2025.03.09.

Bernát

az ördögfióka

Az egyedfejlődésben vannak állomások, amikor feltűnik, hogy most valami változott, valaki szintet lépet. Sajnos a változás nem mindig pozitív! Drága egyetlen legkedvencebb fiam eljutott arra a szintre amikor bárki bármit mond, pl. hogy az ég kék, akkor ő automatikusan rávágja, hogy NEM! Ezt a viselkedést nagy nehezen túléltük, sok időbe telt, míg normális mederbe tereltük, hogy a szabad akarat hol érvényesülhet és hol nem.
DE most újabb lépcsőt ugrottunk, és leegyszerűsítve rossz lett a gyerek.
Ez bizonyos időszakonként visszatér, kinyílik az aurája és előlép a kisördög. Veri a csoporttársait, szeleburdi és futás közben neki szalad egy fának, vagy lefejeli az unokabátyját, akinek össze kócolta a fogsorát. Tudom, ezt a legegyszerűbb mondani hogy rossz gyerek.
Igen, próbáljuk lefárasztani, heti két foci edzés, ha anyagilag belefér, akkor trambulin park, biciklizés, játszótér, itthon pedig lehet edzegetni, négyütemű fekvőtámasz, ugrálás, guggolás, fekvőtámasz, felülés, rá van bízva, hogy miből mennyit csinál. (70 guggolást simán megcsinál megállás nélkül, észre se veszi)
DE ez mind kevés, Jancsinak minden alkalommal jól kell viselkednie. Az oviban viselkedni kell, a focin viselkedni kell, az autóban viselkedni kell, vendégségben viselkedni kell, és azért itthon is viselkedni kell, bár ezt már próbáljuk kicsit lazábbra venni, hogy legalább itthon ne keljen már mindig jónak lenni.
Tegnap nagyon panaszkodott az óvónő, hogy Jancsi gumi labdával verte az óvodatársa fejét, ez úgy tűnik elsőre, hogy rossz. DE azt is látni kell, hogy ők most abban a korban vannak, hogy méregetik az erejüket, és hogy ezek a küzdelmek, néha eldurvulnak, de legtöbbször nincs súlya. Hozzá teszem, hogyha ököllel verte volna a fejét, akkor értem, de egy gumi labda szerintem nem üt akkorát. És igen, tudom, hogy ha valaki erős, mint Jancsi, az visszaélhet az erejével, és akit meg mindig legyőznek, az meg traumákat szenved. Ez nem jó, itthon nagyon nem toleráljuk az agressziót, ezért mikor hazajön a gyerek és meséli, hogy verekedett, (apa jól megfenyegeti hogy agyon veri, vagy pirosra fenekeli, hogy ülni nem fog tudni – nyilván nem) mindig elbeszélgetünk vele, elmondjuk, hogy ez nem jó, és, hogy a másik gyereknek sem jó…
De hozzá eszem, mi a tökömet csináljak a gyerekkel, ha óvodában délelőtt megüt valakit, vagy fellök?
Délutánra már nem is emlékszik rá! Én meg itthon fenyítsem a gyereket… miért nem intézik ezt el az óvodában??? Már itt is megvan a nagy okos óvó néni, aki elmondta: ezt ebben a csoportban nem tudják tolerálni… Majdnem kiosztottam, hogy ha ennyi oktatás után nem bír el egy gyerekkel, akkor talán el kéne menni takarítónőnek, mert a felmosó nem szól vissza! Egy ilyen esetben az az elvárásom, hogy ezt tisztázza az óvónő, és adjon tanácsot, hogy mit csináljak a gyerekkel! De legutóbb is csak annyit tudott mondani, hogy beszélgessünk el. Bármennyire is hihetetlen, mi beszélgetünk a gyerekekkel.

Bianka

Eddig vártam, hogy valamikor közbeszóljak, nem akartam két összefüggő mondatba beletrollkodni.

