2025.02.05.

Bianka

Na… megint áll a bál.
Az a kisebbik gond, hogy Julis megint itthon van. Szombat hajnalban nagyon köhögött, lázas volt, ezt írtuk. Vasárnapra már egész jól alakult, de köhécselt még, nem engedtem el oviba, bíztam abban hogy kedden mehet. De hétfő délután, mikor a foci volt, futkározott, olyan köhögés tört elő belőle, hogy húha… Belegondoltam, hogy lesz egy torna óra, vagy egy udvari szaladgálás, és így nekiáll köhögni, mint egy rossz bagós, az lesz a következő percben, hogy hívnak engem, hogy vigyem haza. Így még ma sem ment. Kellett itthonra, mint egy falat kenyér… Rengeteg dolgom lenne, és nem haladok vele, mert mindig van valami.

Gyerek szemmel azt hiszem, értelmezhetetlen az itthon dolgozás. Ilyenkor, mikor itthon van valamelyik és folyamatosan megakaszt a gondolatmenetben valamivel, ilyenkor látom, hogy én gyakorlatilag fejben akkor is dolgozom, amikor valami teljesen mást csinálok. Mosogatok, törölgetek, ruhát hajtogatok, akkor is jár az agyam, mert összefüggéseket keresek, történeteket találok ki, szövegíráshoz jutnak eszembe mondatok. És ilyenkor jön egy rendkívül fontos Anya nézd! És megmutatja a huszonhatodik csigát, amit megbeszéltünk, hogy nem hoznak be….

Julissal jó ideje megy már az orrszívásos huzavona. A pszichológus azt tanácsolta, ignoráljam, de annyira brutálisan idegesít, hogy arra nincsenek szavak. Szimpla rossz szokás ez, mert rendszerint nincs az orrában semmi, és már mindennel próbálkoztunk, hogy valahogy ne szívja az orrát, de még nem állt le vele. Ez nekem is egy visszajelzés, hogy az orrszívogatás körül is van valami feloldoznivaló dolog régről, gondolom, ez is a nagymamámtól, mint oly sok minden más… Még járatom ezt a fejemben.

És ami most még az „áll a bál” részhez jön, Jancsi is csinálja bent a fesztivált. Az oviba most Bernát ment érte, és a szigorúbb óvónő megint szinte letámadta, hogy Jancsi miket csinált. Belevág az óvónőszavába, engedély nélkül csinál dolgokat, alvás időbe megy a műsor, hogy neki wc-re kell menni, és ma még egy baleset is történt, kakis lett a keze, amit nem tudom, miért, de nem letörölni akart egy darab papírral, hanem lerázni a kezéről, aminek következtében gondolom a kaka minden felé elrepült… így a függöny és a lehúzó is tiszta kaka lett, mindezt azután, hogy a dajka néni előtte takarította ki a mosdót. Persze Jancsi lapított, nem szólt senkinek, de hát az ügy kiderült, mert egy kislány szólt, hogy nagy a baj, tiszta kaki a wc… a gyanú egyből Jancsira terelődött, mert mindenki tudta, hogy ő ment ki mosdóba, de Jancsi mindent tagadott, sőt, egy másik kisfiúra fogta az egészet.
Bernát teljesen szétcsúszott, rendkívül kellemetlenül érintette a dolog. Kérdezte, hogy oké és ezzel mi mit tehetünk? Hogy kezeljük? Azt a választ kapta, hogy beszélgessünk vele.
Hazaértek, elbeszélgettem vele, hogy mi hogyan történt, mit miért csinált, mik a szabályok az oviban, és amiket csinált, azzal mi volt a baj. Azt igyekeztem kiemelni, hogy nem azzal van a baj, hogy kakis lett a keze, mert ez sajnos bárkivel előfordulhat, még felnőttekkel is, de az, hogy nem szól, hogy hazudik és másra fogja a dolgot, az nagyon nagy baj. Megbeszéltük, hogy a család úgy működik, hogy mindenki igyekszik a lehető legjobban csinálni a dolgát, és így nem viselkedik senki.

