mert az írói pályázatos társasággal volt egy kis ismerkedős este,
minden új tag, aki belépett a csoportba már, az szót kapott, hogy egy pár
percben bemutatkozzon. Bernát mesét indított a gyerekeknek én pedig
fülhallgatót dugtam a fülembe, de valahogy nem akart szuperálni, így kimentem
az előtérbe ahol közel olyan hideg van most, mint kint az udvaron, szóval
kiskabát, vastag mellény és egy pohár bor társaságában hallgattam a csajok
bemutatkozását.
Bernát
Szombat
Reggel 6:00 Jancsi sírva ébred, kiugrok az ágyból, megvigasztalom, visszafekszünk.
Aztán persze kelhettünk, mert Jancsin kívül senki se tudott visszaaludni.
Kávé, fincsi hangulat, hiszti, veszekedés, pukkadás.
És mivel szombat van, apa indul melózni…
A kezem fáj, hideg van, és öntöző rendszert megyek vízteleníteni.
Jó, nem panaszkodom, egy óra alatt megcsináltam és jöttem haza.
Ma rendbe raktam a családi verdákat, olaj, víz, ablakmosó, sajnos az égőt
elfelejtettem kicserélni, na de holnap is nap van.
Nagy a hideg, nem tudok itthon csinálni semmit, pedig feladat, meg tervem volna.
A gyerekeket is kiküldtem, délután alvás után a szabad levegőre, de nem igazán
komálták, tíz perc múlva már dúrták be magukat, hogy ők fáznak. Na mondom
kifelé, anya még alszik, addig bizti nem jöttök be, no másik tíz perc múlva
anya már ébren volt, és megkönyörültem rajtuk.
Fura ez az időjárás, most délután 6 fok volt, télen mínusz kettőben meg simán
kint játszanak, bár most esős idő volt, így a páratartalom is bejátszik a hideg
érzetbe.
Most épp a kurva fikával küzdünk, - Julis taknyos - nem győzöm osztani a zsepit, szólni, hogy
fújja ki az orrát, igazából egyik kölök se beteg, de az orra folyik.
Ma úgymond pihenő napot tartok, mert már egybe érnek a munka napok és hulla
vagyok.
Bianka
Megvan az az idilli kép a reklámokból, mikor a bézs-fehér
lakásban lassított felvételen ébresztik a gyerekek a szülőket az ágyukon
ugrálva? És a szülők nem akarnak kelni, mert még nagyon korán van, de aztán
nevetve elviccelik az egészet és az egészből lesz egy idilli családi bohóckodás?
– Na nálunk pont nem így volt.
Biztosan csak egy apró döntés kérdése, hogy dühös leszek, vagy elnevetem, de
nem tudom, hogy hogy kell az elnevetés mellett dönteni, amikor egész héten
korán kelek, az első pillanattól kezdve időre csinálok mindent, hogy mindenhova
odaérjünk, és mindennel kész legyek, egész héten késő este fekszem, mert a
rohanásban egy percre sem állok meg sokszor, és este 10, mire mindent
elrendezek, akkor kezdődne az énidőm, de az nincs, mert már feküdni kellene.
Egész héten a hétvégét várom, hogy majd akkor nem kell korán kelni, lehet
kicsit tovább aludni… helyett: Jancsi ébreszt mindenkit a sírásával. Oké,
rosszat álmodott, van ez így, persze mindenki azonnal ébred, apa ugrik, én
kapcsolom a villanyt, kérdezgetjük, hogy mi van, mire emlékszik… wc, ivás,
feküdjünk vissza, nagyon krán van még.
Julis hánykolódik, nyújtózkodik, hangosan ásítgat, ez már
annak a jele, hogy kész, ő kialudta magát, szarik mindenre és mindenkire. Bernát
a telefonnal villog, nem tud aludni, tiktokozik gondolom, de zavar a fény. Kint
már pirkad… én pedig egyre dühösebb vagyok. Még próbálkozom az alvással, de
egyre kevesebb sikerrel. Már annyira dühös vagyok, hogy elsírom magam, de nem
akarom, hogy bárki hallja, mert abból csak vita lesz, hogy mit parádézok. Nem
parádézok. Nem szipogok, csak némán dühöngök. Elszunnyadok végre, de felébredek
arra, hogy Bernát kimegy. Julis utána rohan, hogy kávét készítsenek. Dühösen
ülök fel, csapom fel a villanyt és úgy kb az anyjába kívánok mindenkit, főleg
azt aki a koránkelést kitalálta.. persze, aranyat lel… hogy csesződne meg… Jancsi
a világát nem tudja, huncutul vigyorog, mintha semmi nem történt volna. (Ne
vigyorogjál cseszd meg, te se hagytál aludni, mert te se bírsz magaddal….. ) de
persze ezt nem mondtam, csak simán nem vettem fel a vigyorgását…
Kibaszottul jó szombat reggelt mindenkinek.