Igen, Jancsi is változik. Mindaz, amit eddig Julisnál szívtunk, az most Jancsinál is begyűrűzött és Ő is magára talált, szóval most már sztereóban jön minden :D Az eddigi kis együttműködő csodagyerek „elromlott”.
Na nem esem kétségbe. Sokkal nagyobb trauma volt anno, mikor Sierra kutyámmal kutyasuliba mentem és Sierra a kölyöksuliban és az alapfokú tanfolyam első óráin az etalon kutya volt. Ki sem mozdult mellőlem, úgy kellett noszogatni, hogy menjen már a dolgára. Riogattak engem, hogy majd lesz ez még máshogy… majd kinyílik a világ… Hát… a 7 hétvégés tanfolyam közepére Sierra rájött, hogy van élet rajtam túl is, elindult hát felfedezni a nagyvilágot és Ő lett a tanfolyamon a „rossz gyerek”… Sierra elromlott.
Ezt én nagyon borzasztóan rosszul éltem meg. Égő volt, hogy minden behívásnál az én kutyám volt az utolsó, hiba kiabáltam, nem jött, nem hallgatott rám, állandóan másra figyelt. Elértem a mély pontot, sírtam a tanfolyamok után. De mondták, hogy nyugi, ez nem marad így. Ez most természetes folyamat, ismét rám fog találni és én leszek a mindene, csak tartsak ki. És így lett. Felépítettem a kapcsolatot vele és egy szuper páros lettünk. Annak a szeleburdi szabadságnak is volt helye, anélkül nem lett volna olyan jó és erős a kapcsolatunk.

A gyerekekkel kapcsolatban is ezt gondolom. Megvan a helye ezeknek az „elromlásoknak”, főleg, ha mi ugyanazt a lendületet, ugyanazt a rendszert hozzuk, ami addig, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a változás a gyerekben zajlik, és van helye és értelme. Ki kell tartani, ami huhh…. hát brutálisan rohadtul nehéz. Most már nem csak Julist akarom időnként miszlikre tépni, hanem Jancsit is.
Amikor kérdezek valamit, válaszol valami hülyeséget, visszakérdezek, hogy ezt mondja már el, hogy ezt hogy…. és akkor elkezdi ecsetelni, hogy nem azt mondta. És ez rendszeres. Rászólok, hogy valamit nem úgy csinál, akkor ott helyben megcáfol, hogy nem úgy csinálta, nem azt csinálta, nem azt mondta, nem úgy mondta. Hát anyád… azt akarod mondani, hogy vak vagyok? Vagy hülyének nézel? Hát láttam, mit csináltál, ezért szóltam rád… és akkor forgatja a szemét, hogy az nem úgy van, meg integet a kezével, hogy értsem már meg…

Jancsiban nagyon sok az energia, és ahogy Bernát is mondja, viselkedni kell mindenhol. Oviban, edzésen, és azért némiképp itthon is, mert nem szedhetik szét a házat. Itthon engedjük a szabad játékot és amíg nem csinálnak balesetveszélyes dolgot, addig nem állítjuk le a dolgot. Egyre többet lehetnek kint, egyre hosszabban lesz világos, mehetünk játszótérre is, talán ezzel majd az energia is kicsit lejjebb megy.

Délutánonként, amikor gond van, akkor nagy figyelmet fordítok arra, hogy kiderítsem az előzményeket is. Azt tanítom kb egy éve a gyerekeknek, hogy mindennek van következménye, de a mondat, amit fel is jegyeztem magamnak, eredetileg úgy van, hogy mindennek van előzménye és következménye. Hiszem, tudom, hogy ahogy az összes gyerek, Jancsi sem rossz. Mindennek megvan az oka. Jancsinak egyrészt nagyon nagy energiája van, sokkal jobban pörög, mint bármelyik másik gyerek.
A másik, hogy nem csak sok az energiája, hanem gyors is. A reakciója, a mozgása, minden. És egyik nap, amikor a farsang volt, bent voltam reggel, épp a kézmosásból mentek befelé reggelizni. Jancsi a művelet végére ért a csoportba, de hamarabb a sorban állt, mint bárki más. Az óvónő próbálta összeszedni a csoport figyelmét, próbált mindenkit rábírni, hogy a szemébe nézzen és rá figyeljen. Jancsi már addigra ötször ránézett, de az óvónő még mindig a sor elején halk és kedves csicsergős hangon tyütyögött a gyerekeknek, hogy minden kis szuperhős, meg hercegnő, és pillangó, és kiscica, és manó, és tündér…. (és felsorolta a 20 gyerek jelmezét) szemecskéjét szeretném látni…. És Jancsi addigra már huszadjára nézett oda, de mivel még mindig nem történt semmi, hát elfoglalta magát: baromkodott a sor végén a másik két kisfiúval… És akkor Jancsi a rossz gyerek.
És ha csak az egész napi hülyeségből a fele ilyenek miatt van, akkor azt gondolom, nem feltétlenül Jancsi a hibás ebben.