Túl nagy megbánást nem láttam rajta, ami kicsit zavart, és mindketten úgy gondoltuk Bernáttal, hogy jó lesz, ha kicsit gondolkodik még ezeken az ágyban ülve. Mondtam neki, hogy úgy indulhat el, hogy elmondja, hogy sajnálja, hogy butaságokat csinált ma, sajnálja, hogy elszomorította az óvó nénit, és sajnálja, hogy csalódást okozott. És gondolkodhat azon, hogy hogyan teszi majd jóvá mindezt, az óvó néni felé és a kisfiú felé is, akire ráfogta a balhét. Először ilyeneket mondott, hogy azzal teszi jóvá, hogy megkérdezi, hogy hogy vagy? Hát… - mondom – nem hiszem, hogy ennyivel megúszod… Tisztázni kellett, hogy a jóvátétel az egy plusz dolog, egy kedvesség, egy szívesség, egy plusz segítség, ami tőlem extra munka.
Így vacsora előtt a gyerekek rajzoltak, Jancsinak rajzoltam egy óvó nénit, amit megpróbált lemásolni és kiszínezte. Ezt viszi majd el az óvónőnek. Nagyom lelkesen csinálta, mutatta. Holnap reggelre odakészítette, hogy mindenképp vigye majd.

Én pedig fogok egyeztetni egy fogadóórát ezzel az óvónővel, mert ő mindig annyira érzékenyen, és már már hisztisen reagál mindenre. Azt gondolom, hogy amiket elmond, nem égedelem nagy dolgok, amiket ott helyben ne lehetne megoldani, kezelni. Az, hogy Jancsi beleszól a dolgokba, vagy visszabeszél, arra azt mondom, hogy itthon nem csinál ilyet, és minden gyerek mindenkinél bepróbálkozik, hogy meddig mehet, és ha Ő annyit enged neki, akkor addig fog menni. Nálunk is rendszeresen van hogy kérdezve tanulunk, vagy valakivel beszélek és elvárom mindkettőtől, hogy kivárja a sorát. Aki beleszól a másik dolgába, arra rászólok. Ezt az óvónő is megteheti.
De a lényeg, hogy fogok egyeztetni vele egy fogadóórát, mert nem szeretem, hogy ilyennel fenyeget, hogy ez így nem lesz jó, meg, hogy eltanácsolják. Ezek a problémák még nem az a kategória, hogy el kellene tanácsolni, ennél sokkal durvább dolgokat is produkálnak gyerekek.

A másik vonal, hogy Julisnál számomra teljesen egyértelmű az, ahogy ezeket a bizalmi és kötődési köröket játszogatja le. Most a nyugalmi időszak eleje van, eddig volt a heves viharok időszaka. Ezt már Julisnál kitapasztaltam. És tudom, hogy mindenki más, és mindenki máshogy él meg mindent, és Jancsi talán kevesebbet sérült lelkileg az örökbefogadásban, de nála nem ennyire egyértelműek ezek a körök, pedig biztosan nála is rendeződnek a dolgok, biztosan nála is alakul a lélek, csak ez megtörténik mindkettőnél a mélyben és Julisnál lesz belőle ez az érzelmi, viselkedésbeli spirál, Jancsinál meg…. ???? Erre tippelek csak, hogy ezek az óvodai renitenskedések jelezhetik az újabb köröket, de erre nem mernék megesküdni.

Este a mese után viszont volt egy nagyon fontos beszélgetésem a gyerekekkel. Épp Jancsival beszéltem meg a dolgokat, hogy legyen szíves komolyan venni a szófogadást, mert ma szomorúak voltunk emiatt. De azt is elmondtam, hogy szeretem és ezen semmi sem változtat. Két mondat közt pedig berobbant Julis és a nyakamba ugrott, hogy akkor Ő jön az esti ölelésre. Én meg kicsit arrébb toltam, hogy várjon picit, még Jancsit nem fejeztem be. Jancsi aztán ment a dolgára, Julis meg ott állt, teljesen befordulva és mérgesen nézett rám. Vele azt beszéltem meg, hogy a családban négyen vagyunk, mindenkinek fontos, amit szeretne és elhiszem, hogy Ő kitalál valamit és jön, de figyeljen kicsit másra is, mert épp Jancsival beszéltem meg fontos dolgokat. Mostanában azt tanuljuk, hogy mindennek megvan a helye és ideje, így erre is kapcsolódva mondtam el neki, hogy amikor épp fontos dolgokat beszélek meg mással, akkor nincs ott a helye és ideje annak, hogy Ő jöjjön és a nyakamba ugorjon. De be is fejeztem a mondandómat és mondtam, hogy most van itt a helye és ideje annak, hogy gyere… Morcosan nézett rám, és kérdezte, hogy nem szeretsz? – De! Nagyon szeretlek és ezen semmi sem változtat. Az, hogy arrébb toltalak az előbb az nem azt jelenti, hogy nem szeretlek. Nagyon szeretlek! Mindig szeretlek! Akkor is szeretlek, amikor dühös vagyok rád! Még soha senki sem volt neki ennyiszer és ilyen nagyon fel tud dühíteni, de akkor is szeretlek! – Nem adsz oda másnak? – Már hogy adnálak oda???? Még papírom is van arról, hogy én vagyok az anyukád! Hogy adnálak oda??? Eszem ágában sincs! Lehet, hogy sokszor vagyok rád dühös, de ha bárkit választhatnék a világon, hogy a lányom legyen, akkor is Téged választanálak! És ha visszamehetnék az időben, akkor is mindent ugyanígy csinálnék, csakis Te lennél a lányom! – Anya, Te vagy a legszebb anyukám! – Te meg a legcsodálatosabb lányom! Nagyon szeretlek!
Azzal ment is apához és jött Jancsi. Őt is az ölembe vettem, ahogy Julist, és neki is elmondtam, hogy na idefigyelj! Bármit is csináltál, akkor is szeretlek. Néha dühös vagyok rád, de akkor is szeretlek! Te vagy a legcsodálatosabb fiam, és nagyon örülök annak, hogy Te vagy a fiam! Ha bárkit választhatnék, akkor is csak Téged akarnálak fiamnak! Nagyon szeretlek és ezen semmi nem változtat!
Megöleltem, odabújt és láttam a szemén, hogy nagyon megérintette a dolog.

