2024.12.28.
Bernát és a 23. este, amikor már a kölkök is alszanak…
Anya csinálja a bejglit, és apa díszíti a fát. Síri csendben,
nehogy a kölkök felébredjenek.
Ja,… a déli alvás alatt meg a szanaszét dugott (mármint nem úgy!) játékokat
összeszedni és becsomagolni. A lényeg, hogy átverd a kis trollokat, hogy nehogy
megtudják, hogy NINCS TÉLAPÓ!!!
Hazudni nekik, hogy a manók, meg angyalkák majd így, meg úgy hozzák a fát, és
majd oda rakják, ahova gondolják. (ahol majd apa tud dúrni annyi helyet, hogy
elférjen) És csak az kap ajándékot, aki jó gyerek volt, és egyéb hazugságok,
amivel a gyereket lehet kicsit irányban tartani, vagy zsarolni* :)
Közben Julis estére már nem lázas, csak kicsit taknyos, Jancsi tökmag meg tök
egészséges, és Anya is jól bírja magát, Apa egy kicsit taknyos. Ha ma este tud
aludni (23:14 van), akkor holnapra minden fasza és lehet menni bulizni.
Bianka
Kezdem a csillaggal.
Naná, hogy erről is néztem okosító videót és naná, hogy nem zsaroljuk a
gyerekeket az ajándékokkal. Mindketten tudtuk azt tartani, hogy olyannal nem
tartjuk sakkban őket, amit nem fogunk betartani. Pl én nem mondok olyat, hogy
csak az kap ajándékot, aki…. mert mi van, ha nem csinálja meg? Mi van, ha
továbbra sem lesz változás? Akkor tényleg nem kap ajándékot? Ezt úgy sem
csinálná meg senki.
Olyan viszont volt, hogy a levelet a Jézuskának már elég korán megírtuk, már
november elején talán… és azok a levelek ott hevertek az asztalomnál. Benne
voltak olyan mondatok, hogy „néha kicsit hazudok, de igyekszem, hogy ne
hazudjak.” és amikor mégis hazudott, akkor elővettem a levelet és felolvastam.
És rákérdeztem, hogy akkor ezek szerint itt is hazudunk? Vagy ha nem, akkor hol
az igyekezet? Netán javítsam ki a levelet és írjam bele, hogy Kedves Jézuska,
én nem kicsit hazudok, hanem állandóan, és nem is igyekszem azon, hogy ne
hazudjak? – biztosan nagyon boldog lesz, amikor ezt olvassa.
Ez rendszerint hatott. Illetve az is, hogy mondtuk, hogy „csak szólok, hogy ezt
is látja ám a Jézuska… (vagy a Mikulás… - mikor melyiket mondtuk épp) És ezt viszont
mondtuk jónál és rossznál is. Szóval ezt dicséretre és pozitív ösztönzésre is
használtuk és ezt szerették. Kérdezték is gyakran…
Na de visszatérve a december 23-ra.
Van egy A terv, hogy megyünk vendégségbe. A B-terv, hogy valaki beteg és
maradunk. Na erre a B-tervre főztem gyorsan egy húsos káposztát, azért legyen
már valami, ha itthon ragadnánk.
Reggel még nagyon kész volt mindenki. Kölkök aludtak, enni is alig akartak,
Jancsinak már jó volt a kedve, az már kicsit örömhír volt végre, de Julis és Bernát
még dögrováson, lázasan, taknyosan. Én meg terveztem a napot. Főzés, konyha,
pakolás, festés, csomagolás, bejgli, fadíszítés. No para, minden belefér.
Az ajándékokat sitty-sutty becsomagoltam, a kaja nagyon jó
lett. A konyhát is rendeztem kicsit, de azért nem vittem túlzásba, a festés
kész, a bejglik már a reggeli sütést várják lekenve, megszurkálva.
A fát Bernát állította fel, csodaszép lett, és világított is. Le is buktunk,
mert persze, hogy Julis ment ki wc-re, persze, hogy észre is vette… és most
persze, hogy félóránként felébred, szerintem tiszta izgatott, hogy mi lehet
kint az előtérben, merthogy csak ablakon keresztül látta.
