2025.12.04

Bianka

Alakulunk, mint púpos gyerek a prés alatt – ahogy szokták mondani. Haladunk, beérnek a dolgok szépen lassan, kisebb-nagyobb viták, veszekedések árán csak megtanuljuk végül egymást.

Ritkán írunk blogot, és mire felkerül egy rész, még a részen belüli, korábban megírt dolgok is változnak. Mint ez a mostani is. Azért benne hagyom, de azt előre mondom, hogy már kicsit jobb a helyzet.
Úgy néz ki, Jancsi is alakul, jót tesz nekik a hazahozás. Julisra is több figyelem jut, így Ő is kezd felhagyni a baromságokkal, de mire ide eljutottunk… jajj…. hát megszenvedtük. Ezt is. Mint mindent.

Innen kezdődött:

A fasza jó reggelek, amikor szépen megalapozzuk a kurvajó hangulatot.

(Bernát: Nem unjátok még az állandó nyavalygást, szenvedést, folyamatos vitákat?)

Az egyetlen napon, amikor lehetne tovább aludni, amikor előző este direkt kicsit tovább maradnak fenn mesét nézni, reggel mire kelek? A lány hangosan beszél, csoszog, kirohan, berohan, orrát szívja… Még akkor nyitom a szemem, már megy bennem fel a pumpa… már dühös vagyok…
még egy orrszívás – jó, most ugrik a zenehallgatás… még egy hangos beszéd – jó, most ugrik a gyöngyfűzés. Elegem van. Direkt csinálja. Kb szarik mindenre és mindenkire.
Apa mondja neki, fújd ki az orrod. Trombitál egyet. Egyet. A száján. Apa nem veszi észre. „Kész” – mondja, és apa elfogadja… és szívja tovább az orrát.

Morogva kelek eleve. Bernát rám ripakodik, hogy már korán reggel morgok.

Fasza jó reggelt mindenkinek!

Tegnap volt egy szóváltásunk Jancsival. Hárman voltunk itthon. Ment a zene, matricáztak, színeztek, én dolgoztam még, de itt voltunk mindhárman. Jancsi baromkodott, nem bírt magával, de már az estéhez közeledtünk, a mese volt már a téma, hogy majd mit néznek. Jancsira rászóltam egyszer-kétszer, háromszor, kezdtem felemelni a hangom. Jancsi! Ez biztos hogy jó irány? Észreveszed, hogy kezdek dühös lenni? – Igen! – Akkor miért???? – Jó, akkor jól viselkedek!  - De Jancsi, az Isten áldjon meg, már elromlott a hangulat! Ebből hogy akarsz jót?
(persze, nyilván úgy, hogy anya majd ezt is megoldja. Majd megfeszül századjára, letolja a saját torkán a dühöt és persze, majd adja a csokit…)

Nem akarok köcsög szemét lenni, de a kis szarházi elfelejti, hogy simán azt mondhatom, hogy nincs mese, húzás aludni.
Iszonyat nehéz minden percben újra és újra felszívni magam, és nem dühöngve élni az életet…. Mondom ezt úgy hogy a három év alatt egy tízes skálán a 10-ből már kb csak a 3-4-es szinten vagyok. Lehetnék még nyugodtabb, még kedvesebb, lehetne még rövidebb a dühöm. Igen. De most, hogy már 6 és 7 évesek, most már szeretném néha azt is látni, hogy nekik is fontos ez. Hogy nem csak nekem kell megfeszítenem magam a békéért minden egyes alkalommal, hanem néha szívesen látnám rajtuk az igyekezetet, hogy jó, legyünk már kicsit jó fejek mi is.

És amikor ennyi hülyeség tetejébe még én kapom meg, hogy mit morgok…? Hát köszi….
Nehéz ilyenkor azon örömködni, hogy hurrá, milyen szép és boldog családunk van.

