2026.04.06.
Azon agyalok, hogy bár mi szerettük volna a gyerekeket, és felelősséggel tartozunk az életükért, a tanításukért, a mindenért is,
DE... A nagy büdös de.... nekem mennyit kell feláldoznom az életemből? (Tudom, nem így kell nézni.) De az ovi után különórákra járatás, pl. karate, vagy foci, vagy szolfézs, vagy bármi, az mennyire kötelező? Én dolgozom, keresem a pénzt, ők meg nyelik, mint kacsa a nokedlit. Nem tudom jól kifejezni magam, most ez nem egy smucigsági hiszti, nem is a pénzről szól... hanem úgy mindenről.
Nézzük így, én reggel megetetem az állatokat, begyújtom a kályhát, reggelizek, és megyek dolgozni, az mindegy, mit és mennyit, tegyük fel, hogy simán 8 órát lenyomok, jövök haza, veszek ennivalót a boltba, hazaérek, és itthon vár az én bűbájos, szeretett családom. Apa fáradt, csak pisilne, enne és kávézna, de itt a két kölök, aki most látja meg egész nap után az apjukat, és felmerül bennük, hogy apa, játszunk?!!! És akkor a dilemma, ez az én pihenőidőm, de ha nem töltök velük időt, akkor lassabban fejlődnek, elhidegülnek, és később leszúrnak egy késsel, mert idegen vagyok. (jó, ez nyilván erős túlzás, de érted....) Az én érdekem is, hogy foglalkozzak velük, sőt, ugye kötelességem! No, itt a kérdés, nekem mennyit kell / ajánlott / előírt foglalkoznom velük?
És most ezt csak azért kérdem, mert az ember energiája véges, és egy egész nap után járna a megérdemelt pihenés! Nem akarok önzőnek látszani. Sőt, egyenesen jól akarom csinálni, de fáradt vagyok, pihennék...
De mondok jobbat: néha elmennék szórakozni, vagy haverokkal beszélgetni. Vagy csak megnézni egy filmet, hogy egy kicsit kiszakadjak a mókuskerékből. Ha megkérditek, mi a hobbim, akkor azt tudom mondani, hogy bármi is, de nincs rá időm, se pénzem. Nyavajgás a köbön!
Tudom, az embernek arra van ideje, amire kerít magának, ha valami fontos, arra előteremti a pénzt is. Szép közhelyek.
Most jön a ratyi rész, szükségem van énidőre, szükségem van, hogy néha a lelkem is töltődjön, és bár a gyerekek néha nagy örömöt okoznak, azért az esetek nagyobbik részében csak viszik az energiát!
A hétvégén anyámnál voltak a kölkök, és nekem naponta vagy háromszor jutottak eszembe, hogy vajon mit csinálnak, jól vannak-e, anyám hogy bírhatja velük. Szeretem őket, de most hajtani kell, mert a ballagásuk már lassan átcsap lakodalomba! Rengeteg a kiadás, most is bábszínházba mentek, két ezer forint, nem pénz, de még pont ez hiányzott.
Az ember figyeljen a lelkére, vigyázzon a testére, ápolja a feleségét, a házasságát és a barátait, a barátnőiről már ne is beszéljünk!
Mindent egyszerre nem lehet, de most akkor én nem vagyok fontos? Csak a gyerek??? Vagy a gyerek minden felett, és nekem kötelességem beledögleni? És egész nap mantrázhatom, hogy te akartad.
Julist elvittük szemészetre, jó hír, a szeme nem romlott, így maradt a huszonhat dioptria :) De a szemüvegét kinőtte, és kell egy új!
- Le a kalappal a lányom előtt! Mindig hordja a szemüveget, mert gondolom, vak nélküle, soha nem hagyta el, még nem törte össze, kicsit karcos, és az egyik szárát megrágta a kutya, de még jó.
-
Le a kalappal a gyártónál, mert ez az izé mindent kibírt! Eskü, ez már hatszor volt szétfeszítve és szétugorva, gondolom, párszor már le is esett, és bírja!
Hát én elhatároztam, hogy majd szeptemberre kap egy újat! Addig nyárára jó lesz ez még, nem szorítja a fejét. Megjegyzem, az is egy újabb 50-es :(
Ma nem volt elalvás előtt mese, egész nap kiidegeltek, ma nem járt! Azért nem jár alanyi jogon mindig, ha rosszak és idegesítenek, akkor lehet nélkülük feküdni. Az elmúlt pár napban mindig volt, és volt, hogy negyed kilencig is fent maradtak.