2025.11.07.
Bernát
Egy szép „angilali” napra ébredtünk, kint 10 fok, esett, és
fúj a szél.
A cserépkályhában ropog a tűz, a gyerekek megreggeliztek és ki lettek zavarva
az udvarra játszani. Persze el lett mondva, hogy nehogy vizesek legyenek, vagy
sarasak, de hát ebből az lesz, hogy két perc és jönnek be, hogy eláztak…
Én a panorámás dolgozószobából írok, ahova frissen áttelepültünk, mert bent a
szobában, ha a kölkök bent játszanak, vagy filmet néznek, nem lehet értelmesen
dolgozni.
De most se, mert azt hallgatom, hogy ez a két barom már megint üvöltve
veszekszik kint az udvaron.
Négy napos hosszú hétvége van, én ennek örömére dolgoztam, tegnap egész nap, de
így legalább egy munkával kevesebb.
Fáj a derekam, mondták, hogy az elektro kezelés után előfordul, hogy fáj egy
kicsit, hát bejött. Nem mondom, hogy nagyon fáj, de azért érzem.
Természetesen megy az udvaron a veszekedés, egy baba-háromkerekű biciklin
veszekednek, alig bírnak ráülni, de azért össze kell veszni. Ezeknek létleme a
veszekedés, kell nekik ez a feszült légkör.
Kétpercenként jönnek be, most inni, most pisilni, most talált valamit, hála az
égnek a cserépkályha úgy nyomja a meleget, hogy ez az állandó ajtónyitogatás
meg se kottyan neki. Még az se, hogy kinyitja az ajtót és elkezd az ajtóban
nevetgélni, meg beszélgetni, mert azt ott kell, én meg üvöltök, hogy ajtó! (bazdmeg!)
Tegnap este Avatárt néztek, nagyon
tetszet nekik, nem nagyon értik, hogy a kék emberkék hosszú fekete hajjal, nem
mind lány. Meg szerintem a lényegét se értik, de majd idővel felfogják.
Beszéljünk egy kicsit anyuci kikímélt seggéről, mert azért nem kis munkám van
benne.
Tegnap kerestem egy kis pénzt, hoztam haza mindenféle zöldséget, jégcsap retket,
cukkinit, gombát, meg egy kis akármi sajtot. Aztán lefoglaltam a gyerekeket,
amíg anya bőszen dolgozott. Közben mostam, szárítottam, mosogattam, csináltam
mindenkinek vacsorát, pakoltam, odavittem anyának a lábmasszírozót, vittem neki
teát, és így tovább.
Gyakorlatilag hajnali egy óráig dolgozott megállás nélkül. Gondolom, jól
haladt, de nem tudom. Próbálom mentesíteni az egész napos gyerekezés után, de
amikor a fárasztó munka után hazaérek és már az összeesés kerülget, nincs sok
energiám a gyerekekkel szenvedni. Jönnek a buta kérdések, a félóránként a
fülembe súgás, hogy kaphat rudit?, és akkor elmondom, hogy elfogyott a rudi,
majd csoki lesz, és jön újra, hogy ő rudit kér…
És akkor indítok egy mesét, indítanék, de nem tudnak megegyezni, sőt ha az
egyik mond egy ötletet, hogy mit nézzünk, a másik automatikusan üvölti, hogy
azt ő utálja és nem nézi. Vagy a mese vége előtt öt perccel jön a lány, hogy ő
már aludna, kapcsoljam ki a mesét, de mondom neki, öt perc és vége, Jancsi még
nézi, fordulj a fal felé és aludj, de persze öt perc múlva még ő is nézi, sehol
az álmosság csak neki kellenek ezek a hisztik.
Bianka
Ezen elidőznék majd valamikor, mert Julis rendszeresen
trollkodja szét a filmekben, mesékben a legemelkedettebb pillanatokat! Amint a
mese a megoldáshoz közeledik, - aki eltévedt hazatalál, ami elveszett,
megkerül, a két szerelmes egymásra lel, stb, Julisnak azonnal valami
egetrengető fontos dolga, mondanivalója akad, neki akkor kell pisilni, kakálni,
orrot fújni, mesélni valamit…. Olyan, mintha zsigerből menekülne a megoldás
elől, mintha a feszültség lenne a komfortzónája.
