2025.04.27.
Bernát
Egy átmulatott húsvét.
Egy kedves rokonnál voltam Húsvét előtt és után villanyt szerelni egy Pesti panellakást
vágtam puccba. Ez a családi kasszát rendbe rakta, de a lelkivilágomat nem.
Sajnos az egy hét külön élés, nem tesz jót, anyát beterheli az állandó
gyerekzsivaj, én meg nem tudok segíteni, meg hát este egyedül fekszek…
Minden nyavalygás nélkül mondom, hogy egy apának néha áldozatott kell hoznia,
és ha ebbe beledöglik akkor is. De nem akarok siránkozni, péntek van és mint jól
menő vállalkozó, úgy döntöttem, hogy ha ma nem esik az eső, akkor sétálunk egy
nagyot a családdal. Túrázunk, hatan! :) Visszük a két dögöt is, nekik is kijár
az erdőből, már mint a kutyákat! Nem a kölköket… de azokat is! :)
Mivel agyilag kimosott, és a negyven év alatt szépen beprogramozott lettem,
reggel hatkor úgy kelek mint a katonatiszt. Hallgatom a kakas kukorékolást, csicseregnek
a madarak, anya diszkréten szuszog, a kölkök meg forgolódnak, mint aki bolhás.
Már tervezem a zenét az ébresztőhöz, indul a napi rutin, jókedv, és a végén a
veszekedés, valamin, bármin, akármin!!!
Bianka
Elsőre a k… kakasra ébredtem, Bernát addigra ébren volt,
telefonját nyomkodta, a kakas meg csak mondja – mondja a magáét. Mondtam
Bernátnak, hogy csináljon vele valamit, mert ha nem hallgat el, kakaspörkölt
lesz ebédre… Napok óta erre a rikácsolásra ébredek, ami nem lenne gond, ha 7
körül csinálná, de nem, sokszor 5-6 óra körül már rákezd, és ami az igazán baj,
hogy a rohadék átrepül a kerítésen, előre jön, és van, hogy az ablakunk alatt
tolja a műsort…
De sikerült visszaaludnom, így mikor a zenére ébredtem,
tudtam, hogy Bernátnak mennyire fontos a hangulat – nekem is, csak én jobban
beleállok a vitákba, mert már jobban el tudok engedni dolgokat, most már nem
rontja el az egész napomat egy ilyen. De Bernát érzékenyen reagál minden ilyenre,
szóval úgy voltam vele, hogy adjunk esélyt a mai napnak, kirándulásra
készülünk, lehetne egy szép napunk, ne én csesszem el. Így szemet hunyok az
összeszart, lepisilt wc felett, nem szólok, megcsinálom, befáslizom a lábam,
elkészítem a reggelit, - a tükörtojásokat - és a magam kis kalóriaspórolós
reggelijét is, Jancsinak meg hideget veszek elő. Na eddig tartott a béke.
Julist sajnos megkérdeztem, miközben a tojásokat sütöttem, hogy lágyan, vagy
keményen szeretné a tojást, mert mikor milyen kedve van, úgy kéri, néha apát
utánozza és lágyan eszi, néha engem utánoz és keményen kéri, most épp keményen
kérte. Elkészültek a reggelik, Julis nekiáll, felvágja, a sárgája legközepe egy
kicsit lágyabb maradt, erre nekiállt szövegelni, hogy ez lágy, és hogy keményen
kérte… Hát mondanom se kell, elég rosszul esett, főként, hogy alapvetően meg
sem köszönte, hogy elé tettem a kaját, így elvettem tőle és csináltam neki
szendvicset. Nem az a gond, hogy szólt, hanem az, ahogyan tette, el is mondtam
neki, hogy ez igazán bunkó dolog, és a szó, amit keres, az a köszönöm, amiért
elé tettem a reggelit. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy lőttek a jó hangulatnak,
de nem adtuk fel.