Visszatérve a reggelre: 9 óra van. 7 óra óta vagyok fenn. Kb harmincadjára tartom vissza a dühömet, hogy ne robbanjak ki még jobban. Mert nem érzi, nem érti, hogy ez már nem az a pont, amikor még szívhat egyet az orrába… Nem érzi, nem érti, hogy itt már nincs helye annak, hogy „Anyaaaa, hol van a füzetemben az a zöld ruhás elza?” – mert kurvára nem érdekel a zöld ruhás Elzája, amikor kitörni készül belőlem a Hulk. Nem érzi, nem érti, hogy itt már nincs helye annak, hogy a száján fújja az orrát. Mindenre robbanok, mert képtelen vagyok a nullára állni. És itt már hiába csinálok jó reggelit Bernátnak, vele sem vagyunk már egy csapat, már megint én vagyok a közellenség, és ez kurvára kibaszottul igazságtalan!!!!

Én nem vagyok rossz. Nem vagyok paraszt! Nem vagyok ilyen! Én jó reggeleket akarok, de az nem jó reggel, amikor csak én figyelek másra. Az nem jó reggel, hogy csak én feszülök meg ebbe. Az csak másnak lesz jó reggel, nekem nem. Miért kell a dühömet mindig lenyelni? Miért kell egyáltalán eljutni oda, hogy felemelem a hangom (vagy visszanyelem a dühöt és úgy teszek, mintha rendben lenne minden) Én olyan reggelt akarok, amikor mindenki megteszi azt, amit lehet. És amikor a lányom direkt csoszog, direkt hangos, direkt szívja az orrát, az nem az, hogy mindent megtesz. És lehet azt mondani, hogy még gyerek… A lófaszt… 7 évesen már erre tudnia kell odafigyelni. 7 évesen már tudnia kell, hogy ezeknek nem jó következménye van. És ha ezeket tudja, és mégis megcsinálja, akkor arra már nem lehet azt mondani, hogy áhh, csak gyerek.
És tudom, hogy meg tudja csinálni. Mert a csoki elég motiváció. Érdekes módon, ha csoki a jutalom, akkor tud csendben beszélni, tudja emelni a lábát és nem szívja az orrát. Vagyis képes arra, hogy ezeket megtegye és képes odafigyelni is. Csak nem akar. Nem mindig akar.

…

Aztán hirtelen, miközben ezt írom puffogva, megállapítom, hogy a „sikítva ordítás, amire kimegyek és habzó szájjal leordítom a gyereket, hogy mit ordibál ok nélkül” és a „sikítva ordítás, amire kimegyek és megváltoztatja az egész napunk kimenetelét”között az egyetlen különbség egy rozsdás szög.

Szóval míg Julis éppen bent gondolkodott, hogy a „kurva istenit” és a „faszkalap” szavak vajon valók-e egy hétéves kislány szájába, aközben én kirohanok, hogy mi a hóhér van már, és Jancsi csak ordít és ordít, majd közelebb megyek és látom, hogy emeli a lábát, a cipő talpában egy nagy szög, azon meg egy 50 cm-es lécdarab… Elvileg be volt hajlítva minden szög, amit a régi budiból kiszedtek, de ezek szerint mégsem, és pont az az egy dőlt Jancsi útjába, aki meg jól belelépett. Baszki…
Lélekjelenlét: ON, itt most én vagyok A FELNŐTT, hisztinek, kétségbeesésnek nincs helye. Azt megállapítottam, hogy szögméret, mínusz lécvastagság, mínusz cipőtávolság, mínusz cipőtalp = nem Jézus Krisztus keresztre feszítését rekonstruálta a gyerek….
Jó, nyugi, figyelj, kiveszem! – Neee! Ne nyúlj hozzá!... – és akkor puff… kivettem. Felsírt: Megőrültél??? (6 éves, van stílus…)- Bocsánat, tudom, hogy nagyon fáj, de nem maradhat benne.
Felkaptam a 28 kilós gyereket, behurcoltam… Ó, bazdmeg- gondoltam… viszlát nyugis nap… viszlát dolgozás, viszlát békésen zenehallgatásos gyöngyfűzéses akármi…
Az agyamban futottak a körök… Rozsdás szög, kosz, baci, vérmérgezés…. tetanusz!
Irány be, meg kell nézni, fertőtleníteni.
Fertőtlenítő spray – tuti nem csíp, rendben.
Hidrogén peroxid – tuti nem csíp, rendben…
és akkor a horror… körbe kicsit megnyomkodtam, hátha jön ki valami. Pici vér… Jó, új törlés, majd betadine krém, steril géz, ragasztás.