Én már agyban készülök a vendégségre, mit, mennyit egyek,
hogy a kalóriába is beleférjek, ne szaladjak túl… Lehet, hogy minden nap
kellene tornázni…
Ja és majdnem elfelejtettem mondani, hogy családon belül
botrányhős lettem… Feltettem egy videót a netre, (amit azóta vélhetően valaki
jelentett s töröltek) hogy Bernát mondja, hogy ez rövid hét, és a gyerekek
pénteken már nem mennek. (Én kis naiv mennyire hittem ebben, aztán beteg lett
mindkettő és egész héten itthon voltak :D )
Na de a videóban ezt úgy adom elő, hogy na áááálllj… erre az infóra még nem
vagyok kész, és azzal előkapok egy boros poharat, öntök bele vörösbort,
belekortyolok és mondom Bernátnak, hogy na most mondjad újra… És akkor elmondta,
de még egyszer leállítom, majd a végén, mikor tudatosul bennem, hogy ez a
sorsom, a rövid hét, akkor kiöntöm az üvegből a maradék, kb 1 dl-t, és mondom,
hogy egs… Egy, vagy két kortyot iszom a videóban, de botrány van belőle,mert
Úúúúúristen, én a videóban megiszom két pohár bort!!!! Ezt valamelyik rokon
megmutatta a dédinek, aki ezen szétcsúszott… hívta anyósomat, hogy
Úúúúúúúúristen…. Anyósom meg Bernátot, hogy Úúúúúristen…. Egyik sem netezik,
egyik sem használja azt a platformot, nem ismerik ezeket a trendeket, nem
értik, hogy ez egy vicc… nem is értem, hogy miért kellett őket hergelni ezzel.
Én csak néztem, hogy most mi van??? Basszus, 46 éves vagyok, szerintem nem
ütközik törvénybe, hogy bort igyak. Nem voltak mellettem a gyerekek, nem
vezettem közben autót, és nem egy csík valamit szívtam fel éppen… Ráadásul nem
is látszik, hogy megiszom a bort, csak belekortyolok – ha már itt szőrszálakat
hasogatunk. Szóval holnap, itt a nagy Szenteste kellős közepén azért lesz gondolom,
egy kör ebből is. Eddig nem is nagyon foglalkoztam ezzel… Nincs miért
magyarázkodnom. Rosszakarók meg mindig is lesznek, ezt meg kell szokni, főleg,
ha nagyobb dolgokat tervezek, akkor meg pláne tudni kell ezeket elengedni. Csak
mindenből az első először megdöbbent, hogy ilyen is van. Aztán már nem érdekel.
Megkaptam az első olvasói levelemet.
A Nők Lapjában megjelent írásomat valaki elküldte egy
érintett hölgynek, aki azonnal meg is keresett és írt nekem. Persze ettől nem
lettem a téma szakértője, de jó érzés volt, hogy engem, mint tapasztaltabb
örökbefogadót kérdez. Ezzel kapcsolatban nagyon tetszett az a pillanat, amikor
a kérdésén gondolkodva – egyedül belevágnék-e? – hátradőlve mosolyogtam és
abban maradtam, hogy igen. Mondjuk visszaolvasva az első félévet, vélhetően
belehalnék ebbe Bernát nélkül. De most így, már némiképp hazaérve és lenyugodva
azt mondom, igen, belevágnék.
Bernát
Éssss!!!! Tádám 24. reggel, anya fürdik, bejgli sül, apa
készíti a kávét, meg a habos forró csokit a - remélem egészséges - kölköknek,
már hajnal óta megy a fa világítása, hogy ha felébrednek, meglegyen a látvány…
Apa diszkréten köhög, mint egy láncdohányos.
A félhomályban a sütőből kiszűrődő fények, meg egy kis kupi. :) Az így meg van
hogy kb 10 évet vártunk erre??!!!
És ébrednek a zombik, és Jancsit kérdezem, Milyen nap van? - és ő lassan mondja,
hogy – Karácsony, és Jézuska születése. - És mit hoz a Jézuska? - Ajándékot…. -
És fát is! (mondom neki terelésként) - Nem azt a manók hozzák és az angyalkák! –
javít ki a gyerek.
A család habos kévét kortyolgat, cukor szórással!! Halkan szól a kari zene, én
meg itt írok.
Szün!
Sikerül egy diszkós karácsonyi válogatást találnom! :) De jó
a buli! :)
A kölkök rohannak ki a fához, nagy a visítás….
Kicsit beléjük vágtuk az ideget, hogy nincs fa, meg nincs ajándék, mert nem
látjuk…
Aztán persze megtalálták az előtérben és volt öröm. Csak jelezném, hogy mind a
két gyerek kapott egy-egy kis beszélő robotot, közösen kaptak egy 3D-s kirakót,
a lány pedig gyűrűt, meg nyakláncot. Nem sok, de a boldogsághoz ez is elég! És
egyébként ma megyünk Eszti mamához, ahol kap a mamától, öcsémtől, és K.mamától
is ajándékot, tehát a nap végére lesz ajándék bőven!