Bernát
No mivel ennyire szar idő van gyorsan kimegyek, megcsinálom
a kötelező köröket, aztán spuri be, mert eszméletlen szar idő van. De a padlásszobában
viszonylag meleg és száraz, és van még, mit csinálni. Glettelnem kell két kis
falat, aztán lakkozni a lambériát, és ha ez mind kész, akkor lehet pakolni
mindent a helyére és kezdeni a másik felét, ami sehogy se áll. De karácsonyra
ezek a büdös kölkök tuti az emeleten fognak aludni! (remélem)
Bianka
Az élet Julissal…
A napokban látogattak el hozzánk Julis keresztszülei az új babájukkal, aki most
másfél hónapos. Julis nem tudott betelni Vele, és elbűvölte az is, hogy az
anyuka a kisbabáját ringatta, tisztába tette, szoptatta, és ahogy becézgette.
Most Julis az egyik babáját hordozgatja, viszi magával az udvarra, altatja,
ringatja, és betekeri mindenfélébe, amikor a baba aludni akar.
Ki akart vinni egy szennyes pólót neki, de nem igazán örültem, mert már láttam
magam előtt, hogy az egyébként teljesen jó méretű, használható, oviba járós
póló a földön landol és a kutya szedi szét, szóval nem engedtem. Kérdezte, hogy
de akkor mivel takarja be, amikor álmos a baba?
Eszembe jutott, hogy apjának lett egy kiszuperált pólója, a nyakánál kb derékig
hasítva, - géprongy, állapította meg apa a napokban. Majd ez a géprongy
visszakerült a mosásba és épp tegnap, a hajtogatásnál tettem félre, hogy jah,
igen, ez géprongy.
Szóval eszembe jutott ez, így pár másodperces szünet után célirányosan indultam
befelé a szobába a géprongyért, ami nem mellesleg tiszta és jó illatú volt…
adom Julisnak, hogy nézd, ez apa pólója volt,de a nyakánál szakadt, ezt nyugodtan
viheted, tiszta is, jó illatű…. Erre Julis: Igen, de csak ez egy kicsit túl
nagy neki…. (Phuúúúú…. hát akkor bazd meg….) semmi gond, hajtsd félbe és úgy
pont jó lesz.
És ilyenkor akaratlanul jut eszembe ez a helyzet és az én
gyerekkorom.
Én már sokkal több mindenből választhattam, mint anyám ,vagy a nagyszüleim. Az
Ő idejükbe jó, ha volt egy cipő, egy kabát, egy játék, és az volt, tetszik-nem
tetszik… örülj, hogy legalább az van. Ezt a vonalat azért még én is megkaptam,
talán azért is, mert annyira nem vetett fel a pénz, nem tehettük meg, hogy a
játékok, könyvek egyik jöjjön a másik után, nem baj, ha tönkremegy…. Nem….
vigyázni kellett rá, megbecsülni, ami van, és persze kaptam az ívet sorra a
nagyszülőktől is, hogy bezzeg az ő idejükben. No hát én azt gondolom, hogy
mindezek mellett hálásnak lenni jó dolog, számomra az lenne a normális még
mindig, hogy megbecsüljük, vigyázunk a dolgainkra.
Viszont ez a túltolt „becsüld meg és örülj, hogy legalább ez is van” nézet
látom, hogy mostanra mit eredményezett nálam. Ahogy oldogatom meg magamat,
rájövök, hogy mennyi mindenben szorítottam bele magam dolgokba és a saját
igényeimmel mennyire nem tanultam meg foglalkozni, kifejezni, egyáltalán
fontosnak tartani. Megtanultam, hogy az van, amit elém tesznek, ha jó, ha nem
jó, hálásnak kell lenni érte és ebbe egyszerűen nem fér bele az, hogy valamire
azt mondjam, hogy bocs, de nekem más az elképzelésem. És ez mostanra baj.
Baromi nagy baj. Mert nem tanultam meg magamat figyelembe venni, fontosnak
érezni, és ennek súlyos következményei vannak a jelenben.
Bernát
Egy kis politikai intermezzo:
A múltkorában írtam ezt a háborús mizériát, és hát érdekes, hogy napról napra
hogy változik a világ!
Ugye ez a gyorsan bejelentett béketárgyalás, majd igazából a lemondása. Szóval
szerintem azért rémisztő, hogy a világ politikája egyik pillanatról a másikra
ekkorát változik, igaz, most is százával halnak az emberek, mert ugye nem
történt semmi, de pár napja még kilátás se volt a békére.
DE… továbbra is tartom a kételyemet, vajon mikor lesz Európában háború? És
vajon mire kell, hogy készüljek, mert ez a világ, mint látható, kiszámíthatatlan
és extrém gyorsan változó!!!