(Bernát: örülök hogy ez ilyen jól ment! :) )

Oké… akkor egyelőre rendben vagyunk, de vérmérgezés-ügyileg ez még nem tuti. Védőnő. Szombat van. Nem veszi fel. Akkor Ügyeletes szám. Háááááát… még nem kapta meg a hatéves kori oltásokat, inkább menjünk be.

Haragom a múlté, ki foglalkozik már azzal, hogy ki mit káromkodott, ki volt büntiben, ki kit mérgelt fel reggel. Ez most nem fontos.

Tiszta zokni, másik nadrág, papucs, sapka, Lány is öltözik, anya is kapja magát, gyerek kiskönyv, iratok rendben, anya kapja a hátára a táskáját, aztán a karjába a 28 kilós gyereket. Irány a kocsi, útközben mindenki tippelhetett, hova kapja majd Jancsi a szurit.
Persze a parkolótól nem kellett csak pár száz métert menni, de ez bőven elég volt. Mire beértünk, a belem lógott. A délelőttöt ott töltöttük. A folyosón csak háromszor kellett megtenni 50 métert a várótól a vizsgálóig, majd vissza a váróba, - hátamon a táska, táskában a minden, karomban a gyerek… - mert elsőre egy rezidens belgyógyász volt, aztán a doktornő, aztán az asszisztens, aki ellátja a sebet szakszerűen. Minden kör után vissza a váróba, játékot nem hoztunk, így barchobáztunk, meg valami szójátékot játszottunk, végül a ChatGPT-t szórakoztattuk.
Szuri nem volt, mert az oltásai levédik ezt az időszakot is. A kötözést hősiesen viselte, egy tuti kötést kapott, amit 24 óráig rajta kell hagyni.

Hazafelé útba ejtettünk egy cukrászdát, ettünk egy-egy sütit… ránk fért egy kis energiabomba.
Aztán haza, gyors átöltözés, hajfésülés, és indulás tovább.

Szerintem az egész balesettől, meg kötözéstől nem szenvedett Jancsi annyit, mint délután a trambulinparkban, ahová azért mentünk, mert az uncsitesónak ott volt a szülinapi bulija. Kérdeztük, hogy marad-e itthon, de nem akart…, pedig Bernát pont már itthon volt, maradhatott volna.
Mondtuk neki, hogy rossz lesz nézni a többieket, lehet, hogy jobb lenne, ha maradna, de Ő menni akart. Nagyon megmakkant a buli elején, mikor a többiek felmentek ugrálni és Ő ugye nem mehetett. Persze vitte a showt, mindenki őt sajnálta, a kis helyes, huncutszemű energiabombát, aki most szárnya… - őőő, akarom mondani lába-szegetten ülésre van ítélve.
Végül AI-Barátomat szórakoztattuk olyan kérdésekkel, hogy „Ha minden venom, sok száz… harcolna egy hatalmas sárkány ellen, akkor ki lenne az erősebb?”…. Vagy…. „Ki tud nagyobbat ordítani? Venom, vagy Anya?” :D

És azt gondolod, ezután hazamentünk??? Dehooogy – kis naiv :D Irány a játékbolt, mert Julisnak holnap szülinapi bulija lesz Eszti mamánál és mindenki nevében megvettem az ajándékokat, csak a mi nevünkben nem….. Bammeeeeeeg….. Szóval odafelé faggattam Julist, hogy mire számít, miket szeretne kapni? És hát… gondoltam én, hogy a baba vonal lesz a nyerő, szóval mentünk is egyből a baba részlegre, a baba kellékekhez, és kapott fürdőkádat meg hordozót, kis cumit, meg bilit, szóval lehet babázni ezerrel… És utána haza…

Ahol pihentem? Neeeem :D Nekiálltam vacsit készíteni. Este 7…. akkor ültem le. A karom leszakad. Holnap szerintem fel sem tudom emelni. Nem tudom, ilyenkor mit kell beírni a kalóraiszámolós applikációba? Hogy edzettem és karra gyúrtam? :D

Este 8 van. Akkor kezdjünk dolgozni.