(dec.25. délután! Nem, nem volt elég ez
a kevés játék… Julis nagyon várta a kurva plüss nyuszikat. (kettőt kért, anya
nyuszit, meg apa nyuszit), és ugye csak délután kapta meg a mamánál, merthogy
Bianka mindent kiszervezett a Jézuskának írt levélből…) ezzel biztos belebasztunk
egy kis feszkót, hogy nem kapta meg. Mivel semmit nem mondott, nem tudjuk, mire
gondolt, biztosan csalódott volt, hogy mennyire várta a karácsonyt, meg az
ajándékokat és csak ezeket a kis vackokat kapta… lehet, hogy azt is gondolta,
hogy rossz volt és ezért nem kapta meg azt, amit kért… nem tudjuk…
De a tények, hogy egész nap egy kurva szót nem szólt hozzám, nem simogathattam
meg, ha ránéztem és mondtam neki, hogy megölelném, vagy gyere ide, már rá is
vágta, hogy NEM!!!!!
1- Egy kibírhatatlan hisztis picsa volt velem egész nap, de tudom a
valószínűleges okát.
2- Ennek nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani, egyébként beteg is volt, egy
gyerek nem racionális…
3- az agyam tudja ezeket, de mégis nagyon rosszul esik, és a 25. reggeli
kávénál volt is bennem egy kis dac, de azért kapott szó nélkül, habos kávét. –
ami ugye kakaó…)
Bianka
Én nagyon csalódott voltam ettől az egésztől. Már megint
ebbe futottunk bele, hogy bármennyire is ismerjük a gyerekeket és akarunk jót a
legjobb tudásunk szerint, a gyerekek nem robotok és nem tudjuk őket sem
programozni, sem pedig előre tudni mindent.
Nagyon csalódottá tett az, hogy tudtam, mennyi agyalás, munka, utánajárás,
egyeztetés, szervezés, idő, energia, pénz van amögött, hogy a két gyerek 24-én
reggel arra ébredjen, hogy ott a fa, és alatta az ajándékok, és, hogy
mindenhol, mindenkinél olyan ajándékokat kapjanak, aminek majd nagyon örülnek.
És mindennek utánajártam, mindent beszereztem, mindent kiszerveztem, arra az
egyre nem gondoltam, hogy ha nem a nagy durranással kezdődik az ünnep, akkor el
van cseszve az egész. Mert nem az lesz, hogy izgalommal várják a következő, meg
a következő helyszínt, fát, ajándékot, hanem ugye nem azt kapja, és csalódott,
hiába tök jók azok az ajándékok és hiába tudjuk mi felnőttek, hogy majd egy-egy
játékkal mennyi értékes pillanatot kapunk majd még az év során. Mindez őket nem
érdekli, mert a robot nem nyúl, a forgós ugrálós biz-basz nem nyúl, és a legó
sem nyúl…
De addigra már hisztis lesz, bunkó lesz, elcseszi az én ünnepemet, Bernátét,
mert nem lehet közeledni hozzá… és megint ott tartunk, hogy indulnánk 24-én a
mamához, és már mindenki nagykabátban, cipőben, én rajtam még csak a felsőm
van, meg egy bugyi, és nem tudom összegondolni, hogy kinek mi kell, mit kell
vinnem, kinek mit ígértem, mert három másodpercenként van anyaaaaaaa…. és
kezdek síkideg lenni, de nem akarok kiabálni… 24-én nem.
Bernát
Volt egy kis probléma…, öcsémmel megegyeztünk hogy 5ezer a
keret fejenként, mi meg kicsit meg csúsztunk, mert az unokaöcsinek meg huginak eleve
drágább lett az ajándék és még kellett hozzá kiegészítő. DE nem sajnálom, ha
örülnek neki, csak öcsém morog, hogy ez nem fér így bele. DE ezen most nem lényeg…
nem szándékosan csúsztunk át, de így lesz fasza az ajándék.
Bianka
És ehhez még hozzáteszem, hogy sajnos mi sokszor bunkók
vagyunk. Sokszor volt, hogy elmaradt egy névnap, egy szülinap, vagy csak valami
jelképes ajándékot adtunk, mert épp arra volt keret. Most sem vet fel a pénz,
de mindketten ügy éreztük, hogy ez belefér és legalább kicsit pótolunk az
elmaradott alkalmak után.
Bernát
Aztán felmerülhet a kérdés, hogy apa és anya mit kapott? hát
élményt, a gyerekek boldogságát…
Ez tudom, hogy nem jó, de amit kitaláltunk, az kicsit macerás, bonyolult és
most ebben a beteges, rohanós ünnep előtti időszakban nem ez volt a
legfontosabb rohangálnivaló, mikor egy-egy alkalommal 10-15 ezer Ft ment el a
gyógyszerekre.
Anya parfümöt akart, apa se tudott mit választani, kellene szerszám, de hát
azzal dolgozni kell, és az nagyon drága. Vagy a házhoz is kellene rengeteg
dolog, hungarocell az előtérre, vagy lambéria menyóra, vagy az udvarra fűmag,
és sorolhatnám. De ezek a szükséges dolgok…
Amire vágytam, azok a kölkök, és lehet, hogy elcsépelt, de nekem ők voltak a
nagy vágyaim!!!
