2025.04.16.

Bianka

A nehéz Nagyhét

Egyik szemem sír, a másik nevet. Bernát tele van munkával, ami, ha azt nézem, hogy eddig az volt a baj, hogy nincs meló és nincs pénz, Bernát meg nem tud mit kezdeni magával – akkor ez egy jó hír, mert van meló, lesz pénz is, Bernát viszont most vidéken van, egy teljes hétig színét se látjuk.

Utolsóközös esténken kérdezte, hogy cseréljünk?
Hát… Végig futott az agyamon a fizikai munka nehézsége, aztán meg az, hogy Ő 5 óra magasságában leteszi a lantot, és elcseverészik, tévét néz, én meg ledolgozom a napot rohanok, ahova kell, és intézem a kölköket 0/24-ben. Szóval oké, jöhet a csere.

De viccet félretéve egyébként nem ijedtem meg, volt már ilyen a nyáron,a szünetben, amikor szintén sokat dolgozott Bernát, sokszor késő estig, akkor is enyémek voltak a gyerekek egész nap, de életben vagyunk azóta is :D

Megvolt az első nap. A reggel egész jól indult, korábban keltünk mindannyian, hogy legyen idő mindenre.
Julis persze kicsit csinálta a fesztivált, de az ilyen fennakadások már nem tartanak olyan sokáig, én egy idő után úgy vagyok vele, hogy jól van, legyél hülye, majd rájössz… Ő meg két perc alatt vált és bejelenti, hogy anya, én igyekezni fogok! És addigra már őszintén tudom azt mondani, hogy na! Ez egy igazán jó ötlet, legyen így! Nagy szó ez ahhoz képest, ami az első évben volt.

Az oviban volt némi anomália, nem alvás és olyan beszólások, hogy „üssön el a kocsi” – mondta ezt a lány valakinek. Hogy ez honnan jön neki, passz… de fura volt az biztos. A zavaró az benne (az is), hogy amikor megkérdezzük, hogy ez mi, és hogy, és miért, akkor rendszerint jön egy olyan válasz, hogy Ő ilyet nem mondott, vagy, hogy nem másnak mondta, hanem magának. De hát ez sem jobb, mert ez egyrészt hazugság, másrészt meg magadnak sem mondasz ilyet, szóval nem jön ki jól belőle. De most ez van, hogy itthon is, oviban is csinál valamit, mondom, hogy fejezze be, jöjjön el onnan, vagy ilyenek és mondja, hogy Ő nem csinálta azt. De hát látom… ott voltál, ezért szóltam… És tagad világnak. Nem tudom, hogy ez honnan van, lehet, hogy összefüggésben van ez azzal, hogy én azért engedem hibázni,mert meg kell tanulnia azt is, hogy van a dolgoknak következménye, csak nyilván ezek a következmények sokszor nem kellemesek. De hát ez az élet…

Ma voltunk edzésen, focin és a karatén is. A karatén nagyon figyeltem, mert ott ez volt a második edzésük és na… hát inkább egy vígjátékhoz hasonlított az, amit csináltak. A mozgásuk – főleg Julisé – koordinálatlan, nem tudják, melyik a jobb és a bal lábuk, kezük, de nem is figyelnek, állandóan valahol máshol járnak, így persze, hogy a feladatok nagy részét nem tudják jól csinálni.
Majd gyakorlunk.
Ami viszont durva volt, hogy az edzés után mentek öltözni, ahová én nem mentem, mert az edzésen Julison kívül mindenki fiú, és nem akartam ott tátani a számat, gondoltam öltöznek normálisan. De egyszer csak jön Julis sírva, hogy kicsúfolták. Na… nekem se kellett több, anyatigris program indul, berongyoltam az öltözőbe és kérdőre vontam a 3. 4. osztályos körüli fiúkat, hogy hogy is van ez, mi a gond a lányommal? Persze mindenki azonnal tagadott, senki nem csinált semmit. Mondtam nekik, hogy nem kell a duma, egy kisgyerek nem jön ki sírva ok nélkül. A főkolompost azonnal kiszúrtam, nevén szólítottam, kértem, hogy nézzen csak ide rám, nem kell a póló mögé bújni…. Mondtam, hogy csapattársak vagytok! Komolyan ez a módi, hogy kinevetünk egy óvodás gyereket?
Phuuuu, elborult az agyam egy pillanat alatt. Én nyírom Julist rendesen, de másnak nem hagyom, hogy bántsa.

Kedd

Ma kukanap volt, eddig minden oké, csodálatos módon még a csirkék sem haltak éhen, a tojás is bekerült a hűtőbe és a kölkök is élnek még, lehet, hogy van remény arra, hogy nem vagyok életképtelen.