Jah… és azt már nem is mondom, hogy az életmódváltás jegyében minden f@szságot összeettem: sütit, gabonapelyhet tejjel, Bernát reggeli maradékát, majd még egy sütit…. Az egyetlen normális kaja a vacsora volt… Hát kinek van ideje magára egy ilyen napon?

És akkor a vasárnap.

Julis és Timi szülinapja a családdal. Két lány, két torta, nagy család, nagy hangzavar. Szeretem az ilyeneket, de most ebben az agyilag fáradt időszakban, amikor ezer mást tudnék csinálni, épp nem hiányzik.

Julis nagyon örült az ajándékainak, azokkal játszik, babázgat, mi meg lopott szabadidőnkben próbáljuk a sok teendőnket kevesebbre faragni.

A konyhában a Sógornőm a főzésben, én a mosogatásban és az elpakolásban segítettem Eszti mamának, most nem fáradtam el annyira, mint a saját szülinapomkor, de azért nem fitten és kipihenten értem haza. Itthon egy kicsit még ráhúztam a pihenésre, mert amíg mindenki jól elvolt és filmet nézett, babázott, Bernát tiktokozott, én meg vasárnap este az új hobbimnak szenteltem az időmet: ruhát hajtogattam és zoknit pároztattam, mert ezek a buzi zoknik nem találják meg maguktól a párjukat és valahogy nem volt kedvem hétfő reggel nekiállni a nagy káoszban kutatni a mosott ruha halomban két ugyanolyan gyerek zokni után. Kicsit morci is voltam, mert így, hogy az érzelmi evéstől egész jól megszabadultam, ott álltam dühöngve, hogy „a picsába… nekem nem jár egy kis szabadidő? Egy kis kikapcsolódás?” duzzogva néztem mindenkit, és egyre jobban felcsesztem magam ezen, és régebben ezt megoldottam egy csokival, de mára a csoki nem azt a szerepet tölti be mint korábban, így ott álltam, hogy na most ilyenkor mi van?

Bernát

Lélegző ház

No, hát beindult a téli szezon, zuborog a cserépkályhánk.
A cserépkályha a bejárati ajtó mellett van és ahányszor nyitják az ajtót, beszalad egy kis hideg és hupsz, már megint meleg van! Nagyon szeretem!
És bár átrendeztük szépen lassan a lakást, de ettől függetlenül is kialakult egy átrendeződés, nappali lett az előtér, a hálószoba már csak szinte háló. És azért itt látszik a régi nagy tudás, a család a konyhába gyűlt, ahol a kályha melege volt! Együtt lélegzünk a tűzzel, itt jelezném, hogy szén-monoxid érzékelő!!! Nem akarom megölni magam, sem a családot!

Érdekes módon a tacsi is az én székemben pihen, az van a legközelebb a kályhához!
A macska a kályha mögötti lépcsőn szenved, ott borzolja a tollait a melegben.
És hát a nem túl fázós német juhászunk is azért a közelben fekszik. :)
Az udvarról szépen tűnnek el a farakások, tisztul az udvar, tavaszra tervezünk egy nagy füvesítést, hogy szebb legyen az udvarunk.
Mindenki szépen megtanult begyújtani, én is szívtam, amikor rossz fát tettem a tűzre, de anyának is gyakorolni kellett a begyújtást, ha nem figyelt és kialudt a tűz.
A gyerekek a bekészített fát gyújtják csak be, de ők is szinte önállóan.