Rengeteg elbaszott karácsony, amikor majdnem sírva ültünk az asztalnál, csendbe
szenvedtünk a sikertelenség miatt. DE ennek már vége!
No, csak ünnep van, vagy mifene! Apa
megfürdött! :)
Öltözködés, csomag, pakolás, készülődés, gó!
12.25. du.
Jól teltek az ünnepek, sokat ettünk, az esti hisztiken kívül nem volt semmi
fennakadás.
Sikerült az unokaöcséméknek nagyon szupi ajándékot venni, mindketten digitális
fényképezőgépet kaptak, egyet-egyet. Egész nap lövöldöztek velük.
Bianka
a 25. is jól telt, Eszti mamánál voltunk végül. Mindenki jól
volt már annyira, hogy mehettünk mindenfelé. Aminek határozottan örültünk
mindannyian, hogy a négy gyerek már egész jól elvolt.
Azért csak eltelt közben két év, a kicsik már ne annyira kicsik, a nagyok meg
még tudnak játszani, szóval ezek négyen elvoltak, játszottak, lövöldöztek,
bújócskáztak, mi meg tudtunk kicsit értelmesen kommunikálni is.
26-ra pedig hozzánk hívtunk vendégséget, addigra már
egyszerűbb dolgokat készítettem. Annyi nehéz és sokféle étel után felüdülés
volt egy kis natúr csirkemell és a zöldség köret.
Ami számomra döbbenetes volt, hogy bármennyire is gondoltam át és igyekeztem
nagyon, azt a kalória ennyiséget, amit én irányoztam elő magamnak, nem tudtam
tartani. Pedig minden reggel elhagytam a reggelit, és amikor csak lehetett,
átgondoltan szedtem, nem tettem tele a levest pl tésztával, meg ilyenek. És
amikor este írtam össze a napomat, akkor mindig az volt, hogy még a főételek is
csak-csak megállták a helyüket, de amikor beírtam a bejglit, meg a mindenféle
sütiket, na ott csesződött el a számolás.
Igazából nem izgat annyira, mert ezt a pár napot rászántam erre, és bár az
általam előirányzott 1300-1400 kalórián túlmentem, a kórházas, elsőre javasolt
1800 kalórián nem. Még azzal is beljebb vagyok, ha annyit eszem, még azzal sem
hízok.
Ma álltam mérlegre, tartottam a súlyom, ami szerintem elég szép teljesítmény.
Megdicsérem magam.
Még tegnap is vendégség volt, Julis keresztszülei jöttek,
akikkel jól kibeszéltük a gyerekeket, miután aludni mentek. Ennyi találkozás
után már ők is látják a gyerekeket jobban, látják a különbségeket, meg mindent,
és most már nem üres szavaknak tűnnek, amiket mondunk. Nosztalgiáztunk is
kicsit. Most is érdekes volt visszatekinteni az elmúlt két évre, a
nehézségekre, a kiakadásokra, amikről már határozottan az a véleményem, hogy
helyük volt a nagy történetünkben.
Felemlegettünk egy találkozót, amikor még ők nem voltak keresztszülők és
egyszer csak futólag összetalálkoztunk, és Frédi (akit Bernát nevezett el
Frédinek és nekem nagyon fura ez a név) szóval Frédi kipattant a kocsiból és
gyanútlanul rákérdezett, hogy na mi újság? Én pedig – így visszatekintve kb a
legmélyebb pontomon lehettem akkor – rákezdtem a panaszkodásra és könnyek
között meséltem neki, olyan indulatokkal, hogy olyat még…. De most erre jó volt
visszaemlékezni s most már nevettünk ezen!!!Most is mosolygok, ahogy ezt írom!
Ha akkor a vállamra tette volna a kezét valaki és azt mondta volna, nyugi,
Bianka, lesz idő, amikor majd csak nevetsz már ezen, vélhetően felrúgtam volna….
És most tessék, itt vagyunk, másfél-két évvel azután és igen, mosolygok ezen…
Most meg könnyezem, mert annyira, de annyira sajnálom az akkori magamat.
Annyira elveszett és kilátástalan voltam, annyira reménytelennek láttam az
egészet és egyszerűen esélyét sem láttam annak, hogy abból az akkori helyzetből
hogyan és mikor keveredünk ki.
Most, hogy megint kibőgtem magam, hopp, itt vagyunk a jelenben ismét :)
A kölkök most még alszanak, de nemsoká keverek egy kis gofri
tésztát, és gyúrok egy kis kiflialapanyagot, mert elfogyott a kenyerünk.
Délutánra egy kis játékot tervezek, bőven van mivel játszani, sok olyan játékot
kaptunk, ami ügyesedős, okosodós és kellünk hozzá mi is Bernáttal.