A másik, amivel nehéz mit kezdeni, hogy az oviban az elterelést alkalmazzák, mert nem alkalmazhatnak mást. Nem mondhatnak a gyereknek nemet. Ha rosszat csinál, nem mondhatnák, hogy elég, ezt nem… Ehelyett az van, hogy gyere, játszunk mást.
Azt gondolom erről, hogy vannak olyan „puhább” (értsd jól) gyerekek, akik tökéletesen működnek ezzel a módszerrel. Én is ilyen voltam. Nekem nem kellett ordibálni, meg fegyelmezni, én egy együttműködő gyerek voltam és nálam tökéletesen működött volna ez a rendszer is.
Én összességében azt gondolom, hogy ez a módszer kedves és jó, sokkal jobb, mint odacsapni, büntetni, viszont nem gondolom, hogy az, hogy kimondjuk valamire, hogy ezt nem, az önmagában rossz lenne. Ebben is azt érzem, hogy esünk a ló egyik oldaláról a másikra. Eljutottunk a mindent letiltásig, oda, hogy a gyereknek semmit sem szabad és ez eredményezett egy lelkisérült generációt, aki képtelen kiállni magáért és ez nem jó. Ez pedig azt generálta, hogy semmire nem mondunk már nemet, pedig a határok és a szabályok jók és kellenek.
Azt sem értem, mi azzal a gond, hogy nemet mondunk valamire, hogy pl amikor a gyerek verekszik, akkor azt mondom, hogy Jancsi, ezt nem!... Mi ezzel a gond? Az élet tele lesz ilyenekkel. Ahogy bekerülnek a suliba, tele lesznek olyan szabályokkal, amiket ha megszegnek, elmarasztalják őket, beírást kapnak, rossz jegyet kapnak, és a nagybetűs életről ne is beszéljünk, ahol a törvények szinte csak arról szólnak, mit nem lehet és ha majd ott nem tartja be, akkor jön a büntetés, a pénzbírság, a szabadságkorlátozás. Most bocsánat, de ez a generáció, aki az oviban most úgy nő fel, hogy ha verekszik, nem veszik ki a rendszerből, hanem csak felajánlják neki, hogy mi lenne, ha inkább mást játszana? – ezek a gyerekek, amikor majd felnőttek lesznek és épp bankot rabolnak, akkor majd jön a biztiőr és mondja, hogy mi lenne, ha inkább letennéd a fegyvert és elmennél inkább kártyázni a barátaiddal? – vagy dolgozni…..?

Na egy a lényeg, több lábon áll most ez a probléma is.
Az biztos, hogy én mindig az előzményekre is kíváncsi vagyok, nem szedem le a tíz körméről a gyereket úgy, hogy nem tudom az ő verzióját. Jancsinak mindig megvan a magyarázata, hogy miért történt az a dolog épp úgy, és mindig van egy kis anomália, hogy pl nem szól az óvónőnek, mert szégyelli a dolgot, vagy a játék hevében nem jut eszébe, hogy nem minden hülyeségbe kellene belemenni. És mikor meg már benne vannak ezerrel, akkor meg már nem lehet leállítani a dolgot.