Mai napom rohanósan telt, a kölkök kávéját én csináltam, mert nincs kedvem veszekedni, de 6-kor kelni sem, hogy minden rendben kész legyen. Kaptak egy-egy kis csokit is mellé, szóval rajtam nem múlt, hogy jól induljon a reggel. Julissal egy kis anomália volt az öltözködésnél és kicsit át kellett beszélni, hogy miért jobb veszekedni, minthogy szépen békében elindulnánk, de ha neki így tetszik, akkor veszekedhetünk is, bár nekem lenne jobb dolgom is.

De ettől függetlenül jól indult a reggel. Azt nehezen érti meg a lány, hogy nem tudok ottmaradni, ami szerintem elrontja a kedvét egy kicsit az oviban reggel. Ma valahogy zaklatott volt, az is lehet, hogy érzi a megbomlott egyensúlyt, hogy apa nincs itthon, de nem alszik ebéd után, és bunkózik a társaival.

Délután volt egy kis felfordulás… ugyanis a karate edző felhívott és lekapott a tíz körmömről az előző napi kirohanásom miatt. Való igaz, lehet, hogy kicsit eltúloztam a dolgot és itt ez nem szokás. Az edző elmondta, hogy Ő katona. És a karate vonalaiban is ezt a hierarchiát követi. Ő, mint egy parancsnok, a vezetője az egésznek, és ahogy a katonaságnál is, minden információ a parancsnokhoz fut be és minden felelősség is a parancsnokon van. Nem engedi, hogy ilyenek történjenek a csapatban.
Teljesen érthető volt egyébként és tök korrekt volt, szóval letisztáztuk a dolgokat, gondolom, majd én is elnézést kérhetek a kirohanásomért.

Mikor hazaértünk az oviból, kedden nem volt semmi edzés, így itthon edzettünk. Mivel a gyerekek mutatványa kb siralmas volt, egyik sem találta a kezét, lábát, így gondoltam, néhány alapot átveszünk. Szóval gyakoroltunk pár mutatványt a bemelegítésből, futás közben tapsra irányváltás, merthogy Julis a világát nem tudta az edzésen, már az egész csapat szembe futott vele, mire észbe kapott… Aztán átvettük a sorban állást, hova állunk, melyik sorba, ki mögé, névsorolvasáskor letérdel és nem törökülésben ücsörög. Aztán a bemelegítéskor volt jobb és bal oldal összehangolás: magas térdemeléssel kellett menni és az edző mindig mondta, hogy azonos térd, azonos fül – ilyenkor értelemszerűen a felemelt térdet meg kellett érinteni az azonos oldalon lévő kezével, a másik kezével a másik oldali fülét. Már ez is feladta a leckét, de aztán még az edző bonyolította: kereszt térd - azonos fül, azonos térd – kereszt fül, azonos sarok – fül… és így tovább. Szóval kedden ezt kezdtük el gyakorolni, mert az edzésen az enyémek egy idő után csak a fülüket fogdosták, mert nem értették, mi a feladat.
Ami számomra szinte félelmetes volt, hogy volt egy olyan feladat, hogy egymással szemben kellett állni kartávolságra. Az egyik meg akarja érinteni a másik vállát, amit a másik nem hagy, a szóban forgó vállát hátra mozdítja. Na Julisnál ez úgy működött, hogy elmondtam a feladatot, mondom nekik, hogy jó, akkor álljatok egymással szemben, Jancsi érinti Julis vállát… és Julis mit csinál? Belemozdul az érintésbe, konkrétan odatolta a vállát. Mondom neki, hogy ne odatold a vállad, hanem hátrafelé, hogy ne tudja megérinteni. Megint belehajol. Mondom neki, hogy hátra…. megint belehajol. Hm… Mögé állok, mondom Jancsinak, csinálja a feladatot. Közelít Julis vállához, megfogom Julis vállát, kimozdítom. Kimozdítom, kimozdítom, kimozdítom. Érted? Igen. Na akkor nézzük. Jancsi nyúl, Julis belehajol. Hát néztem bután… Beletelt kb 10 percre, mire megértette a feladatot, de már mindenhogy magyaráztam, már mindenhogy mutattam… naggggggggggyon durván lassan értette meg a dolgot. Persze közben sokat dicsértem, ahogy valamit jól csinált, azonnal dicsértem, ne menjen el a kedve. Ez számomra megdöbbentő volt, hogy ennyire nem értette a dolgot. Kíváncsi lennék, mit mond erre az edző…

 

 

Szerda

Ma eleve egy rohanós nap elé néztem.