Jancsi meg halálos sebet kapott, megszúrta ugye a szög, semmi extra, el lett látva, le is vágtuk a lábát, nincs semmi gond. De oviba még nem tud menni, mert azért biceg, és, hogy ne legyen gond, itthon maradt két napra. Ma elvittem magammal dolgozni, szaladgálós, csavargós napom volt, belefért, hogy elugrunk a mamához is megebédelni, egy kis vécé javítás, aztán irány haza, a déli alvásra.
Nekem még délután el kellett mennem egy munkát felmérni, de már nagyon decembert érzek, nincs kedvem dolgozni! Most jön a vállalkozói lét legszebb része, hogy nem gürizem már idén halálra magam! Nagyon elfáradtam az elmúlt hónapokban, rám fér a lazítás.

Kiszámoltam, hogy szeptemberig kb. annyi szabit vettem ki, amennyi járna, ha munkaviszonyban dolgoznék, kb 26 nap. Na de most decemberben minimum tíz napot kiveszek egyben, és hát januárban se fogok kezdeni az első héten!
Vagy is ez a terv!

Jancsi elérte az ivarérett kort! :)
Van az oviban szerelme, nagyon hűséges, egy lánynál kitart már második éve!
De azért már bulikban kiszúrogatja a 17-18 éves lányokat!
Ma a pénztáros fiatal nénivel szemezett! Még egy év és nagypapi leszek! :)
Julis az kicsit lassabban érik, ő már meséli, hogy kb mindenki a szerelme, de igazából még nem nyílt ki a csipája! Apa szerencséjére. :) Én oviban szinte minden lánynak megnéztem a bugyiját, én nem voltam hűséges típus.

Van még az évre pár dolog, amit itthon meg kell csinálni, bízok is benne, hogy a jövő héten már lesz rá időm. Annyira hosszú a listám, hogy felsorolni is nehéz. Az udvaron nem működnek a lámpák, itt az előtérben is kéne pár dugaljat beépíteni. A szolgálati kocsiból illene kipakolni, mert több heti, sőt több havi szerszám, anyag, és hulladék van benne.  A padlásszobára, ha csak rá gondolok, már idegbe vagyok, tavaly szeptemberre ígértem a kölköknek, vagy karácsonyra, vagy idén karácsonyra?
Az az igazság, hogy pár nap alatt készre lehetne csinálni, és akkor felhúznának, ott kupiznának, és nyugtunk lenne itt lent!  Meg akkor a hatalmas lakásban elférne az ágyak helyére a karácsonyfa.
Na addig még sok idő van ráérünk… :)

És akkor a boldog hétköznapok…

Jancsi reggel valami nagyon fontosról beszélt, az tűnt fel, hogy végre suttog, mert neki a potmétere néha elállítódik és ha ketten beszélgettek is, el kezd üvölteni, és észre se veszi. Gondolom én, eddig kicsi volt, és ki kellett emelkedni a hangjának, hogy észre vegyék, de most már normál méret szerintem, nem kell kiabálni. No dumál, mesél, aztán ugrik ki az ágyból és már fut is a vécére, de szerintem már a folyosón beugrott a sportszelet, mert már sírva érkezett és közben már Julis üldögélt a vécén! Julis egy pisi keselyű! egy kaki hiéna! Haza érve mindenki vetkőzik, ő még nem… levetkőzünk, anya mondja, hogy megy a vécére, mert sürgős páralecsapódása van, erre Julis ledobja a kabátot a földre és előtted belép a vécére! Azt gondolnád, hogy ő is most ért haza, neki is rohannia kell, de nem… ott üldögél, pisil egy kicsit, aztán vár és énekelget, nézelődik, és várja, hogy jön-e a kaki. Te meg szarod össze magad.

(Bianka. ezt egyébként még anno Lilla is mesélte, hogy már náluk is ugyanez ment. Ott volt ugye négy ovis, két felnőtt alapból és egy wc… és reggelente, mikor mindenki készülődött, Julisnak nem kellett wc-re mennie, csak akkor, ha valaki bejelentette, hogy menni akar. De akkor Ő ugyanígy bevágódott elé, és foglalta a wc-t.)

Ha nem halja, hogy valakinek vécére kell mennie, szépen elmegy játszani és eszébe se jut.
No ezért van az, amikor haza érünk, én már fordulok is az udvar felé, és megnézem a bokrokat, nem állok sorba, nem idegeskedem.

