2025.01.01.

Bianka 

Újévi idill

Újévi első bejegyzésünk elején szeretném megragadni az alkalmat, hogy minden kedves olvasónknak boldog új évet kívánjunk!
Legyetek még boldogabbak, még sikeresebbek, mint 2024-ben! És ami a legfontosabb, legyetek egészségesek!

Bernát

ez denyál. :)
Részemről mérgelődéssel kezdődött az új év, mert a cigány szomszéd hajnali négyig dübörögtette a zenét…
Délig aludtunk, zaklatottan keltem, és az egész nap el volt cseszve, a gyerekek anyámnál voltak, ezért elmentünk értük. Jancsi ujjongva rohant oda hozzánk, és ölelgetett, de Julist nem nagyon izgatta, hogy megnézzen minket, csak kis késéssel jött ki.
Amikor bementem a szobába, oda mentem hozzá és megsimogattam a vállát, és ő elhúzódott, hogy nem! Nagyon rosszul esett, azt gondoltam, bármi is volt az előző ilyen körnek az oka, az már elmúlt. Jókedvűen, békében váltunk el, és rossz volt, hogy megint ez megy… El is határoztam, hogy akkor ma már nem lesz haverfelvétel. Talán egy kis távolságtartás most neki is jó lesz, meg nekem sem kell feleslegesen erőlködnöm.
Anyámnál ott voltak öcsémék is, elvoltunk egymás mellett, én jót aludtam a nappaliban, ők jót beszélgettek a konyhában…
Délután hazajöttünk, volt egy kis társas játékozás a gyerekekkel.

Bianka

Hát mi tagadás, volt már szebb és hatékonyabb napunk is, mint ez a mai. Én fél 2-kor még kutyát nyugtattam… Egész nap odavoltunk barátoknál, társasjátékoztunk egyet végre, aminek nagyon örültem! Délután 6 körül viszont hazaorientálódtunk, ott is kisgyerek van, kezdődik az esti rutin, meg hát ugye a Szilveszter este a maga durrogtatós bulijával… jobb volt, hogy hazajöttünk. Estére még átjöttek Julis Keresztszülei az új kutyájukkal, de ez sem volt elég fárasztó a mieinknek. Zora nagyon nehezen viselte a durrogásokat, ki-be szaladgált, nem tudta, mi ez a háborús helyzet. Próbáltam több mindent, bent nyugtattam, kimentem, hátha látja, hogy én nyugodt vagyok, nincs baj próbáltam játékot, kaját, de semmi nem érdekelte. Biztosan félt is, de inkább úgy mondanám, hogy folyamatosan készültségben volt, figyelt, kapdosta a fejét ide-oda, fülelt… nem tudott megpihenni egy percre sem, lihegett, zihált.
Fél 2-kor még nyitott ablaknál, (addigra befejezték végre a durrogtatást – milyen jól megy…) hátamon a takarómmal Zorát nyugtattam, ami kb abból állt, hogy Ő az ágyra támaszkodott, én meg rátettem a kezem és nagyon nagyon lassan simítottam végig a kutyát. Ahogy én majdnem elaludtam ebben, Ő is egyre jobban lenyugodott és végül le tudtunk feküdni aludni.

Gyermeki énem egy pillanatra arra késztetett, hogy megnézzem, vajon milyen színű a sok fényes csillanás, de nem tudok olyan szemmel nézni a tűzijátékra, mint régen. Kutyás vagyok és nem tudom a tűzijáték fényében csak a szórakozást látni, mert közben az egyik macskám rám mászik, a másik az ágy alatt van, az egyik kutyám az ölemben remeg, míg a másik ki-be rohangál és a mínusz 5 fok ellenére úgy liheg, meg zihál, mintha meleg nyár lenne.
Másoknak ez pár pillanatnyi szórakozás, a kutyámnak még napokba telik majd, mire helyre jön, mert még most, lassan 24 órával később is figyel, nézi a zajokat, nem oldott fel, még mindig fél, még mindig a veszélyt várja. És én még boldog lehetek, mert nekem még van kutyám… És persze ott van, hogy csak egy nap, meg pár perc… de nekem ez erre nem magyarázat és ettől nem lesz elfogadhatóbb.