Annyira eszméletlenül fáradt vagyok,
hogy mindjárt sírok.
Bernát dolgozni megy, reggelizünk a gyerekekkel, de vágni
lehet a levegőt. Idő kell, mire lenyugszom. Megkérem őket, hogy hagyjanak
békén, játszanak önállóan kicsit. Addig felmosok, hogy ki lehessen teríteni a
játszó szőnyeget. Mire ez megvalósul, egészen szintre kerülök, de érzem, hogy
annyira fáradt vagyok, hogy fizikai fájdalom nyitva tartani a szemem, a
felmosástól elfáradok.
Bernát közben hazaér, megreggelizik, béke van, de érezhető, hogy nem az az
idilli, repkedős a hangulat.
Nekiállok festeni, de rá egy órára már állhatok neki ebédet
csinálni. Rántott csirkemell… végre egy jó hír. Közben telefonálgatunk,még
poénkodunk is, felemlegetjük a Gyalog galopp egyik poénját, amin jót nevetünk.
Na… lesz ebből még jó nap a végére!
Megebédelünk, lefekszem aludni végre. Oldalra fordulok,
beburkolózom a takarómba és kiül az arcomra egy elégedett mosoly. Erre vártam
reggel óta!
Nem emlékszem, hogy mikor lettem közellenség, de mióta fent vagyok, megint
kurvaanyád hangulat van, Bernát haragszik. Talán a gyerekekre is, de rám is,
nem szól hozzám. Voltak tervei, amivel kedveskedni akart, de nem jött össze,
mert nem talált fagyasztott sütnivalót, és ki akarta mosni Jancsi leendő
ajándékplüssét is, de azt sem találta.
Sebaj – gondoltam, összedobok valami finomat, vettem ki a fagyasztóból egy
leveles tésztát holnapra, mostanra meg egy kis áfonyát, hogy süssek egy muffint,
hátha ettől kicsit oldom a hangulatot. (csak zárójelben jegyzem meg, hogy evés zavar
– ügyileg ez nagyon nem jó, hogy kajával oldok feszültséget és ezzel gondoskodok)
Már összepakoltam mindent hozzá, a mennyiségekhez néztem meg csak a receptet,
látom, hogy az étkező asztal tele van műanyag szatyrokkal. Hát ez a sok
szatyor? – kérdezem – Az ágyad alatt volt bazdmeg! – Jól van, le ne harapd már
a fejem… tök jó, hogy már megint én vagyok a közellenség….
Szóval nem tudom, mi lett a gond, de már megint arra vágytam, hogy elhúzzak
innen a jó francba. Ketten vagyunk egymás hátvédje, ketten a világ ellen,néha…
Amikor a gyerekek barmok, amikor minden szar, akkor ott vagyunk egymásnak… de
nem. És ez nagyon nem jó.
Fasza jó kis szombat délután, erre vágytam egész héten.
A gyerekek egyfolytában baromkodnak, hangosan, rohadtul
idegesítőek, persze kint egy percet sem akartak tölteni. Én nem annyira
foglalkoztam ezzel délelőtt, de holnap nem lesz menekvés, húzhatnak kifelé,
mert ez így nagyon nem jó.
Elkészült a muffin, ami tényleg oldott egy kicsit a hangulaton,
de nem sokkal lett jobb.
A gyerekek kb szarnak mindenre, ha kell nekik valami, ígérnek fűt-fát,
nyávognak össze-vissza, de nem figyelnek ránk, és egymásra sem, semmire és
senkire nincsenek tekintettel, amit kérünk, nem csinálják meg. Ez nagyon idegesítő.
Vacsi, mese, alvás.
Nem panaszkodom tovább. Lélekölő ez az egész így.