Egyik nap az óvónő nagyon rossz hírekkel fogadott. Előző nap Jancsi egy kisfiú fejét verte labdával. Akkor nem történt baj, de aztán másnap még több gyerekkel verekedett… Az oviban nem akartam jelenetet csinálni, de nagyon dühös voltam Jancsira, mert aznap reggel a kocsiban is és az öltözéskor is megbeszéltük, hogy mik a szabályok, figyelünk az óvó nénire, szépen játszunk a többiekkel, vigyázunk a játékokra. Még arra is figyeltem, hogy olyan szabályokat fogalmazzak meg, amik pozitív cselekvésre indítanak, nem pedig lekorlátoznak és tiltanak. Így ment be Jancsi az oviba és ezt a napot zártuk azzal, hogy még többet verekedett.
A benzinkútra mentünk. Julis bejött velem, Jancsi a kocsiban maradt és gondolkodott azon, hogy kell az oviban viselkedni. Nagyon mérges voltam, ott már a zéró tolerancia volt, csak egyet rosszul mozdul, szétszedem, az biztos. Visszaértünk a kocsiba, Julis elvolt a csokijával, én pedig a visszapillantóból Jancsival beszéltem.
Megkérdeztem tőle, miért verekszik?  Nem emlékszem pontosan, hogy fogalmazta meg, de valahogy úgy mondta, hogy nem akar verekedni, de nem tud ellenállni…. a lényeg ez volt.
Értem, amit mond. Sok az energia, viszi a hév, az érzelmek, az indulat… És még csak 5 éves, nem tudom, mennyire várható el, hogy uralkodjon magán. Szerintem kb most tudná tanulgatni.
A visszapillantóból beszéltem hozzá és megkérdeztem, hogy ki dönt arról, hogy ezt a táskát felemelem, vagy sem? és megfogtam a táskámat és felemeltem. – Te – mondta. – igen, én. Nem tudom véletlenül felemelni. Nincs olyan, hogy nem tudok róla, és elindul a kezem és felemeli a táskát. Ha fel akarom emelni, akkor felemelem, ha nem akarom, akkor nem emelem fel.
Belecsaptam a kezem az anyósülés fejtámlájába. Ki dönt arról, hogy ebbe a fejtámlába belecsapok-e? – Te – mondta. Igen, én. Nincs olyan, hogy nem tudok róla és elindul a kezem és belecsapok. (de van, azt hiszem, a Tourette-esek csinálnak ilyet, de ebbe ne menjünk bele.) Én döntöm el, hogy belecsapok-e, vagy sem.
Jancsi! Nem tudsz valakit véletlenül megverni. Nincs olyan, hogy nem tudsz róla, és megvered. Tudod, hol dől el, hogy megcsinálsz-e valamit, vagy sem? Itt a fejedben! Minden egyes dolognál eldöntöd, hogy megcsinálod. Döntesz, hogy jót, vagy rosszat akarsz csinálni. És tudod, hogy verekedni rossz dolog, de mégis így döntesz. És pontosan tudod, hogy kell az oviban viselkedni, mert a múltkor megcsináltad. Egész nap! Képes vagy rá! Csak folyamatosan úgy döntesz, hogy te nem akarsz jobb lenni. Komolyan Te vagy a legrosszabb gyerek az oviban? Van 7 csoport. Mindegyikben 20 gyerek. Az 140 gyerek. Komolyan mondod, hogy 139 gyerek tud jól és normálisan viselkedni és Te vagy az az egy, aki képtelen rá? A többiek nem verekszenek véletlenül? A többiek nem beszélnek vissza? A többiek nem rugdossák a játékot? Nem szaladoznak neki mindennek? 139 gyerek meg tudja ezt csinálni, Te vagy az egyetlen, aki nem?
Jancsi! Te olyan okos, ügyes vagy, hogy lehetnél az óvoda legjobbja! Olyan okos vagy, hogy a csoportból Te vagy az egyik legokosabb! Lehetnél Te Jancsi, akire büszke az óvó néni! Lehetnél Te Jancsi, aki a csoportból a legokosabb. Lehetnél Jancsi, aki a leggyorsabban tanulja meg a verseket! Lehetnél Jancsi, aki a legügyesebben segít. De olyan olyan gyors is vagy, hogy lehetnél Te Jancsi, aki az oviból a leggyorsabban fut! Vagy aki az oviban a legtöbb fekvőtámaszt tudja megcsinálni! És tudod, miért nem vagy ez? Mert úgy döntesz, hogy Te inkább verekszel. Te úgy döntesz, hogy nem a legjobb, legokosabb, legügyesebb, leggyorsabb gyerek akarsz lenni, hanem a legbutább. Te úgy döntesz, hogy verekszel és így Te vagy Jancsi, aki verekszik. Te vagy Jancsi, aki a legrosszabb gyerek az oviban. Te vagy Jancsi, akivel lassan senki nem akar majd együtt játszani. Komolyan ezt akarod? Tudod, mi történik azzal, aki felnőtt korban is így dönt? Megy a börtönbe. Ezt szeretnéd?
Olyan okos és olyan ügyes vagy, hogy a jól döntenél, csodákat tehetnél! A világot meg tudnád változtatni! Komolyan a börtönbe akarod venni az irányt? Mert ahogy most viselkedsz, az egyenes út oda… Te döntesz, Jancsi! Senki más nem tud helyetted sem jó, sem rossz lenni. Mindig Te döntesz!