Nagy nehezen összekészülődtünk, felpakoltuk magunkat, a
kölköket, a cuccokat, a kutyákat és indultunk két várossal arrébb egy kis
túrára. Én kicsit izgultam, hogy majd hogy bírom, mert 39 kilóval ezelőtt még
egy széken ülő bútordarab voltam és kizártnak tartottam, hogy ekkorát menjek.
Emlékszem, ugyanide látogattunk el a Házas hétvégés csoportunkkal, és én egy
pár száz méteres sétába is majdnem belehaltam, úgy kapkodtam a levegőt, mint
egy tüdőbeteg. Akkor én leültem a játszótér mellé, és megvártam a csapatot,
amíg megtették majdnem ugyanezt a kört.
A gyerekek nagyon élvezték, az egyetlen gond az volt, hogy harsányak voltak
nagyon, ami az erdőben számunkra zavaró, hiszen oda pont ezért megyünk, hogy az
erdő illatát érezzük, a hangjait halljuk, olyan madarak énekét halljuk, amit az
ember ritkán hall, és akkor jönnek a gyerekek, akik mellett teljesen kizárt,
hogy a hangyákon kívül bármit lássunk az erdőből, mert minden elhallgat és
sikítva menekül előlünk. A másik kellemetlenség annyi volt, hogy Jancsi erőteljesen
túlbuzgó volt és mikor a legtávolabbi pontig elérve lepihentünk egy
asztalos-pados részen, mi még le sem cuccoltunk, mikor ő már ült az asztalnál,
elővette a bicskáját és ki is nyitotta. Na le is toltuk azonnal, apa elvette a bicskáját. Végig kérdeztük,
hogy mik a bicskázás szabályai, (amit még indulás előtt itthon is
megbeszéltünk) és letisztáztuk, hogy ha betartja a szabályokat, sok érdekes
dolgot csinálhat, de ha nem tartja be, akkor ezekből nem sok mi lesz…
Végül apa visszaadta neki, de úgy bicskáztak, hogy én Julist, apa Jancsit
figyelte és egy pillanatra sem néztünk félre, mert nem lehet ilyet. Mindenki
ivott, evett, aztán indultunk vissza egy másik
irányba.
A gyerekek a fenti két kis anomáliát kivéve nagyon jól
viselkedtek, fegyelmezetten mentek, nem rongáltak, nem szaladgáltak engedély
nélkül el, pedig itt lettek volna veszélyes helyek is, de nagyon ügyesek
voltak, igazán büszkék lehetünk rájuk.
Hazafelé pedig egy másik helyen még egy gokartozás is várt
ránk, ugyanis a Keresztfiunknak egy ideje már igyekszünk élményt adni
ajándékba, így ezt beszéltük meg, hogy ha jobb lesz az idő, akkor megyünk egy gokart
futamra családostól :) Hát így is lett, ment az egész pereputty, a mi két
gyerekünk és a három unokatesó, még az apukák is pályára álltak, szóval
mindenki kiélvezhette a száguldozást. Mi nagyon szeretjük Bernáttal ezt, hogy
ápoljuk a családi kapcsolatokat és az unokatestvér kapcsolatokat. Én szívből
örülök ennek, hogy ennyire jóban vannak a gyerekek. :)
Egy igazán tartalmas napunk volt, még itthon kis kávé, és
udvaron játék volt, aztán vacsi és alapos fürdés. Apa fürdetett, én pedig jól
átnéztem őket kullancs ügyben, de szerencsére nem volt semmi idegen entitás :D
Mese helyett „Séfet” akartak, így a konyhafőnök Junior változatát indítottam,
különösen élvezik, hogy ebben gyerekek főznek. Jó inspiráció ez nekik.