A gyerekekkel a két véglet volt ma itthon.

Julis már megint csúcsra járatja a bunkóságot. Nem tudom, most milyen változás van Nála, hogy kivel lépett szintet a kapcsolata, vagy hol tart az örökbefogadásban, de mesélni nem mesél semmit. Nem kérdez semmit, nem pedzeget semmilyen témát, szóval ebből nem tudok kiindulni. Csak a viselkedésében látom, hogy nem stimmel. Nyughatatlan, perlekedik folyton, beleköt az élő fába is. Mindenkit kioszt, mindenkivel vitatkozik, bárki bármit mond, az úgy, abban a formában tutira nem jó, megmagyarázza, hogy miért nem mondtuk jól és egyből leosztja Jancsit. Nem hagyja a többieket sem játszani,sem filmet nézni, senkire és semmire nem figyel, nem tud egy percre sem lenyugodni.

Mire hazaértünk, már épp eléggé felzaklatott. Elkészült a vacsora, és mivel mostanában túl sok volt a műsor az asztal körül, ezért mondtam, hogy kész a vacsora! A játékokat vigyétek be az asztalról, aztán lehet menni kezet mosni! Akinek kell, most megy wc-re, most iszik, most kifújja az orrát,és tesz a zsebébe zsepit, mert vacsoraközben nincs mászkálás!
Hallották,el is indultak, közben újra soroltam a dolgokat, tudtam, hogy sok az infó. Ott ténferegtek, kérdeztem: voltál wc-n? – Voltam! – Megmostad a kezed? – Igen! – Orrod kifújtad?...
Jancsi mindent tételesen megcsinált, Julis beült a helyére és onnan osztotta az észt Jancsinak, hogy mit csináljon. Jancsi valamit nem jól csinált erre Julis leszólta és a végére hozzátette, hogy Te eszetlen!
Nem tudom, honnan szedte ezt a szót, mi nem mondunk ilyet nekik,de a családban nem is hallottam még, hogy valaki ezt mondta volna. Megütötte a fülem ez. Odamentem az asztalhoz és az asztalra csaptam. Te? Mit osztod az észt itt? Hogy beszélsz Jancsival? Megcsináltad már a dolgod? Voltál wc-n?- Nem. – Megmostad a kezed? – nem - Kifújtad az orrod? Van zsebkendő a zsebedben? – Nem – Akkor ki az eszetlen? A játékod miért van még az asztalon? Azzal kezdtem, hogy a játékokat vigyétek be! Miért nincs még bent???? Húzzál befelé, csináld, amit kértem, és akkor okoskodjál, ha már mindent jól csinálsz!

Azon már rég túl vagyok, hogy megcsinálnak-e mindent jól. Nem. Ez borítékolható, hiszen gyerekek. Ezért segítek nekik. Főleg, ha több feladat van, mondom nekik, mit kell csinálni. AZ, hogy felsorolok négy-öt dolgot és ebből nem jön össze mind, az alap és ez nem is idegesít már. De az, hogy Julis csak ül és osztja az észt, miközben pontosan tudja, mi a feladat és azt is tudja, hogy ő ezt nem csinálta meg – ez különösen dühít.