Bernát

Itthon aztán felmerült a börtön, kérdeztek róla, mert múltkor már voltunk egy rácsos épületnél és mondtuk, hogy ilyen a börtön. Jancsi vicceskedett és mondta, hogy hehe… gyerekeket úgy sem visznek el. Aztán kicsit beterheltük a gyereket!!! Amerikai börtönökbe visznek be akár kis iskolás vásott kölköket, és rabosítják őket, ordítanak velük, és végül szó szerint bedobják őket a rabok közé, akik persze elkezdik őket szekálni. Nem tiszta nekem, hogy igazi rabok, vagy színészek, de a gyerekek nem kapnak feloldást, hogy ez csak egy átverés volt. Ilyen videóból mutattunk nekik, volt csodálkozás.

Bianka

Estére megbeszéltünk mindent, és igyekeztünk úgy zárni a napot, hogy pozitív legyen a vége, hogy egy jó cselekvésre buzdítsuk Jancsit. Ebben nagy segítség volt, hogy Bernát vett nekik egy-egy kis műanyag perselyt, egy kicsi plüssel a belsejükben, és azt Julis, mivel jól viselkedett megkapta, Jancsinak meg mondtuk, hogy felejtsd el, öcsém… majd ha megdolgozol érte.

Másnap korán indultunk, mert bábszínházba ment Jancsi csoportja. Reggel még az ajtóban mondtam Jancsinak, hogy figyu… Ha a Martin arra kér, hogy verekedjetek, legyél okosabb és mondd neki, hogy az butaság, inkább fussunk versenyt! Vagy nyomjunk fekvőtámaszt! Derítsük ki, ki tud többet!

Rettegve mentem értük délután, hogy vajon kit vert agyon Jancsi, hány szülő fog habzó szájjal várni, hogy elég volt… És akkor Jancsi fut elém az udvaron, vigyorog, újságolja, hogy jól viselkedett és aludt, és menjünk Zita nénihez! Én meg kérdően nézek Zita nénire, hogy – mert Zita néni jó híreket mond nekem? És Zita néni már messziről nagyokat bólogat, hogy igen! Nagyon jól viselkedett! Odafigyelt, ügyes, volt, szót fogadott, az ebédnél is jól viselkedett, aludt! Én meg összecsaptam a kezeimet, néztem Jancsira, akinek ragyogott az arca, csillogott a szeme! Megöleltem, annyira boldog voltam és mondtam neki, hogy na ne szórakozz! Te ilyen ügyes, okos voltál??? Hát nagyon nagyon büszke vagyok rád!! Julis végig várta az örömködést, és mondta lelkesen: És most menjünk Zsuzsi nénihez! – Mert? Zsuzsi néni is jó híreket mond nekem? Zsuzsi néni felé vettem az irányt, aki épp a fészekhintában hintáztatott pár gyereket, de nagy vigyorral bólogatott Ő is, hogy igen, Juliska nagyon ügyes volt! A kis csoportban aludtak ma délben, mert kevesen voltak, és Juliska segített a kicsiknek felébredni, öltözni, a cuccaikat összecsomagolni! Hát ettől is végtelenül boldog voltam, nagyon megölelgettem, megpuszilgattam Julist is és mondtam neki is, hogy nagyon nagyon büszke vagyok Rá is! Nagyon igyekeztem, hogy érezzék a nagyon nagy kontrasztot, beszélgetve, örömködve, kézen fogva mentünk kifelé. Az ajtóhoz érve mondja Julis, hogy : És most menjünk Anna nénihez?
Anna, a dajka volt az ajtóőr aznap, Ő engedi ki a jónépet és vigyáz arra, hogy egy kis lurkó se vegyen rossz irányt az utca felé… Kérdőn nézett rám, hogy mi van, miért kellene hozzá mennünk? Én meg néztem rá és kérdeztem: Mert Anna néni is nagyon jó híreket fog mondani nekem? Erre Annánk felszaladt a szemöldöke, és mondta, hogy hááááááát….. szerintem aludjunk erre még egyet. Én meg mondtam, hogy oké, akkor ezt a vonalat ne is bolygassuk, kint nagyon jó híreket kaptam, legyen is elég ez mára! Jó hétvégéééét :D