Most örülök, hogy tegnap nem töltöttem fel az írásunkat, mert a Jancsis sztori ma körbeért.

Reggel bevittük a rajzokat, és megegyeztünk, hogy a kisfiú, akire Jancsi ráfogta a kaka-ügyet, megkapja Jancsi délutáni csokiját.

 

Beérve Jancsi egyből az óvó nénihez futott, mutatta neki a rajzot, az óvónő rám nézett, és egyből levágta, hogy miről van szó. Az ajtóhoz jött, mindenki mást elküldött onnan, és hagytuk Jancsit beszélni. Nagyon szégyenlős volt, látszott, hogy bánja a dolgot, nagyon nehezen beszélt, ezért kérdésekkel segítettem Neki.

Miért hoztad a rajzot? - Mert szeretnék bocsánatot kérni. – Miért kell bocsánatot kérned? - Mert tegnap butaságot csináltam. - Es miért készült a rajz? - Hogy jóvátegyem. - És mit fogsz máskor máshogy csinálni? - Szólni az óvó néninek, ha baj van. 

Utána odahívtuk Hunort, akinek Jancsi átadta a csokit, és Jancsi bocsánatot kért. Hunor elfogadta a bocsánatkérést, megveregette Jancsi vállát, és megköszönte. 

Az óvónő annyira kedvesen, profin csinált mindent, annyira szép volt ez az egész, hogy én teljesen meghatódtam, sírva mentem ki az oviból.

Délután pedig a szigorúbb óvónő volt, kérdőn néztem rá, hogy na? Mi volt?

Mondta, hogy megkapta a rajzot és Jancsi tőle is bocsánatot kért. Illetve elmesélte, hogy Jancsi ma jól viselkedett, ügyes volt és nem szólt bele a feladatokba, hanem szépen jelentkezett. 

Ő is megköszönte, hogy foglalkoztunk az üggyel.

 

Reggel, mikor az oviból hazafelé tartottam, felhívtam Bernátot és meséltem neki, hogy mi volt.

Azt mondtam neki, hogy én nem csodát várok ettől, hanem abban bízom, hogy az óvónők látják, hogy mi ezzel foglalkoztunk. Az, hogy Jancsi magától mondta azt, hogy jóvátétel miatt rajzolt, az számomra azt jelenti, hogy neki ez a kifejezés már nem idegen. Nem gondolom magunkat zseninek, de itt azért látszik, hogy sok gyereknevelős okosítást hallgatok, amikben pont ezek vannak. És sajnos sok családban nem jutnak el eddig sosem, mert az ügy rosszabb esetben megáll annyiban, hogy a szülő nem is foglalkozik a dologgal, vagy elintézik egy kis büntivel, vagy pofonnal. Nem is tudom, melyik eset a rosszabb.

Remélem, hogy ebben a megoldásban legalább annyi lejött, hogy ha nem is csinálunk mindent a legjobban, de legalább próbálkozunk és megtesszük a tőlünk telhetőt.

 

Oldal.

 

Létrehoztam a Facebookon a „Bernát Bianka – Elmenni örökbe” oldalt. Erre hamarosan szükség lesz, ha tudjátok, kövessétek be, már készül egy kis extraság, talán a jövő hétre meg is lesz :)