Nagy nehezen összeszedte magát, leültünk vacsorázni. Virslit ettünk – mi mást ennénk újév napján? – Julis fél virslinél bejelenti, hogy nem kér többet. Fáj a hasa. Az arcán semmi szenvedés, tuti kamu a dolog, annyit hazudott már, nem hiszek neki és ennél már jobban ismerem, hogy mikor fáj neki tényleg valami. Nem bírja a fájdalmat, kicsit sem. Azonnal jelzi, ha tényleg gond van, de akkor látszik is rajta. Ezt most olyan szenvtelenül mondta, mintha csak közölte volna, hogy január van.
Mondom neki, hogy már csak pár falatja van Jancsinak, azt várjuk még, mire Julis bejelenti, hogy menni szeretne. Nem. Megvárjuk egymást. De neki kakálnia kell. Jó, akkor kicsit várjál. De neki nagyon kell. Most voltál wc-n, ha annyira kellett volna, akkor intézted volna… Akkor csak pisilt, de most nagyon kell kakálnia. Nem hiszek neki. Kb 1% esélye van annak, hogy tényleg kell neki, 99%, hogy egy büdös nagy kamu az egész. Az 1% miatt kiengedem. És azzal szépen, komótosan kikászálódik a padról, felveszi a papucsát és a szoba felé veszi az irányt!!!!! Menne el mögöttem, elkapom a mackófelsőjét: hova mész??????? Annyira nagyon kellett kakálnod, nem? Menjél a wc-re! Magára csukja az ajtót, én meg utána ordítok, hogy „… és mielőtt lehúzod, szeretném látni azt a nagy kakálást!”
Telik az idő Bernát benéz, hogy mi van, de semmi. Hát persze, hogy semmi, mert végig kamuzott.

Beküldtük kicsit gondolkodni, hogy hogy is van ez a hazudozás dolog. Meg az, hogy a szabályt betartjuk. Miközben Ő gondolkodott, Bernát Jancsival játszani kezdett egy mágneses játékkal, én meg felkészítettem egy kaját. (nyugi, nem vagyok babonás)
Mikor kész voltam, a szobába mentem Julishoz, hogy beszéljünk. Megbeszéltük a szabályokat, hogy miért kellenek és miért kell betartani őket. És azt is megbeszéltük, hogy a hazugság nem jó. És ebben a családban nem hazudunk, és mindenki betartja a szabályokat.
Elmondtam, hogy mennyivel jobban jár mindenki, ha betartjuk a szabályt, mert akkor jobb a kedv, sokkal több minden jó dolog történik, mehetünk sok érdekes helyre, mehetünk együtt bevásárolni, de ennek az feltétele, hogy tartsa be a szabályokat és ne csessze fel az agyam, mert akkor tutira nem akarok vele pl vásárolni menni kettesben… Pedig milyen jó volt….
És azt is elmondtam, hogy tudom, hogy Ő mennyire okos lány, tudom, hogy tudja a szabályokat, és azt is tudom, hogy minden más körítés csak műsor. És esetleg megpróbálhatná, hogy milyen az, ha csak simán együttműködik, minden műsor nélkül. Hátha tetszene neki…
Persze ez nem ilyen kiselőadás formában ment, hanem párbeszéd volt, kérdeztem, válaszolt, kiegészítettem, elismételtük, hogy biztos bemenjen az infó.

Ezzel kapcsolatban nagy előrelépésnek tartom, hogy bár az elején nagyon nagyon dühös voltam, normálisan beszéltem vele, nem hangosan, nem dühösen, és a végén pedig megöleltük egymást, úgy indultunk tovább. Bekapcsolódott Ő is a társasjátékba és több kört lejátszottunk a Rókanyomon játékkal, ami mindenkinek tetszett.

Nagyon remélem, hogy jó irányban mennek ezek a beszélgetések. Jó lenne a fejébe látni ilyenkor (is)…Nem értem, hogy neki ez miért jó, miért nem érzékeli hat évesen, hogy ez, hogy a rendszerbe a kavicsokat dobálja, nem jó. Két évvel ezelőtt még könnyebben mondtuk, hogy figyelem kell neki, mindegy, milyen… de már eltelt több, mint két év, Ő már elmúlt hat éves, azt gondolom, hogy már legalább egy kicsit érzékelnie kellene, hogy nem mindegy, melyik figyelemmel fordulok hozzá és sokkal többet ad, amikor nevetünk és megölelem, mint mikor összeveszünk… De lehet, hogy rosszul gondolom. Megyek majd hamarosan megint a pszichológushoz, akkor rákérdezek erre is.