Ami pedig a fantáziájukat illeti… Hát reggel jegyzeteltem
messengerben :D
Jancsi a könyvéből mesél és mondja, ki kicsoda. A könyve egy
Marveles mesekönyv, rajzolt figurákkal, vannak benne számunkra is ismert
alakok, de szerintem olyanok is, akik kifejezetten csak ebben a könyvben (Vagy
talán a képregényben?) léteznek, a lényeg, hogy fura, idegen nevük van. Ebből
kiindulva aztán a gyerekek bátran sorolják a neveket, párat tudnak. Mondja,
hogy Thor, Loki, Amerika kapitány… Aztán folytatja a neveket: Klero Likor,
Clili, Lájd, Crolo, Sztrolo, Klemi, Falo, Keno, Cilo, Trol, Liki, Antru,
Cili, Klo, Isu, Loko, Cilulo, Klomo, Ci.
Ennél még sokkal többet sorolt fel, de nem győztem írni :D Hogy honnan találnak
ki ilyet, fogalmam sincs, de Julis kb ugyanezt csinálja. Ő a hagyományos
meséket is átkölti aszerint, ahogy a képeket nézi, kiemeli azt a részt, ami
számára a képről fontosabb… Néha meg helyesbít is. :D
Ha belegondolok, hogy 2,5 évvel ezelőtt nem tudtak könyvet fogni a kezükbe, nem
tudtak egy rövid mesét sem végig nézni, sem végig hallgatni, Julis nem tudott
semmit sem mondani egy képről, akkor ez már döbbenetesen nagy változás, aminek
nagyon örülök :)
Bernát
hát azért a „börgeres” ebéd se volt kutya! :) Jól
odabasztunk a napnak! :)
Régen volt ennyire tartalmas napunk, a gokartozás is úgy indult, hogy bár én
mentem elöl, a két gyerek nagyon lassan jött, így akárhogy is nyomtam a féket,
gyorsan utolértem őket, sőt rájuk is vágtam egy kört :) Közben volt egy kis
kavar, jött öt kis csöcsike versenyezni, de mondja a srác, hogy van még egy 5
perces etapom, ugrassak fel a pályára, mire mindenkit beköt, meg beindít és
elmagyaráz, addig bőven végig érek. Hát apa és lánya rekordokat döntött. A
gyerekekkel előzőleg 4 kört tudtunk menni, de itt ebben az egyéni körözésben
hatot is kényelmesen lenyomtam! :) :) :) Nagyon élveztem, és a lány is! :)
többször visszakérdeztem, hogy na mi van, autó versenyzők? Folyamatosan mesélik
az élményeket.
Jó nap volt, megérdemeltük már a sok hajtásra ezt a kis pihenőt, sikerült egy
jó, és sikeres napot tartani. Holnap már csak pihengélünk.
Bianka
Mindezek után volt egy fél szabad hétvégénk. Szombaton Házas
Hétvégés alkalom volt, így a gyerekeket Eszti mama vitte el magával, mi meg
mentünk a szomszéd városba vendégségbe. Jó volt egy szabad este csak felnőtt
társaságban. Jó volt úgy álomra hajtani a fejünket, hogy nem kellett senkivel
sem vitatkozni, veszekedni, hatszor kérni, hogy csinálja már a dolgát.
Reggel pedig jó volt, hogy nem volt vita semmiből,
mindketten fel tudtunk öltözni és meg tudtunk reggelizni békében, csérogás
nélkül.
Nekem nagyon jól esett a csend, nem akartam elindulni, de ebédre Eszti mamához
mentünk, hoztuk a gyerekeket, 4 körül már itthon is voltunk. Én még dolgoztam
volna, kellett volna a csend, nem csak az agyamnak, hanem a lelkemnek is, de
ennek vége volt. Szinte menekültem előlük, ha bent voltak, kimentem, ha elöl
voltak, hátra mentem, tényleg dolgoznom kellett. Kicsit sok volt már a tavaszi
szünet, a 0/24-es ügyelet, az állandó vita, árulkodás, csérogás. Nagyon várom
az ovit.