Bernát

Julissal nincs nagy gond, néha teleissza magát, és telepisilja az ágyat. Most ismét ott tartunk, hogy nem kap délutánonként már se teát, se üdítőt. Mert aki bepisil, annak nem jár.
Jancsi nagyon okos, ügyes, próbál mindent jól csinálni, az asztaltól a tányérját elviszi a konyhába, ügyesen mossa egyedül a fogát, próbál segíteni, ahol tud, keresi az alkalmat, hogy jó legyen.
Julis meg gyakran az öccse alá süllyed, nem viszi vissza a tányérját, egy hónapja szívogatja az orrát, pedig nincs benne semmi. És nem figyel, sőt bennem felmerült, hogy még szemüvegben se lát rendesen. A múltkor a mosógépben felejtett egy fekete pólót, az én szemem se az igazi, de azért feltűnt, hogy van még benne valami… neki, aki behajolt a gépbe, nem tűnt fel. DE úgy összességében is olyan nem törődöm, nem zavarja se, az hogy pisis lett a lába, vagy a nadrágja, vagy pisis marad utána a wc, nem zavarja, ha valamije koszos… Hozzá teszem, legutóbb, mikor este álmában bepisilt, akkor elsírta magát, tehát mélyen legbelül zavarja őt. Nem szidjuk le, ha véletlen baleset van. Mert néha előfordulhatnak balesetek. De amikor szándékosan nevetve meséli, hogy kiitta a kulacsát, és este bepisil, na akkor már beígértem (én az agresszív) hogy légycsapóval verem pirosra a fenekét.
Hozzá teszem, apám egyszer vert rá a fenekemre légycsapóval, amit egy életre megjegyeztem, de azt, hogy miért kaptam, azt már rég elfelejtettem!!!

Bernát

Itt a hétvége, és ma (pénteken) is bulizunk, Julis keresztszülei jönnek hozzánk, és lesz egy kis kajálás.
Persze Jancsinak beígértem, ha ma is rossz lesz, akkor ő nem jöhet a buliba, és nem kap a sok finomságból sem, - pont, mint a börtönben! De, mint Bianka fentebb írta, Jancsi nagyon összekapta magát és minden a legnagyobb rendben lett! A buli nagyon jó hangulatban telt, jót ettünk, ittunk, beszélgettünk, a gyerekek játszottak, aztán időben mentek is aludni.

Szombatra volt egy kis munkám, mert mert kell a pénz. Fát vágtam a szomszéd faluban, elvittem magammal Jancsit, kosaras kocsiból fát vágni, hát mi baj lehet? :) Aztán siettem haza, itt a jó idő, ezer a munka.

Bianka

Egy nyugodt hétvégére számítottam, de elég dolgos lett a vége. A pénteki buli későn ért véget, akkor már nem estem neki a konyhának, de szombaton, a nőnap ellenére összerántottam kicsit a konyhát, mert az most sokszor forgatási helyszín. Sok főzős videót csinálok, és mindig jó, ha tiszta a terep. Julis egy ideig kint, aztán bent játszott, jól elvoltunk, zenét hallgattunk, beszélgettünk, én ebédet készítettem. Aztán jöttek a fiúk, Jancsi tele volt élménnyel, hoztak csokit, meg mindent, aztán már itt is volt az ebédidő.
Délután nem sok kedvem volt kimozdulni, de Bernátnak igaza volt, hogy itt a hétvége, család, meg minden… Szóval nekiindultunk és mentünk egy kört a kutyákkal. Nekem jól jött az a szűk órás séta, a gyerekek is világot láttak, tapasztaltak, a kutyák kicsit lefáradtak, Zorával is rendeztük a viszont, hogy ki mondja meg, merre megyünk, szóval minden kerek lett, mire hazaértünk.

Úgy belejöttem a sétába, hogy ma a vásártérre mentünk, és mivel jó idő volt, rengetegen települtek ki, ma is vittem Zorát, szóval ment a kis család a nagy kutyával. Bő másfél órát sétáltunk, és nagyon örültem neki, hogy így 32 kg mínusszal már nem akartam belehalni ebbe a körbe! Sőt! Nemhogy nem akartam belehalni, hanem egyenesen jól esett!

Most pedig eltesszük magunkat a jövő hétre :)