Kutyaetetés, kölköknek kávé, öltözés, a gyerek focicuccát reggel berakni, ovi, bevásárlás húsvétra, rohanás haza, csirkéknek kaja, víz, egy csomagot átvenni a szomszéd barátosnémnak, meg kipakolni a bevásárlást, innivalót rakni a kölöknek, kutyát etetni a körmös előtt a szomszéd barátosnémnak, körmös, rohanás oviba, kölköt felvenni, foci, rohanás vissza az oviba, mert nyílt nap van, és kell nekik a segítség. Egyik nap az óvó néni úgy mondta ezt, mintha mi mentenénk meg a nyílt napot, nagyon kellünk oda… stb.

Plusz valami front van, melegem volt, fájt a fejem egész nap, derekam reggel valahogy becsípődött vagy nem tudom, de párszor olyat belenyilallt, hogy azt hittem, bepisilok… Bevásároltam, jót ebédeltem, - na az tényleg jó volt – aztán körmöshöz elrohantam, nagyon ki volt számolva az idő, direkt egy egyszerű körmöt csináltattam, hogy odaérjek az oviba, lélekszakadva rohanunk az edzésre Jancsival… és látom, sehol egy kocsi. Nézem a csoportot, edző írta pár órával előtte, hogy edzés elmarad, mert beteg…. F@szom.... Feleslegesen rohantam, siettettem a körmöst, számoltam ki minden percem… Mi a picsát csináljak. Nyílt nap van 4-től, mehetnénk már oda, számítanak ránk, kell a segítség, de tankolni is kell, mondom a kölöknek, hogy menjünk el a benzinkútra, tankolunk, kap egy csokit, iszom egy kávét, lenyugszom, aztán megyünk vissza az oviba.
Visszaérünk, terem tele, minden gyerek ül, ragaszt, csirkét, nyulat, húsvéti üdvözlő lapot, anyukák, gyerekek mindenki nagy egyetértésben kézműveskedik. Mi is beállunk, alig ismerek valakit, csak pár anyuka volt ismerős, mondom, akkor ezek jöttek érdeklődni… Látom, egyszer csak, hogy már 5 körül elkezdenek elszivárogni… Na mondom, ez nagy segítség, hát hatig van a nyílt nap, aki még ezután jön, az mit lát? Fél csoportot? Már mozgolódtak kicsit jobban az óvó nénik, kérdezem az egyiket, hogy és? Jöttek érdeklődők? Néz bután, mint aki nem érti a kérdést. Mondom, újak, akik majd jönnének. Megint csak néz furán. Ekkor kezdett leesni, hogy ez nem tudom, mi a jó élet nap volt, de hogy ezen senki idegen nem jött, az is biztos…. Szóval ezek szerveztek nekünk egy húsvét előtti közös kézműveskedős izét, mintha az utolsó ovis nap délután nem lenne jobb dolgunk, mint két órát elbaromkodni a papírszarságokkal… Na, amikor ez így összeállt a fejemben, akkor így kb olyan dühös lettem, hogy majd felrobbantam. Melegem van, rohantam egész nap, fáj a fejem, fáradt vagyok, beszívatott a fociedző és akkor még ez is. Felhívtam Bernátot, phuuuu, amit ott levágtam neki… szegény, csak hallgatta a kirohanásomat. Hát mondd már meg, hogy mi a kurvaanyja értelme volt ennek????? De hogy úgy adta elő, mintha élet-halál kérdése lett volna, hogy ott legyünk. Minek? MINEK?????????????????????????????????????????

És akkor hazaértük, a gyerekek kint, én is kimentem a hintapadra. Mikor jöttünk befelé, Jancsi odaállt elém,puszilgatta, meg simogatta a hasamat, mint amikor egy kismamának baba van a pocakjában. Erre Julis is nekiállt… Mikor már egy ideje csinálták, mondom nekik, hogy oké, most már elég, nem kell a hasamat puszilgatni, úgy csináltok, mintha baba lenne benne, de nekem nincs benne baba. Julis persze folytatta, simogatta, puszilgatta. Mondom határozottabban, hogy Jó, Juliska, elég, hagyd abba. Erre Julis: De baba van benne. – Nem, nincs benne baba, fejezd be. – És akkor elkezd vihogni, billegni, továbbra is simogatná, csak mondogatja, hogy de van benne baba – Mondom, Elég! – De miért nincs benne baba? – Mert nekem nincs benne baba – De miért nincs? – MERT NINCS!!!!!!!!!!!!

Én sem gondoltam, hogy érzékeny húrokat pendít meg ez, engem is meglepett, de olyan ingerült lettem hirtelen, hogy fel tudtam volna robbanni. Ezek szerint nem zártam még le mindent ezzel kapcsolatban, ezzel még dolgoznom kell.