Ma még dolgozós nap volt ami azt jelenti hogy két helyen is voltam.
Délután az udvart rendeztük, végre az asszony is segített.
Még azért van dolog, egy futónyi szemetett kell el vinnem, vennem kell pár alkatrészt, és némi piát.
Itthon még a fa asztalokat kéne lecsiszólnom, mert van ami sérűlt van ami festékes.
És ha nagyon extra akarok lenni akkor van némi fém hulladék is amit le kéne adni a vasnyűvőknek.
Most már elég magas a feszültség itthon, a gyerekek el kezdik magukat túl jól érezni. Már mindenen vihognak bármi történik, majd kezdenek a buta trágár átköltések is jönni, és avégén mikor már rájuk szólunk hogy halkabban, vagy ezt fejezzék be, akkor jön a vissza feleselés... Na hát julisom pont bele szaladdt egy ilyen csattba, el kezdtek az asztalok felé fákat gerejeket, dobállni, mint egy lándzsa, és hát ezek pont az előtér ablakai felé voltak, egyből órdítottam hogy eztnem! Botokat azonnal le rakni és erre jöt a válasz hogy ezek nem botok. No anya épp egy lépésre volt és meg igazítótta a konytyot a fején a lánynak. Pedig nem is volt kottya! Hihetetlen hogy héét évesen, már kezdődik, hogy bármit mondasz az nem úgy van és külömben is...
Ma sok pici dolgom lesz, precízen meg szervezve, boltokból mindent el hozzva, itthon fényképezőgép akumlátorok töltése, és rengeteg ezt pakold el valahová ahhol nem látszik.Az udvaron sátor állítás, javítás, asztal pakolás rendezkedés. Mellete a mosogatás, mosá, szárítás. Padlásról hozd le a poharakat, holvannak a tányérok? És még ki tudja mi jön közbe...
Zsúfolt készülődős nap
2022.09.09.
Nyolcadik nap. Bernát: Van még egy kis idő. Bianka: akkor kikapcsoljam a gépet? Bernát: Dehogy! Kezdd el írni a mait… Bianka: Hű… b…meg… most??? (döbbent, mérges fej) Dél múlt kicsivel, a konyhában ülök, épp elzártam az ebéd alatt a tűzhelyet, pincepörköltet készítek. A szálláson vagyunk, kellett egy pihenőnap, mert nagyon intenzívek voltak a napjaink, a gyerekek is fáradtak, kell egy kis nyugi. Bernát kint a gyerekekkel, én meg bent vagyok, ami most jól is esik, mert dühös vagyok, reggel óta nem tudtam még nullára kerülni lelkileg. Gyakorlatilag Bernáton és Jancsin kívül dühös vagyok most mindenkire, még Juliskára is. Pedig tudom, hogy nem kellene, de ezek szerint az én lelkem is gyerek még valamilyen szinten. Ésszel még mindig ugyanazt gondolom, amit napokban írtam. Juliska egy csiszolatlan gyémánt, akit eddig nem nagyon csiszoltak. Játszani nem tud, a mesék nem érdeklik, egy pár perces mesét is kínszevedés megnéznie, bizonytalan, mindentől fél, a virágot kitapossa, az álla...