2025.06.17.
Bernát
Nyaralós, barnulós, az én k.anyámat szép jó reggelt.
Itt a nyár, elvittem a családot nyaralni, az Olasz Toszkánától 980 km-re
található Pécsre! :)
Van az a vicc, hogy meglátja egymást két dolgozó a cégnél, és le van barnulva
az egyik, kérdezi a másik, hogy a kiskertben voltál, hogy így leégtél? Nem
Toszkánában pihentem! - Igen? akkor a jó kurva anyádat! :)
No szóval Pécs… ma épp Óbánya, egy nagyot sétáltunk, mi férfiak és a gyerekek,
hát őszintén 6 km hegymenet patakparton, hegyek-fák közt. Julist azért a vége
felé már megviselte, odabújt hozzám és elsírta magát, apa gyorsan elővette a csodatévő
müzliszeletet, és a világ megmenekült. No, amikor Julis már nem dumál egyfolytában,
csak küzd, akkor már közeleg a baj! Megrogyott az ötödik kilométernél, a
hegygerincre felfelé. DE a csoki miatt gyorsan összeszedte magát és legyűrtük
közösen. Igazából jó volt látni, ahogy a kölkök lemerülnek, és küzdenek, ahogy
úgy ülnek le a padra hogy azt se kérdik, mi újság. Elmentek az erejük végéig,
és egy kis pihenéssel mentek tovább!
Most alszanak, mint a bunda, de megérdemelt pihenés ez. Nagyon ügyesek
voltak, megitták a vizüket, de apának volt tartaléka, a biztonsági csoki, és
ropi tartalék is jól jött. Apa a nagy felkészülős, még otthon kioktatta a
népet. Bekerült mindenki zsákjába egy nagy fólia zsák, egy kukás zsák. A kukás
zsák egy hirtelen jött esőben nagyon jó esőkabát, de egy esetleges eltévedésnél
és kintalvásnál belebújva megtartja a hőt, és kevés helyet foglal, könnyű, és
életet ment! Bekerült még, - tudom nem érdekel de most le írom :P - szóval
bekerült még 5 méter bálás madzag, ami ugye bármire is jó, ha kell bárkinél van
ennyi madzag pl kikötni egy fóliát a feje fölé, vagy hordágyat készíteni,
esetleg valami menedéket. Ez is élet mentő lehet…
És apa végig cipelte feleslegesen, az elsősegély csomagot, tartalék vizet, és
egy takaró ponyvát bármi is. A Profik azt mondják hogy a táskába a félelmed
pakolod bele, de én nem félek, én felkészülök a bajra, és nekem családom van és
apának mindenre gondolnia kell és meg kell oldani minden problémát! Így inkább
cipelek némi plusz sújt,de én nem hagyom cserbe a családot.
Apa kicsit túl tervezte az archiválást! Két telefon volt nálunk, egy nagy
fényképező gép és egy kis kamera. Mindent is felvettem le fotóztam és archiváltam!
És most jön a tudatlan jogosnak tűnő kérdés, hogy ezt ki fogja meg nézni. Hát
jelentem, a facén csak pár családtagoknak látható fénykép albumba megy fel pár
jó kép hogy lássák hol vagyunk. Az éves titkos album amit csak decembervégén
teszek láthatóvá, az is szépen telik a válogatott fotókkal, és háttérképnek is
be szoktuk állítani párat, szóval nézegetjük rendszeresen. :)
Végre itt vagyunk!
Nagyon vártam már ezt a kis elvonulást, amikor a csendben,
az erdőben, a madárcsicsergésben megpihenhet az agyunk. – már amikor a gyerekek
is alszanak. :D
Nekem más mostanában nagyon sok volt. Túl sokat voltam velük pihenés nélkül. Nagyon
vágytam már arra, hogy kicsit más is történjen.
Mostanában már minden napra jutott valami baromság, és ráadásul most már Jancsi
is magára talált rendesen, most már Ő is akadékoskodik, szemet forgat és
rendszeresen kifejezi, hogy nem tetszik neki az, amit mondunk.
Amint elfordulunk, azonnal valami baromságot csinál és ha visszakérdezek, hazudik.
Szemtől szembe.
Én ezeket elég rosszul veszem, megbántanak vele. És tudom, hogy ez is
valamilyen szinten természetes dolog, meg fejlődés, meg minden…. de akkor is
rosszul esik. Az utóbbi időben már észrevettem, hogy már menekülök néha, és ez
nem jó. Mindig Vekerdy szavai jutnak eszembe hogy kell egy kis feltöltődés,
hogy újra „rágható” legyek… Na ez mostanában nem volt nekem. Nagyon sok a
munkám, sok a feladat és erre még rájönnek a gyerekek. Az agyamnak, a lelkemnek
nincs felüdülése, nincs feltöltődése, mostanában nincs énidőm, és ez fárasztó.
Most ezen a héten kicsit erre is sor kerül, hogy én is
fellélegezzek, töltődjek kicsit – ez mindenkinek jó lesz :)
… gondoltam ezt naivan.
Amellett, hogy azt azért leszögezem, hogy a hely ahová
mentünk most (már épp hazaértünk) lenyűgözően szép, békés és sok túrás programra
ad lehetőséget, mondhatni, kifogyhatatlan.
Azért azt a hét végére megállapítottam, hogy jövőre szükségem lesz egy több
napos kikapcsolódásra a gyerekek nélkül.
Az egész napos huza-vona annyira kimerítő, hogy azért ezt nem nevezném 100%-os
pihenésnek. Kell ez is, az is… kell a gyerekeknek is az élmény, kell a közös
élmény, a tanítás, de kell(ene) nekem/nekünk is a közös idő, és az énidő is.
Ezt még össze kell hangolni. Nagyon nem érzik, hogy mikor mi a sok. És az a
fura, hogy már több felnőttel beszéltem, hogy mi anno úgy nőttünk fel, hogy ha
mérgesek voltak ránk, akkor behúztuk fülünk-farkunk, kb láthatatlanok akartunk
lenni, annyira rosszul érintett minket, hogy mérgesek ránk. Olyankor nagyon
készségesek voltunk és megpróbáltunk a világ legjobb gyerekei lenni jó hosszú
ideig… legalábbis órákig… És ezzel nem csak én vagyok így, nagyon sok felnőtt
ismerősöm van ezzel így. A mi gyerekeink kb nem fogják fel soha, hogy mi a
helyzet. Leszidjuk őket, vagy kapnak valami elvonást, büntit, három perc múlva
már kb hullára nem érdekli őket és nem értem hogy miért van ez. Nyilván nem
nyomatékosítom azzal, hogy agyonverem őket, ezt megfogadtam, de az, hogy kb
semmi sem hat rájuk, ez döbbenet. És ez így van itthon és így volt a nyaraláson
is. És nekem ez azért fura, mert igen, gyerekek, de 5 és 6 éves gyerekről van
szó, vittünk szinezőt, játékot, és pl nem tudtak csendben maradni fél órát, míg
a többiek még aludtak. És nem az volt, hogy pl belendültek a játékba és
elragadta őket a hév, hanem vette a cipőjét és a hajópadlóra, ami elég hangosan
koppan, ledobta… ugrált, hangoskodott, ajtót hangosan csukta… Szándékosan csinálták
a fesztivált. Mintha lételemük lenne a feszültségben létezés. És ráadásul az
sem játszik, hogy ilyenkor kapnának nagyobb figyelmet, mert simán otthagyom
őket.
No mindegy, ezen még dolgozunk. Kihasználom az utolsó szabad hetemet, aztán
ránk tör a nyári szünet és mindennek végeeeeee!!!! :D