Szóval ma reggel „beszarás jó” volt a hangulat, egy laza zuhany, anya és apa megbeszélték az aktuális rémálmokat. (csak annyit mondok, hogy köhögök, de májat mától nem eszek!)

(Bianka: jajj, igen :D valami olyat álmodtam, hogy volt egy fekete kutyám és vele megbeszéltük, hogy ha öreg lesz és itt az idő, akkor majd én tudom, mit kell tenni… - jelentsen is ez bármit…. És egyszer a kutya elkezdett nagyon köhögni és benéztem a szobába, a sarokban volt és kérdeztem tőle, hogy ez most az? Itt az idő? Mondta, hogy igen, én meg daraboltam a májat, amibe beletettem valami port, amitől majd elalszik…. – és itt felébredtem…. Hát na… hogy ez honnan jött? – jajj… :D – mindenesetre Bernát köhög, de májat nem kér… :D )

Beindítottam a Balázsék műsort, ami a blokkolója, az agyműködésemnek, mert ha nem szólnak, megindulnak a baljós gondolatok a fejemben, ezért blokkolom!
Begyújtottam a kályhát, melegedjen a ház, a padlófűtés csak hajnalban kapcsol be egy kicsit, amikor már a kályha nem ég, ezzel rengeteget spórolva.

Mi nem nézünk tévé adást!
Nem nézünk híradót!
Nincs szükségünk se a sorozatos lopás, sikkasztás, politikai hazugságokra, illetve nem érdekelnek a kékfényes mocskos tolvajok gyilkosok, pedofilok sem!

De az ember bármelyik platformon fent van, szembe jönnek a fontosabb hírek. Én úgy gondolom, hogy mostanában nagyon megszaporodtak a pedofil és a nemi erőszakos hírek, és a nagyobbik baj, hogy ezek vagy, tanárok, óvó bácsik, vagy papok, rendőrök. Azt nem értem, hogy van, aki börtönből szabadulva, egy két nap után újra visszaesik, van, aki már a harmadik gyanús eset után bukik le.
Hát ki a tököm engedi két gyanús esettel még dolgozni az ilyen embereket??? És már nem az első eset, hogy például a családapa megy és próbálja megmenteni a lányát, a három erőszaktevőtől, és végül a mocskokat felmentik, az apát meg elítélik.
Mint aki kocsival ütötte el az egyik támadót, aki a lányát akarta megerőszakolni! Nem értem, hogy fordult meg a világ? Hogy van egy bűnözőnek több joga, mint egy törvénykövető embernek?
Miért nincs pl. csoportosan elkövetett garázdaság? ha három férfi, - vagyis három töketlen, - egy nőre, vagy lányra támad, a cél az most kb. mindegy?
Én többször voltam táborozni, miért van az, hogy nekem egyszer se kellett kislányokkal vagy fiukkal külön vonulnom, a többiektől? Hogy lehet az, hogy a tanár bácsi együtt alszik egy fiúval a sátorban?
Én most kijelenthetem, hogy ha nekem tudomásomra jut hasonló, a gyerekeimmel kapcsolatban, ….. hát ezt inkább nem is írom le… :D

Bianka

Ez a fajta bizalmatlanság már bennem is bennem van. Nagyon sajnálom, hogy az a régi világ, amiben még mi felnőttünk, már nincs. Akkor még, igaz, hogy a nevelési rendszer sem volt ennyire felvilágosult és a gyerekek kis lelke volt az utolsó szempont egy nevelési helyzetben, de adott egyfajta biztonságot az, hogy az utcán játszó gyerekeknek egy kicsit mindenki a szülője volt. Mindenki vigyázott mindenki gyerekére, és persze, akkor is voltak gonosz emberek és mutogatós bácsik, de olyan, hogy valakit leszúrnak a metrón és ott vérzik el, miközben az elkövető simán elsétál, ilyen azért nem volt….
Én már nem szívesen engedem ki a gyerekeket az utcára és játszótérre se lehet ár úgy elmenni, hogy na menjetek, én majd olvasok… Ez egy másik világ már.